Nem találom viccesnek az elméletedet. Egyedüli kivétel lennék akkor ebben az esetben? :)
Köszönöm amúgy, hogy megosztottad a teóriádat. Az a helyzet, hogy egy gondolatolvasó sem tudna elvileg mindent kiolvasni. Ő is csak annyit látna, amennyit te meg engedsz mutatni magadból előtte illetve amennyire ő maga befogadóképes. Ő is élőlényből van, még ha amúgy ember- és természetfeletti képességekkel rendelkezik. Az ő befogadóképességeinek is van határa, ahogy annak is, hogy mások mennyire tárják fel magukat. Van egy szabály. Mindenkinek meg kell tudnia lepődnie valamennyire. Ha minden nyitott lenne számára, nem tudna ő sem meglepődni azon, hogy ha valaki mégis elmondana neki valamit. Persze, akkor jön jogosan a kérdés, hogy ebben az esetben azon lepődne meg, hogy mindent tud. De ezek utóbbiak már csak feltevések inkább.
Őszinte kommunikációt csak olyanok érdemelnek meg, akik rá szolgáltak? Ebben az a helyzet, hogy egyszerre tudok egyet érteni meg nem is. Azt írom, hogy praktikusabb az általad említettekkel őszintének lenni, de jó lenne mégis, az lenne az ideális állapot, ha mindenkivel őszinték tudnánk lenni minden egyes pillanatban. Ezt az állapotot legalábbis el kellene érnie az emberiségnek. Bár itt megint kijön egy ellentmondás.:) Méghozzá a következő: ha mindenki kíméletlenül őszinte lenne, a végén már annyi mindent elmondanánk egymásnak, hogy nem lenne miért őszintének lennünk. Ugye, milyen érdekes?