Úgy döntöttem, mások okulására naplót írok a Shark nevű, hivatalos PVP szerveren szerzett tapasztalataimról, ahol egyedül igyekszem boldogulni. A C4-es négyzetben található Freeport szigetek egyikén kezdtem, annak nem javaslom ezt a helyet, aki most kezdi a játékot, ugyanis nincs rajta víz és a környéken is elég nehéz „saps”-ot szerezni. Mivel a single móddal sokat játszottam, a szigetet a 8-as szintet elérve a skilleket célirányosan elosztva kezdő szlúppal már úgy tudtam elhagyni, hogy képes voltam fém eszközöket és hordót gyártani. Első kapcsolatom a PVP-vel a Czech Coop bázisán volt, ahova kiszálltam nézelődni. Nem túl nagy, de szépen kialakított bázis volt, szépen körbenéztem, majd kifeküdtem egy „Puckle Turret” lövésétől. Ez voltaképp egy 5 lövéses tárral rendelkező, NPC által üzemeltetett védelmi eszköz, vannak hiányosságai –hiszen bejutottam a bázisra- de amúgy halálos. A turretet működtető NPC sérthetetlen, úgyhogy megölni csak a turret szétverése után lehet (a netes leírás szerint hátulról nem sebezhetetlen, de az egyiken kipróbáltam, nekem annak tűnik). Tehát újraéledtem, majd a hajómon állva! szedett le a következő lövés. Nem volt mit tenni, hasra vetettem magam és felhúztam a vitorlát, úgy hajóztam ki a lőtávjukból. Ez a fegyver egyébként minden bázisvédelem alapja.
Nem mentem messzire, a D5-ös négyzetben (ami lawless terület) találtam egy elbomlófélben lévő bázist (Led Spike Coop), olyan helyen ahol több malmot is le lehet rakni. A Led Spike Coop bázisán találtam nyersanyagot, munkapadot és pár hordót, tele vízzel, így el tudtam kezdeni a saját bázisom kiépítését. A kezdőhajóm eddigre sajnos nem volt meg, menet közben egy szikla széttépte, a kétárbocos kialakítás nem kedvez az irányításnak...
2-3 napig békésen építgettem, belaktam a területet, ágyúval szétlőttem az elbomlott Led Spike Coop után visszamaradt malmokat és lepakoltam a helyükre a sajátjaimat. Mindkét malom mellé egy ajtóval zárható, kisméretű kő épületet raktam, ládákkal, munkapadokkal, ship resource dobozzal. A partra felhúztam egy 4*6-os alapterületű tornyot, a majdani lakótér és védelem számára. A tervek szerint olyan magas lett volna, hogy csáklyával ne tudják elérni a tetejét, körben azonban magas sziklafalak vannak, így erről lettem, alig 10 egység magas lett. Ekkor érkezett meg egy „Mason” nevű, elég rosszindulatú ürge, aki lerombolta a malmaimat, szétlőtte a mellettük álló épületeket, lyukat lőtt a bázisom és a torony falába, majd alvás közben kinyírt (konkrétan ágyúval, a bázisra szerintem be sem ment). Elsüllyesztette az ágyús Sloop-omat, majd később visszajött és mivel látta hogy befoltoztam a bázisfalakat, ismét szétlőtte őket. Sőt az épülőben lévő új hajómat is szétlőtte shipyarddal együtt (ott volt az utolsó ágyam). Egy shipyardnak 135.000 durability-je van, úgyhogy kellett hozzá lőszer. Elvinni semmit nem vitt el… Hasonlóan járt el a szomszédaimmal is, egyiküknek egy Schoonere horgonyzott védelem nélkül a vízen, természetesen azt is szétlőtte. Dolgoztam, úgyhogy csak 5 percre tudtam fellépni, védelem sem volt kiépítve, szóval zavartalanul működhetett.
Tehát, mint látjuk, a „Lawless” területeken bárkit meg lehet támadni, az épületeket le lehet rombolni, bárkit ki lehet rabolni, tönkre lehet tenni. Meg is fogják próbálni. A goldon kívül minden pótolható, úgyhogy a rombolás nem gáz (ha nem az arany veszik el), egyszerűen jó helyre kell költözni, ahol lehet több malmod, akkor az alapanyag dőlni fog. Esetemben a jól kiépített bázisra esküszöm, ami meg tudja védeni magát akkor is, ha nem vagy a gépnél. Ez nem PVE ahol fából felhúzol némi épületet és a cuccaid védve vannak… A nyersanyagokat több helyre kell szétosztva tartani, úgy hogy mindegyikhez külön kelljen hozzáférniük, így több esély van rá, hogy megmaradnak. Több, védett helyen lévő ágyra van szükség, mert a PVP taktika alapvető eleme, hogy szétverd az enemy ágyát, hogy ne tudjon újraéledni. Mivel a nyersanyag korlátlan, csak az idő kérdése, hogy mekkora, milyen vastag falakkal védett bázist tudsz kiépíteni (passzív védelem). A „Large” falakkal szemben én a kicsiket preferálom, mert nem igényelnek alloy-t és adott területen a sok kicsi fal több durability-vel bír, mint a nagyok. Természetesen mindent le lehet rombolni, azonban dolgozzanak meg a zsákmányért, ha akarják
„Mason” látogatása után kezdtem el építeni egy „Bunkert”, csak a legszükségesebbekkel. Ágy, kajatároló, hordó, mozsár, munkapad, 2-3 láda, könyvespolc, ship resorurce box, az egész egy 6*3-as lyuk, ferde falakkal hogy a falak is jobban bevédhetőek legyenek. Három oldalról és a tetejéről védi a domborzat, félig egy barlangba épült, az eleje a vízpart felé néz, sajnos a hajóágyúk el tudják érni. Az elejét bevédtem, hat teljes kockányi fallal, ami három egység magas, a sorok között ferde és vízszintes falak is vannak. Két kívülről nyíló helyiséget raktam bele, mint például a Forge szobáját, de azt is jó mélyre építettem. A „Bunker” bejárata kicsit labirintusos, belül kanyarog és 6 ajtó védi.
