A Naptól mért 300-1000 CsE távolság ugye már éppen az, amelyben a hőmérsélet 14 K alá esik, tehát arrafelé már a hidrogén is fagyott, és gázként csak héliumra lehet számítani. Nyilván sok sötét dolgot lehet feltételezni oda, de a szerzők feltehetően azért a primordiális feketelyukakat választották, mert csak azok tudnak (elméletileg) elég PICI tömegűek lenni ahhoz, hogy még azt lehessen mondani, hogy a Nap körül keringenek, de azért még kifejtik az elvárt gravitációs hatást.
Ezért viszont magyarázkodniuk kell a feketelyukak párolgásával kapcsolatban is, ami így már kezd túl sok hipotézis lenni.
Az előbbivel szemben, ha normál feketelyukat feltételezünk, annak a tömege nagyságrendileg a Nap tömege közelébe esne, ebből kifolyólag viszont távolabb is kellene keringjen. Hely az mindenesetre volna hozzá, ugyanis a most feltételezett távolságnál a normál feketelyuk még vagy 300-szor keringhetne kijjebb, ami a százezred részére csökkentené a gravitációt, és összességében kb. ugyanott lennék, a következő lényeges különbséggel:
- Ha egy égitest 1000 CsE távolságban kering, annak keringési ideje nagyságrendileg 30 ezer év,
- ha viszont százszor messzebb (100 000 CsE), akkor a keringési idő bő 30 millió év, illetve ha olyan elnyújtott pályán keringene, amely még távolabbra is kinyúlik, akkor kb. 60-65 millió éves keringési idő is lehetséges.
A keringési időkben az az érdekes, hogy ha egy ilyen viszonylag nagy tömegű égitest átszeli a naprendszer külső tartományát, akkor felbolygatva az ottani világot, szétszórhatja a talált üstökös-szerű objektumokat, és egy részüket rábírhatja arra, hogy a naprendszer belseje felé vegye az irányt, és ez azt is eredményezheti, hogy a Földön idővel megnő egy-egy kisbolyó becsapódásának a valószínűsége. Van olyan elmélet, amely szerint mintha a komolyabb becsapódások mutatnának is valamilyen 60-65 millió éves periodicitást, továbbá hogy az utóbbi 300 milló évben még külön is megháromszorozódott.