"de egy dolgot jegyezzünk meg, hogy az elméleti fizika nagyon messze van a valóságtól."
Nem. A fizika a valóság leírásával foglakozik, ugyanígy az elméleti fizika is, csak matematikai modellek és fizikai absztrakciók, extrapolációk segítségével észszerűsíti, magyarázza, és előrevetíti a természetben előforduló jelenségeket.
" de aztán Einstein azt mondta, hogyha semmiféleképpen nem lehet kimutatni, akkor nem is létezik."
Nem egészen ezt mondta. Sőt még csak hasonlót sem.
"Megtörténik, hogy létezik, maga a légüres tér, csak egy kicsit másképpen, nem ahogy gondolták, mint nyugvó vonatkoztatási rendszer."
Légüres tér létezik. Itt nem erről folyt a "vita"...
"A gravitáció megint egy érdekes dolog, az általános relativitáselméletben van szó róla, de nagyon hasonló eset, mint két töltés közötti kölcsönhatás (a távolság négyzetével fordítottan arányos). És itt megemlíteném a két töltés közötti kölcsönhatást is, tehát hogy nincs semmi közöttük, de mégis hat erő."
Hát éppen arról szól a relem, hogy nem erő (mint anno Newtonál), hanem a tér görbülete, és ebben különbözik a többi kölcsönhatástól, ami mezők és közvetető részecskék révén hat kölcsön. Ezért is nehéz egyesíteni a többi kölcsönhatással. Persze lehet erőként számolni, ha egyszerűsítünk, mert nem szükséges minden esetben bonyolult relemet használni (pl.: pályaszámítások), akkor Newtoni erőként értelmeztük és számoljuk, miközben minden fizikus tisztában vele, hogy attól még ez nem egy erő.
"Még nagyon sok példát lehetne mondani, amit jó lenne másképpen átgondolni felhasználva a fizikai mérések eredményeit. "
Ha figyeltél steelre is, akkor világosnak kellene lennie, hogy ez nem "átgondolásról" szól, hanem fizikáról. Egyébként sem értem ezt a mondatot, mert eddig egyetlen mérés eredményét sem hoztad példaként, ami miatt másképpen kellene gondolni ... mit is? A fizikában nem gondolni szokás, hanem epirikus megfigyelésekkel alámásztatni a matematikai modellekben értelmezett jelenséget. Ebből egyet sem láttam nálad, most így...