Ez gyors volt. Mikor meghallottam a hírét, nem gondoltam, hogy ilyen hamar piacra dobják. Elsőre ígéretesebbnek tűnt, még gondolkodtam is rajta, hogy esetleg megveszem, de azt hiszem nagyobb volt a füstje, mint a lángja.
Bár személyesen még nem volt alkalmam találkozni vele (de épp most, majd mindjárt), a megjelenés óráiban megnéztem jó pár videót meg streamet munka közben, meg elolvastam a játékosok első benyomásait. Nagyon vegyes a kép. Én azokkal értek egyet, akik szerint a karakter át lesz dolgozva, ebben biztos vagyok. Na nem azért mert épp nerf-re vagy buff-ra van szüksége, hanem mert az alap koncepció ebben a formában nem életképes. Adott egy amúgy teljesen jó alapötlet, de ahelyett, hogy ezt rendesen kidolgozták volna, megint az érzékelés-észlelést piszkálják, ami kicsit uncsi már.
Szintén a lustaságra, ötlettelenségre vall, hogy a perkek megint nem érnek semmit szinte, a lassan már szokásos ötlettelen üresség. Plusz a modellt tekintve, mintha csak a Huntress-t látnám. Ahogy megy, ahogy mozog, teljesen azt érzem, hogy fogták annak a modellnek az alapjait, húztak rá egy másik textúrát, meg csináltak rá max 1-2 apróbb módosítást (mondjuk, hogy guggoljon) és meg is volt az új gyilkos.
Ugyanakkor ilyen dolgokat veszek észre, amik fölött úgy tűnik sikerült átsiklanom egy-egy update között, hogy a szabotált kampók legkésőbb három perc múlva respawnolnak. Ugyan kérem....és nem vagyok survivor párti, mióta a Huntress része a játéknak, gyilkost is játszom böcsülettel, és azt mondom, baromság.
A pálya egész jó, talán a legjobb azok közül, amik dlc-vel érkeztek.
Szóval akár iróniával, akár a nélkül, de azt kell mondjam, "pretty good jobbbbb so far"