Hibák azok vannak. Pályabug talán nem lesz, mert a szó szoros értelmében új pályát nem kapunk. Pár napja láttam egy videóban, hogy az ember egyszerűen odaragadt egy fához, ahogy hozzáért. Ma délután velem történt meg ugyanez. A fákkal lehet valami, egyszer Red Foresten a hatch belespawnolt egy vastag fa törzsébe, szóval vannak bajok.
Vártam, hogy csomagban, leakciózva feldobják egyben a dlc-ket, de végül ilyen nem volt. Pedig lehet megvettem volna, most meg a hajam tépném. Nem azért a pár euróért, pont nem érdekel, sokkal többet is költöttem már sokkal nagyobb hülyeségekre, az elv a probléma.
Az offeringekkel nem volt túl bőkezű nálam a bloodweb. Szerintem tízet nem kaptam összesen; Meyerst kipróbálhattam többször is, Hag és Freddy csak egyszer volt, Doki talán kétszer. Ez minden, csak nem balansz.
A skinekkel nálam nagyon mellélőttek, de nélkülem is lesz bevétel belőle bőven. Persze csak tessék, a rózsaszín-piros póló szépen rikít a legvilágosabb mapon is, kilóméterekről ki lehet szúrni. Én maradok az egyszerű mezei sötét build-nél.
Zavarni nem zavar, csak annak semmi értelme, hogy az ember körbe-körbe rohangáljon egy-egy objektum körül. Hányszor látom, hogy elkezdődik a meccs, a gyökér már szalad befele a lámpájával a pálya közepére, próbálja magára vonni a gyilkos figyelmét annak reményében, hogy a pályán lévő összes palletet letöreti majd vele. Nyilván azért lesz a pallet rendszer is átdolgozva, mert a fejlesztők is úgy gondolják, hogy nem ebből kell álljon egy kör.
A dead by daylight wiki-n elég szépen, részletesen le van írva, hogy milyen mederben kell-nem kellene játszani. Ez kb ennyit is ér, mert a gyakorlatban ezt nem lehet kontrollálni. Ha minden szabályszegés szankcionálva lenne, a játékosok fele már ki lenne bannolva, ami senkinek nem érdeke. Arra a jó istennek sincs kapacitása, hogy minden egyes feljelentést kivizsgáljon, max az lehet, hogy akire adott idő alatt adott mennyiségű report érkezik, annak utánanéznek. Vagy nem. Vagy megfogja már eleve az anti-cheat, látni néha dolgozni, vagy nem. Volt egy-két eset, amire a mai napig azt mondom, hogy véhá, mert abban a szituban egyszerűen nem lehetett más. Hogy mást mondjak, sokkal egyértelműbb, amikor a baromarcú gyilkosként lagswitchet használ. Hiába auto report részemről, semmi garancia nincs rá, hogy a másik három játékos jelenti; hogy is várhatnád el tőlük, amikor egy retkes "Ready" gombot képtelenek megnyomni...