Lehet, hogy a te neolibsi világképedben nem létezik extraprofit, de attól egyébként az még van. A normál profit normál kockázatvállalás mellett évi 5% amióta pénzügyi világ létezik. Ami ennél több, az csak nagyobb kockázatvállalással magyarázható (ha kisebb, akkor kisebb a kockázat). Ha azzal nem, az visszaélés.
Az adózásban pedig mindig voltak és lesznek kiskapuk, mert azok bezárhatatlanok. Részben elvi síkon azok, de jelen esetben az EU is erősen megköti az adóztatási lehetőségeket. Pl. nagyon egyszerűen be lehetne zárni a kiskapukat. Mo-on bármilyen ipari, kereskedelmi, vagy egyéb termelő, szolgáltató tevékenységet csak gy lehet végezni, ha Mo-on bejegyzett a cég, illetve vállalkozás, külföldre pedig semmilyen bevételt nem szabad vinni. Az adót pedig bevételhez és nem nyereséghez kell kötni. Namármost ez szépen hangzik, de már a hír lehetőségére kivágnának minket az EU-ból, mert a brüsszeli bábok mozgatóinak pontosan szükségesek az adózási kiskapuk és az egész rendszer zavarossága, mert így szépen tudnak halászni ebben a zavarosban azért a bizonyos extraprofitért. Vagy vajon véletlen, hogy éppen az egyik adóparadicsom zavaros ügyektől hemzsegő exvezetője az EU első embere? Ugyan már...