Én végignéztem (értsd: minden másodpercét) egy videót az XBO B.E.T.A.-ról, közben néztem mellette a chat-falat. Hát az emberek panaszkodnak, de nem értem, miért.
Előre ki volt jelentve, hogy nem lesznek human NPC-k, ezt be is tartották, mégis mindenki sokkot kapott, hogy milyen rossz.
Szerintem hozza a hangulatát, mert ugye első vault, ami megnyílik, pár ember volt kinn előtte, de őket megölte a sugárzás, állatok, egyéb katasztrófa, így a tényleges ember élőlények azok a valós emberek, akik velünk együtt szabadultak ki a vaultból.
Az, hogy emellett a történetet holotape-ekből és jegyzetekből lehet megtudni, szerintem szintén pozitív, mert nem a négylehetőséges lutri válaszokkal telespékelt dialógusok vannak, hanem mint egy katasztrófa helyszínére megérkezve a nyomokból lehet a történtekre következtetni. Olvasni kell igen, de ez egy akció-szerepjáték, a Fallout 1, 2-ben is tömérdek olvasás volt, (a tactics-ot nem veszem most ide), a 3, 4-ben kevesebb, de akit érdekelt a sztori, annak szintén kellett a dialógusokat, számítógép-jegyzeteket olvasni. Akit nem érdekel a történet, az meg ugyan úgy csak felveheti a jegyzeteket olvasás nélkül, küldit úgyis kap..
A látványvilágot azért nem bánom, hogy nem húzták fel ultrára, mert így akinek a F4 is elfut, annak ez is elfog, ergó nagyobb a célközönség. Így is javítottak valamelyest rajta a 4-éhez képest.
Vannak benne olyan dolgok, amivel ténylegesen nem értek egyet, de szerintem idővel javítani fogják. Ilyen például az, hogy bejött az éhség és szomjúság (ez egy plusz realitás-elem), viszont nem lehet az inventory-ban étel-ital szerint rendezni az Aid fület.
Ami nagyon pozitív, hogy vannak event-ök, daily és weekly challenge-ek, hogy lehet fegyvert craftolni (nem csak meglévőt upgrade-elni), a craftolási tudásod alapvető az elején, tervrajzokat kell gyűjtened, vagy meglévőt szétbontani ahhoz, hogy megtanulj újat.
Amihez hozzá kell szokni, hogy nincs szünet, pipboy != pause és hogy a V.A.T.S. nem lassít. De ez érthető, hiszen online a játék. Aki egy Fallout 4 folytatást várt, annak lehet most rossz, de aki egy Fallout atmoszférában játszódó, kvázi built-from-scratch online akció-szerepjátékra készül(t) fel, annak szerintem ez egy nagyon jó kis játék lesz.
A videót nézve jót szórakoztam, szóval szerintem a játékot játszva is jól fogok.
Ui: ez az én szerény véleményem, mindenkinek van joga máshogy látni :)