Én nagyon várom és elő is rendeltem. Valaki írta, hogy Zsigmond Német-Római császár és cseh király volt a játék idején. Valójában ekkor még kizárólag magyar király volt. És itt van a pont ami engem eddig aggaszt a videók alapján. Én csak kun harcosokat láttam videókban, azt pedig tudjuk, hogy jött ment nomád török népség volt akiket a 13. században telepítettek le az Alföldön. Az egy dolog, hogy használt a magyar sereg kisegítő könnyű lovasságként kunokat és tegyük fel, hogy fosztogató hordának is előre köüldték őket, de remélem nem velük adják el a magyar sereget a cseh fejlesztők.
A magyar királyság igen komoly lovag sereggel és nehéz lovassággal rendelkezett, nagy csalódás és egyeben történelem hamisítás lennem ha ez kihagynák és csak kunok lennének. Olvastam, hogy nagyon komolyan vették a történelmi hűséget és történészek segítségét vették igénybe, ezért reménykedem benne, nem így lesz.
Aki betát próbálta, találkozott rendes magyar lovaggal, katonával?