Beidézek ide egy korrekt megfogalmazást, mert a srác jól látja... Nem kell újra beírni.
"Az a baj, hogy sokan készpénznek elfogadják, hogy itt lekerekített sarkokról szólt ez a történet.
A Samsung konkrétan lemásolt mindent az Apple-rõl és ezzel piaci elõnyhöz jutott, mégpedig óriásihoz.
Lemásolta a készülékek kinézetét, csomagolását, a tartozékok kinézetét, a reklámkampányt (sõt még a színészeket is ugyanazokat alkalmazta), de már az Apple áruházláncát és annak kialakítását is másolni kezdte.
Errõl szólt a történet.
Az Apple jogásza nem véletlenül vitte be az ülésre a Nokia készülékét, a Samsung arra akarta kijátszani a pert, hogy egy érintõkijelzõs készüléknek alapból úgy kell kinézni, mint ahogy az Apple megtervezte, mert ez az evidens forma. Nos erre a Nokia a Lumia sorozattal csúnyán rácáfolt, mert képesek voltak eltérõ designt felmutatni úgy, hogy a funkcionalitás nem sérült és még szép is (szerintem szebb is, mint az iPhone).
És, hogy miért hivatkoztak az Apple-nél értékekre, amit a Samsung ellopott?
Amikor megjelent az Apple az iPhone-al a piacon, akkor volt három nagy cég, akik úgy döntöttek, hogy ez nem érdekli õket. Van saját fejlesztési ütemtervük és elképzelésük, nem kérnek az Apple víziójából, tartják magukat a saját elképzelésükhöz.
Ez a három cég a Microsoft, Nokia és RIM volt.
A Microsoft nem sokára belátta, hogy a Windows Mobile egyszerûen nem versenytárs már és a nulláról kellett újra elkezdeniük a fejlesztéseket.
A Nokia gyakorlatilag a csõd szélén egyensúlyoz, ha a Windows Phone 8 sem hoz átütõbb eredményeket mint a WP7, akkor jövõ ilyenkorra lehet nem is léteznek már.
A RIM még rosszabb helyzetben van, õk a végsõkig kitartottak a saját fejlesztéseik mellett, ha a legfrissebb rendszerük nem lesz sikeres és nem tudják azt más gyártóknak is licencelni, akkor õk is bezárhatják a kaput.
Három cég, amelyik az iPhone elõtt a smart mobilpiacon domináns volt, gyakorlatilag a túlélésért küzd, mert nem másoltak.
A Samsung azonnal felismerte a lehetõséget és rögtön rámozdult, ma a legsikeresebb gyártó.
De a Samsung se tartana ott, ahol ma van, ha a Google nincs ott az Apple vezetõi között és nem értesül idõben, hogy milyen fejlesztések készülnek. Ha nem lépnek be az Android fejlesztésébe és az iPhone megjelenése után nem tervezik õk is alapjaiban újra azt (az eredeti Android egy BB klón lett volna, fizikai billentyûzettel, érintõ képernyõ nélkül http://zapp5.staticworld.net/images/article/2012/04/another20android20pr... ).
Szóval aki vitatja az Apple ökoszisztémájának értékét, az mérje fel mennyibe került a Nokiának, Microsoftnak, RIM-nek, hogy ezt figyelmen kívül hagyta és nem lépett idõben ugyanabba az irányba.
---
Aki azt mondja, hogy ez káros lesz, az óriásit téved.
Innentõl ha egy gyártó készíteni akar egy terméket, akkor komolyan foglalkozni fog annak a kialakításával és a külsõ-belsõ értékek megtervezésével.
Ha meg ezt nem akarja felvállalni, mert egy komolyabb arculatváltást anyagilag nem bír felvállalni, akkor az csak a Google-nek lesz rossz, mert ott a Microsoft a WP8-al, rendelkezve az összes lényegi licenccel. Nem véletlen, hogy a Microsoft üdvözölte a bíróság döntését, ez nekik hosszú távon csak jó.
A vásárlóknak meg szintén jó lesz, mert végre ha bemegy a boltba, akkor nem lát 30 féle tök hasonló készüléket, amit szinte csak a kijelzõ mérete különböztet meg. Újra lesznek egyedi, csak az adott gyártóra jellemzõ megoldások, amik izgalmasabbá teszik ezeket a készülékeket. Pont úgy, ahogy ez az iPhone megjelenése elõtt volt.
A vesztes itt csak a Samsung, mert most ki kell találni magának egy új arculatot. Megpróbálta ezt az SGS 3-al, de a visszajelzések szerint nem éppen a legjobb utat választotta. Az Apple per valóban nem vonatkozik erre a készülékre, de a vásárlók zöme bírálóan nyilatkozik róla, ami ha erõlteti ezt a kinézetet a késõbbi modelljeinél, akkor bajba kerülhet.
Az elbukott 1 milliárd valóban nem fog nekik különösebben fájni, ellenben az, hogy az Apple elviszi tõlük a gyártást és a konkurens gyártókat erõsíti meg, az sokkal komolyabban érinti majd õket.
Ez a folyamat már most elkezdõdött a kijelzõkkel és a Sharppal, ha az Apple felfejleszti ezt a céget, azt a Samsung nem csak a mobilpiacon fogja fájdalmasan megérezni.
Egyébként a Samsung mikroelektronikai gyártásának több mint 70%-át az Apple vásárolja pillanatnyilag fel, ha ezt elveszíti, akkor ezt a kiesõ felvevõpiacot nem tudja majd pótolni és le kell építenie (jelenleg két gyára is van, ami kizárólag az Apple számára gyárt és most épül egy harmadik)."