én meg azt várnám tőle, hogy ezt a körökre osztott szánalmat ezt végre úgy oldják meg (ha már ez a védjegye a sorozatnak, mint ahogy a trabantak a 90-es végsebesség), hogy valami pluszt is adjon a játékhoz, és ne csak úgy tűnjön, mint egy dos-korszakból itt maradt elavult ostobaság. Ugynez van a pályával, ami meg úgy épl fel, hogy a hegset úgy kell lerakni, mint a varázskutat. De ha legalább úgy lenne megcsinálva, mint egy 16. századi térkép, ahogy a helyeket ugyanígy rajzolták be, akkor legalább lenne valami értelme annak, hogy ez miért ilyen. De így csak egy baromság. És a Heroes játékoknak történetük sincs. Szóval szerintem a Heroes 2000-ben még cuki volt, de most már egyszerűen gagyi és szánalmas.