Fegyvereket eddig meg csak Oroszorszag szallitott a konfliktuszonaba, sot hivatasos katonakat kuldott oda! A meg csak NATO most fontolgatja, hogy vedelmi fegyvereket (ATGM, UAV, CBR) kuld, nyiltan! Nem pedig titokban MBT-ket, folyamatosan hazudozva rola.
Ez abból a szempontból érthető, hogy az ukrán hadseregnek rendelkezésére állt az ukrán haderő, míg az oroszajkú etnikumnak max amit az ottani laktanyákból zsákmányolt. Még ha a Krím miatt előbb elsült a politikusok agya, akkor is tény, hogy Janukovics nem támadt rá a népére hadsereggel. Hogy katonákat is küldött, azt is elhiszem, de ezek nagyon nagy százaléka önkéntes, még ha segítette is ezt a folyamatot, mármint az önkéntesek átjutását, és nem büntette mint Fehéroroszország.
Aki pedig az elejétől figyeltet a történteket, az tudhatja, hogy az elégedetlenség a keleti megyékben is óriási volt az új kormány ellen, aki ezt a felkelést diverzáns orosz ügynököknek tulajdonítja, az ne legyen kényes, ha más meg a majdani eseményeket tulajdonítja CIA és Soros ügynököknek.