De, ezek az emberek, emberek. Az emberek alapvetõen ösztönszerû lények.
Na, de sok lett az "ember". :) Az, hogy mi teszi az embert emberré(?) az megint egy nagyon jó kérdés. Azt hiszem az elnevezés illetve az "ember" a piedesztálra való emelése, inkább csak sovinizmusunkból fakad. Valódi jelentése, persze azon kívül, hogy mint fajt elhatároljuk magunkat az állatvilágtól, nincs.
Mi emberek is itt nõttünk fel, lettünk azok akik vagyunk. Itt az állatok mellett, velük együtt, sõt egy tõrõl fakadunk.
Ha ezt a gondolatmenetet egyszer sikerülne magunkévá tennünk, nem pedig úgy tekintenénk magunkra mint egy egyszeri megismételhetetlen mind felett álló lehetõséget, akkor nagyon sok rossz dolog megszûnne a világban.
Nem konkrétan "csak" rád céloztam érvényes ez mindenkire. Amit írtam azért írtam mert meggyõzõdésem, hogy az életveszély bárkibõl kihozza az állatot. Itt most nem kell egybõl az "állat" pejoratív jelentésén fennakadni! Az életveszélyt sem csak egy hirtelen bekövetkezõ eseményre kell érteni, lehet az nagyon lassan végbemenõ is.
"Miert ne lenne lehetosegem gondolkodni a legnagyobb nyomorusagban is, ha mar valaha azt tettem?"
Tudod, a lét határozza meg a tudatot. :)
"Azt akarod sugallni, hogy bar most ugy gondolom es teszem, hogy nem vallalok gyereket, mert nem tudok peldasan gondoskodni a jovojerol, kesobb ha esetleg nyomorba csoppenek (pl. hosszu munkanelkuliseg miatt), akkor felulkerekednek rajtam az osztonok es mindenkit megd*gok, csakhogy reprodukaljam a genomom?"
Ez így eléggé kisarkított, de nagyjából igen.
Ha megváltozik az ember életkörülménye változik a gondolkodásmódja is.
Ez elkerülhetetlen. Illetve akinek nem annak borítékolható a bukás.