A szénné hypolt Disco Elysiumot is pl. kipróbáltam. Lehet akármilyen jó a zene, csak pofáznak, csak pofáznak, csak pofáznak. Nem egy interaktív hangoskönyvet akarok. Egyszerűen beleuntam kb. 6 óra után. Semmiféle késztetést nem éreztem elővenni. Mert interaktivitás se nagyon volt benne. Elismerem, hogy szép munka? Igen. Szórakoztató játszani vele? Nagyon nem.
Ezzel szemben a Detriot hiába van szénné korlátozva aktivitás terén maga az, hogy nagyon komoly és időfüggő döntést kell hozni és SZÉP, kilóra megvett. És utólag derül ki, hogy annyira magával ragadott a játék érzése, hogy meg sem próbáltam ott megszökni, ahol lehetett volna egy pozitívabb vége. A játék elérte, hogy Kara és a kicsaj beletörődött a sorsába és lett, ami lett. Na EZ kérem játéktervezés. El van találva az egyensúly. Ezen felül én is megöregedtem (?) és ellustultam (??) . Ha lehetséges, akkor elvárom, hogy nézzen már ki a narratíva mellé a látvány és voice acting. Ne egy text legyen a képernyőn, LÁTNI akarom az érzelmeket. A Witcher 3 óta ez van...
És ebből nem kell csúcskategória.
Egy a maga korában nagyon busget és középszerű, de hangulatos Life is Strange is betalált.
Kb. ezt kéne elérni olvasgatás helyett.
A másik probléma az, amikor a játék készítője annyira epic és magaszotsan ír, hogy nem angol anyanyelvűeket leszarja. Az összes nagy dumálós Obisidan játék emiatt játszhatatlan. Papíron szép, de csak pofáznak, pofáznak és erőfeszítés és nem szórakozás vele "játszani". Se a Tyranny-t se a PoE-t nem bírtam 2-3 óránál tovább. A minőséginek titulált játékok egy része így skip, mert teljes mértékben leszarják azt, aki nem anyanyelvű. Pedig nem attól lesz szuper, hogy olyan angol szavakat használnak benne, amit egy átlag angol könyv sem. Meg, hogy embertelenül hosszú és a végére elfelejted, hogy miért indultál el (DoS 2, rajtad a szemem...) Lendületből tudok Frederic Foryth és Tom Clanyt olvasni angolul, de egy istenverte RPG-t nem...
Nagyon szívesen próbáltam ki zsánereket, amitől addig távoltartottam magam. De egész egyszerűen ez korlátos és kétszer nem tanulok meg valami nagyon időigényeset. A Europa Universalis bejött. De amikor láttam 2 óra után, hogy mi kéne a Hears of Ironhoz, akkor azt mondtam, erre nincs időm és erőm...
De életem egyik nagy élménye volt a This War of Mine.
De egy fecske nem csinál nyarat.
A Frostpunkban két scenariot megcsináltam és elég is volt.
Jelenleg egy újabb játék van feltéve, amit tervezek végigtolni, a Seuna.
A Gothic-cal érdemes lehet próbát tenni még ma is. Van hozzá már azért olyan tupírozás, hogy dinamikus árnyékot tesz hozzá, stb. Nekem életem élménye volt. Konkrétan mai napig képbe röhögök bárkinek, aki a TES-t élteti. A Gothic II után a TES III egy üres és sivár valami volt, emberi jelzőtáblákkal. A IV-ben, mikor megláttam, hogy dinamikusan szintezett ellenfelek vannakm tettem is le. Amúgy csak a Nehrim miatt vettem meg....
Egy rakás RPG-ből nem emlékszek semmire. A Gothic-os bandából felkeltesz álmomból és mondom, hogy Diego,
Milten, Lester, Lares és Gorn és még sok NPC. Skyrimmal 6-7 évvel később játszottam. Tudod kire emlékszem belőle? Senkire. Néhány város nevére és helyre, ahol jártam. Na ez a különbség a jó és semmilyen játék között. ;) Hiába szebb és nagyobb TES V. Kinemszarja le.