Az egész roaming akciót azért indította el az EP, hogy az EU széttöredezett hírközlési piaca versenyképes lehessen az USA és a távolkelet egységesebb piacaival.
Ehhez képest minden a szokásos EU forgatókönyv szerint zajlott:
- kezdetben nagyottmondás, nemzetek feletti érdekek, happyness, összeborulás, stb.
- aztán csúszás, halogatás, hogy a lobbisták időt nyerjenek
- majd a lobbik szépen szétverik az egészet, ha nem az EP-ben, akkor az EB-ben, ha ott sem, akkor nemzetállami szinten leszalámizzák az ellenállást
Az ilyen és hasonló sztorik miatt fog előbb-utóbb szétesni az EU, mert ha még az egységes telefonállást is meg tudja torpedózni pár cég, akkor mégis milyen egységes Európában reménykednek?
A roamingdíjak eltörlése természetesen a hírközlési cégek számának csökkenésével járt volna, de hát ez is volt a cél. Ezzel a nagy szereplőket arra kényszerítették volna, hogy lehetőleg minden EU országban legyenek jelen, vagy legalább társuljanak be egy helyi cégbe és máris cégen belül oszlik el a roaming díj. De hát ez ugyebár komoly beruházásokkal járt volna, ráadásul profit csökkenéssel, a nagy cégek meg szépen kiszámolták, hogy olcsóbb a politika oldaláról megtorpedózni az egész ötletet, mint beruházni. Az, hogy ez sikerült nekik, az EU bürokrácia csődje.