-katasztrofális cpu kezelés. Ha egy normál prioritású program leterheli a 4 magot akkor más normál prioritású programok másodpercekre beállnak néha, szaggat az egész, akár az egész gui is befagy másodpercekre. Pedig egyenlõ prioritásról lenne szó, tehát egyenlõen kéne megosztani az erõforrásokat. Ilyennek akkor kéne elõfordulnia, ha a terhelõ program high prioritáson van a többi meg nem...
-katasztrofális memóriakezelés, ugye az ok nélküli swappolás (már akkor tölti a virtuális memóriát ha a RAM még félig sincs tele sõt akár 30%-os ram telítettségen.
-zabálja a memóriát (nem nem a superfetch) hanem egyszerûen pazarlóak a rendszerösszetevõk, és a microsoft alkalmazások.
-gui nélkül reset vagy kikapcs az egyetlen megoldás, mivel ha beáll a gui, nincs tisztán szöveges üzemmód, így látni sem látod mit csinálsz, nem tudod rendesen leállítani a gépet, esetleg helyrehozni a guit.
-lemezhozzáférés kezelés is katasztrófa. Egy olvashatatlan lemez, megakasztja simán az egész rendszert. Egy sok lemezhozzáférést kérõ program teljesen ki tudja sajátítani a lemezeket, ami pl ha a rendszerlemezt használja, akkor megint csak másodpercekre be tud akasztani minden mást.
Szóval gyakorlatilag minden alapszintû erõforráskezelése katasztrófa. Egyetlen elõnye a szoftverellátottság, ami az elterjedtségének köszönhetõ csak, az elterjedtsége pedig kezdetben az ibm-nek és a tiszta monopóliumnak, azután pedig az elterjedtség, és a szoftverellátottság öngerjesztõ folyamatának köszönhetõ.
Az egyik legszebb példa, hogy hogy lehet egy gyenge/középszerû termékbõl óriási bizinszt csinálni a jobbak mellett.