Még nem volt teljesen kész, amikor kikötött a parton egy szlúp, a neve: „I raid your soul II”, két ürgével (LCD klán), akik munka közben lecsaptak. Full plate-ben voltam, ennek ellenére levert egy pucér ürge, egyetlen kétkezes lándzsával, majd felvette a ruhámat és abban csapott le –ismét-, a haverja segített neki, majd a tőlem lopott számszeríjjal kezdtek rám lövöldözni. Itt szoktam rá arra, hogy legyen nálam is lándzsa és pucéran járkáljak, hogy ne legyen mit ellopniuk. A legtöbb PVP valószínűleg így zajlik. Újraéledtem a Bunkeremben, ők –valahogy- fél perc múlva rájöttek hol vagyok, és a domborzat mellett bekúsztak mögé, majd elkezdték ütni a falat. Volt egy ottfelejtett munkapad is a sarokban, egy ládával, a ládát szét is verték. Az egyik falból valahogy leütöttek 1400 durability-t, majd megunták, én innentől a Toronyba teleportáltam.
A Torony lapos tetején volt egy kezelő nélküli turretem, azzal próbáltam őket lelőni, azonban az egyik csáklyával feljött a torony tetejére, úgyhogy onnan is pucolnom kellett. Közben szláv nyelven követelték a „Loot”-ot, amim egyébként nem volt, de nem is adtam volna… Rutinos raidelők voltak, a Toronnyal most nem próbálkoztak be, de letettek egy ágyút a Bázisommal szemben, amihez az alloyt a Forge-mban (még szabadon állt) égették ki, majd lyukat lőttek a falába és bementek. Mivel nem volt arany bent, leléptek és a szomszédaimat kezdték el lerabolni. Sikerrel, láttam a nyomait. Még megpróbáltam elsüllyeszteni a hajójukat, de nem bírtam szétverni fejszével, úgyhogy loptam a hajóról némi kristályt (170 Telluritot), bőrt, hasonló szemetet.
A távozásuk után kitöltöttem a réseket a Bunker és a domborzat között, ágyúval most már 2-300.000 durability-t kell szemből átütnie annak, aki hozzá akar férni, befejeztem a falak megerősítését, a Tornyot is megmagasítottam, körbevettem még egy sor fallal, valamint lőrés kialakítása mellett feltettem két NPC-s turretet (aktív védelem). A Torony belsejét is beépítettem kőfalakkal, sőt vízszintesen három különálló szintre szakaszoltam. Pár nap nyugalom és minimális lőszerfogyás (gondolom kíváncsiskodó/felderítő volt) és egy kis csetepaté után (megtaláltam a közelemben hová tették az ágyukat az újraéledéshez, mellette kettőt lenyomtam lándzsával, de a harmadik lelőtt) ismét megraideltek. Távol voltam, a szerveren élet akkor van, amikor alszom, hajnalban. A nyomokat értékelve, a két NPC-m nem adta olcsón az életét, 60 db lőszert lőttek ki, ami tudtommal instant halál, úgy tudták őket elintézni –talán- hogy csáklyával bejutottak a lőrésbe, mindegyikhez külön és szétverték a turretet. Vagy ágyúval lőtték szét a turreteket, a földről… Ágyúval szétlőtték a Torony ajtaját is, fellépcsőztek a harmadik szintig ahol rájöttek hogy a feljárót befalaztam, úgyhogy lyukat lőttek a középső szintbe is, ahol a munkapadom volt, majd nem vittek el semmit… Mert nem volt mit, némi nyersanyagon kívül. A Bázisomra megint bejutottak (ágyú lerak, fal szétlő), de ott sem volt semmi elvinni való. A Bunkerbe nem próbáltak bejutni. Ha bejutnak, az óriási idő és lőszer pocsékolás, ott tárolom a nyersanyagom zömét és mind a 200 aranyamat, hát kíváncsi leszek megéri-e..
A terv a következőkre, kitalálok valamit, hogy jobban bevédjem az NPC-ket és további helyeket alakítok ki nekik, oda, ahonnan biztosítható a „tűz és látóösszeköttetés”. Kíváncsi vagyok arra is, mihez kezdenek mondjuk 6 db NPC-vel…