"Fehér holló az ilyen vizsgálat, és nyomtalanul el is fog süllyedni a nagy hallgatásban. Jól tudjuk, hogy a gyógyszer-mellékhatások 1-5%-át ha jelentik a legfejlettebb mellékhatás-figyelõ rendszerrel rendelkezõ Angliában is. A mellékhatások jelentése nem kötelezõ, és csak fáradtsággal és veszõdséggel jár. Még a leglelkiismeretesebb orvos is szélmalomharcnak látja, hiszen ki tudja, mi lesz jelentésének sorsa. Nem a szemétkosárban landol-e a jelentés? Nemcsak a sztatinokkal, hanem sok más gyógyszerrel is így vagyunk, pl. az antidepresszánsokkal, hogy kedvenc gyógyszercsoportunknál kössek ki. Az antidepresszánsoknál még nem is csak arról van szó, hogy a pszichiáterek nem vesznek róla tudomást, hanem egyenesen tagadják. Tagadják, hogy magzati károsodást okozhat, tagadják, hogy fokozhatja az öngyilkosságot, hogy elhízáshoz vezethet, hogy impotenciát és szexuális érdektelenséget okozhat. A vizsgálatot vezetõ Dr. Golomb tulajdonképpen tragikumikusan naiv ötletei pontosan jellemzik azt a szisztémát, amely nem a mellékhatások kiderítésére, nyilvántartására koncentrál, hanem azok eltussolására. Amerikában évente legalább 100 000 fõre becsülik a gyógyszer-mellékhatásokban meghalt emberek számát. Ez szerény becslés. Ez magyar viszonyokra vetítve 3-4000 ember. Ezek a halálok soha nem derülnek ki, hiszen a kórházakban általában az alapbetegséget jelölik meg halál okaként. A patikában árult szabadforgalmú fájdalomcsillapítók átlagban 50%-al fokozzák az infarktus kockázatát. Természetesen a nagy kockázatúak fognak inkább meghalni, s akkor náluk ismét az alapbetegség rovására írják majd halálukat."