A grafittal teletűzdelt papír alapú könyvedet nagyon jól eltudom képzelni, nem kell pár oldalt bescenerelned nekem belőle. De nekem pont ellenkező a tapasztalatom vele: a tanulás kezdetén bizalomgerjesztő a grafitozott könyv, de ha már haladó vagy akkor nagyon zavaró a grafit, mert ezeket már fejből úgy ahogy tudod, és a kezdői grafitozás csak elveszi a helyet a haladók grafitjegyzeteitől. Ettől sokkal kényelmesebb az elektronikus szöveg, mert úgy manipulálhatsz vele ahogyan akarsz: maradék nélkül beleírhatsz és törölheted. Csak kényszerből használok papír alapú könyveket. Van is már néhány ilyen bescenerelt könyvtári könyvem, sajnos napok mennek rá egy nagyobb oldalszámú könyv bescenerelésáre, ez pedig ténylegesen megrövidíti az életemet úgy, hogy ennek okán kompromisszumot kell kötni magammal.
Igen az a Szűz világegyetemes script szótáram látványos, csináltam is egy továbbfejlesztett script változatot belőle, de avval meg az a problémám, hogy nagyon részletekbe menően felbontottam a címszó magyarázatát sok egyedi címszóra és magyarázat töredékekre, és ezért nagyon sok címszóhoz csatolt nagyon kurta magyarázat lett az eredménye, vagyis nagyon elaprózódott, ami talán már megint egy túlzás egy kicsit. Ugye el tudod képzelni? Szerinted mi legyen evvel a kurtaságossággal, elaprózódással? Kipróbáltam ezt a script módszert a magyar nyelvtanon, mert könnyebb mint az elméleti fizika, csak a próba kedvéért, és 831 db címszóra és a hozzátartozó kurta magyarázatra jutotta, de még a nyelvtipológiát, az írásrendeszereket és az egész optimalizációját meg kellesz csinálni. 500 db címszónál már nagyon szeretem volna a végén lenni neki. Utána ténylegesen nekilátok az elméleti fizikának, de csak a matematikájával kezdem: címszók, képletek képei, csatolt magyarázatok, kis link ajánlók. Ugyanis régebben többször már nekiláttam, de eddig mindig abbamaradt, mert mindig másképpen kívántam újrakezdeni, de azért tanulságosak voltak azok is, amiket abbahagytam.
Hogy miért ragaszkodok a szótárazáshoz és a kis enciklopédiához? Csak röviden: pl. ha hosszabb ideig mással foglalkozol mint a fizika pl. elutazol valahová a munkáddal kapcsolatban, akkor utána erősen fel kell frissíteni a fizikai ismereteidet, pl. az embernek véges az elme kapacitása, és ha túl akarsz lépni az elméd véges kapacitásán azt csak jegyzeteléssel és linkeléssel teheted meg, pl. ha agyrázkódást szenvedsz, akkor újra kell tanulnod a fizika ismereteidet, amit éppen a leírtakból teheted meg, pl. ha a gyerekeidet akarod megtanítani és ők még kicsik te meg már öreg vagy, akkor írásban üzenhetsz a gyerekeidnek akkora, amikor már nagyobbak lesznek, és te már nem leszel, pl. ha a nézeteidet szeretnéd terjeszteni, ...stb.
Azt írod, hogy nagyon fájna ha elvesznének a grafitozott könyveid, ezt meg kell előzni. Murphi törvényei szerint, ha egy baj bekövetkezhet, akkor az be is fog következni épen akkor, amikor a legkellemetlenebb lesz a bekövetkezése, ezért talán lescenerelhetnéd megadnak a fontosabb grafitozott könyveidet, vagy legalábbis kulcsos szekrényben tartsad, mert a rokonaid kisgyerekei is elcsenhetik pusztán játékból, neked meg ugye kulcsfontosságúak. Pl. költözködéskor is könnyen elveszhetnek, némi humán segítséggel.
A magyar doksiidat valóban elküldhetnéd, de csak akkor ha nem folyó- ill. kézírással vannak írva, mert a kézírást nehezen olvasom, hamar kifáradok benne, el-el akadok közte. Továbbá szelektáld a doksiidat a tartalmuk szerint, mert ugye az akcidensekkel nem kell fáradoznod. Tedd ZIP-be, ha sok, akkor oszd fel kisebb porciókra, mert a hosszú feltöltést az internetautomata megszakítja. Ajánlom, hogy könnyíthetsz a dolgodon úgy is, ha még mielőtt elküldenéd a scenerelt doksiidat csinálsz belőle egy címlistát nekem némi rövid tájékoztatással, és majd én kiválasztom a sürgősebbet közülük, és akkor neked sem lesz túlságosan megterhelő a doksiid scenerelése mennyiségileg. Persze ha a scenerelés nem minőségi, akkor megint csak olvashatatlan lesz. Ha esetleg a doksiid már eleve le vannak scenerelve, vagyis már elektronikusak, akkor más a helyzet, nyilván úgy gyorsan menne az elküldése.