Ez nem egészen így van, ha elfogadjuk az ősrobbanás elméletet, akkor a kezdeti inhomogenitások, és ezen belül a lokális anyagsűrűsödések és a bennük képződő csillagok a tágulás miatt rövid ideig együtt maradva sűrűbb részekké is tömörülhettek volna és csak pár száz millió év múlva kezdtek volna fellazulni, mert a gravitáció nem tarthatta volna őket egybe. (Lásd pl. a horizontproblémát, emiatt ezek a sűrűsödések nem tudtak termolizálódni, így nem alakulhatott volna ki ekkor sem teljesen homogén világegyetem.) Ehhez tehát az kell, hogy a tágulás üteme és az átlagos sűrűsödések aránya olyan kell legyen, hogy a kialakuló galaxisok energiamérlege pozitív legyen és így idővel felbomlanak.
Persze a méretük, sűrűségük és eloszlásuk teljesen más lett volna, mint az általunk ismert világegyetemben a galaxisoké és életidejük is rövid lett volna...
Az általunk ismert világegyetemben azonban ez úgy játszódott le, hogy erősen negatív lett a kezdeti sűrűsödések energiamérlege (a tágulás miatt) és egyben maradtak a galaxishalmazok és azon belül a galaxisok.
Az, hogy nálunk miért alakulhattak ki a tartós galaxisok, azt a modellszámítások szerint az is okozhatta, hogy volt egy csak gyengén kölcsönható, semleges részecske kb. 15 eV tömeggel, aminek az eloszlása éppen az átlagos méretű galaxisokat adja ki. (ifj. Szalai Sándor elmélete.) Persze más lehetséges magyarázatok is szóba jöhetnek...