Igen, az halál irritáló volt, amikor végre lecsaptam egy elég komoly tábort, úgy öt kunnal, az utolsó, összegörnyedőnél pedig már annyira belelovalltam magam, hogy effektíve rávetettem magam. Erre valahogy... a magasban maradtam, a talajjal egy párhuzamos, vízszintes síkon. :D Nem voltam elragadtatva attól a perspektívától, hogy tölthetem vissza az állást és hagyhatom odalent a jóságot, mert mint a felemelkedett Buddha, lemondtam az anyagi javakról (lévén nem érem őket el).
A megoldás végül, szerencsére, gyorsan leesett, elkezdtem lassan araszolni a közeli domboldal felé, ahol a képzeletbeli sík metszette a valós talajszintet. Működött is, azt elérve felmentem a dombra, de legyalogolva megint a levegőben sétáltam; úgyhogy hívtam a lovat, felültem rá, leszálltam, és onnan már megoldódott a gond.