Az tudományos bizonyítás alapját sem érted sajnos. Nem az a baj, hogy valaki (akár Emoto), ötletel, vagy ha úgy tetszik, kutat valamit, hanem az, hogy amennyiben azt nem a tudomãnyos kritériumok alapján végzi, akkor az eredmény nem bizonyíthatja az elméletét.
Mondok egy példát: kis Géza kitalálja, hogy képes kímélni egy élelmiszer un. "Energiáját" (most attól tekintsünk el, hogy ez mit jelent, nézzük önmagában az állítás vizsgálatát).
A tudománytalan verzió az, amikor Kis Géza ír egy könyvet arról, miszerint képes egy réz pálcával megállapítani az élelmiszer pozitív avagy negatív kisugárzását. Nem tesz mellé bizonyítékot, csak kijelenti és kész.
Ezzel szemben a tudományos bizonyítás célja annak kiderítése, hogy Kis Géza kijelentései valósak, vagy elmebajos képzelgések. Ehhez a nagyon egyszerű kettős vak kísérletet hívhatjuk segítségül. Megkérjük Kis Gézát, hogy mérjen ki nekünk 1db pozitív energiás élelmiszert és 1db negatívat. Kis Gézát kiküldjük a testlaborból, majd egy független ember segítségével elhelyezzük mindkét mintát egy lefedett edény alá, így azokat senki nem láthatja. Az embert is kiküldjük a laborból, és behívunk egy olyat, aki nem tudja, hogy melyik fedél alatt, melyik minta van. Behívjuk Kis Gézát is, és megkérjük, hogy látatlanban is mérje ki az egyébként általa már korábban kimért mintákat. Ha a mérést elvégezte, ellenőrizzük az eredményt és felírjuk egy táblázatba. Legalább 10-szer elvégeztetjük a kísérletet, változatlan módon! Ha a végeredmény az, hogy Kis Géza 100%-ban ugyanazt a mintát mérte pozitívnak és negatívnak látatlanban is, mint korábban, akkor Kis Géza állítását bizonyítottnak vehetjük és elkezdhetünk azon gondolkodni, hogy Géza képessége hogyan és miért működik! Ha az eredmény nem 100%, akkor Kis Géza hazudik!
No, Emoto esetén teljességgel hiányzik a bizonyítási folyamat, tehát esetében az egyes pont áll meg. Erről beszéltem korábban is. Ez nem támadás irányában, hanem egy tény! Ezt a tényt figyelmen kívül lehet hagyni (ahogyan pl. Te teszed), és ennek ellenkezője, ahogyan én teszem. Ennyi a történet.