Azok, akik elõrendelik a Dead Space 3 limitált kiadását, két csomagot is kapnak. A First Contact Bundle-ben a First Contact Suit található, amit az SCAF mérnökei építettek kifejezetten arra a célra, ha viselõjének hosszabb idõt kell vákuumban töltenie, illetve abban az esetben is védelmet nyújt, ha idegen lényekkel találkozik. A ruhát arany színnel és extra vastag páncélzattal bolondították meg a tervezõk. Ehhez mind színben, mind pedig funkciójában passzol a Negotiator névre keresztelt fegyver, mely szintén az SCAF mûhelyében született meg. A titkos szerkezet a hivatalos papírokon tudományos eszközként szerepel, de Tesla-ágyújának és lézerének köszönhetõen inkább egy halálos támadófegyvernek felel meg.
A Witness the Truth Bundle mellõzi a fényûzõ arany színeket, s egy harcedzett gúnyát, illetve egy modifikált fegyvert ad az elõrendelõk kezébe. A Witness Suit a Tau Volantison megfordult bányászok hagyatéka, kik miután egy rejtélyes leletet találtak, furcsa írásokkal a ruhájukon kerültek elõ, s azt állították, hogy „látták az igazságot.” Persze ismerve a játékot, ez az igazság csak rosszat jelenthet, így kész szerencse, hogy a ruha mellé az AL-2 gépkarabély módosított változatát is megkapjuk, egy hasznos kis sörétes puska kiegészítõvel.
Az EA kíváncsi arra, hogy mégis hány variáció születhet meg, így a hivatalos oldalon elindítottak egy játékot: aki a legkreatívabb fegyvert képes elkészíteni, annak alkotása bekerül a teljes játékba, illetve õ maga egy vendégszerep idejére feltûnik a programban.