De, azok voltak. Az átlag földtúró parasztnak egyrészt lehetősége sem volt normálisan tisztálkodni, ugye felmelegíteni többszáz liter vizet nem könnyű, plusz nem foglalkoztak vele, más világ volt. Az egyház elkezdte bírálni a fürdőházak használatát a nagyobb városokban, majd a kor orvosai kijelentették, hogy a fürdőzés és a meleg víz egyenesen káros. A nemesek is csak évente pár alkalommal fürödtek meg. Még XIV. Lajosról,a Napkirályról is az a hír járta, hogy olyan szaga volt, mint egy állatnak (pedig ő már ugye a 17. században élt, a sorozatok pedig a 800-as években játszódnak), I. Izabella királyné pedig állítása szerint életében egyszer fürdött, amikor férjhez ment.