"NE beszélgessünk a konteósok idióta gondolatairól, mert azokból végtelenül sok van, és SEMMIRE SEM jutunk vele."
Te hoztad fel a témát, neked volt egy kiinduló állítássorozatod:
"ami állati nehezen volna hamisítható"
"hogy a fotókat és a videókat is nyilván a Földön HAMISÍTOTTÁK.
"hogy a szakértő szem ne venné észre szinte azonnal a fizikai képtelenségeket"
Én csak rámutattam hogy téves az hogy ne lehetett volna hamisítani olyan videókat amikről a szakértő szem sem mondja meg hogy a por mozgása nem holdbéli.
"És az ilyen problémákon még az sem segít, ha képkockánként hamisítasz"
Továbbra is a két végletre hivatkozol, se nem azt mondom hogy képkockánként hamisítanak(bár 2mp mindössze 48 képkocka), sem azt hogy egybe vették fel. Már kb. 3x leírtam hogy minden rúgást fel lehet külön venni akár leliftezve 300x. Tudom hogy ez egy kellemetlen megállapítás ezért próbálod nem figyelembe venni.
"De persze FOLYAMATOSAN NEM AKAROD MEGÉRTENI a problémát, mindenáron a mai, sőt, a jövőbeli diigitális lehetősékeket vetíted vissza 1969-be."
LoL. Ez amit egyszer sem próbáltam meg. Végig azt mondtam hogy analóg montírozás. Amit csinálsz az érvelési hiba.
"Az igazi porszemek viszont abból a távolságból, ahonnan a felvételeket készítették, NEM."
Nemtom mit jelent az az "igazi" porszem. Természetesen egy nagy felbontású videón sem fog 1000 pixelként megjelenni egy porszem. Azt fogjuk látni hogy a lejtős oldalon lévő RGB pixeleken a számok elkezdenek változni ahogy legördülnek a porszemek a felsőben a 200-ból 199 lesz alul pedig a 10-ből 11. A folyamat végén pedig a felső pixelek kiürülnek az alsók pedig feltöltődnek. Ennek megfigyelhetőségétől a korabeli lowres B&W videók távol állnak, de erre utaltam akkor amikor felvetettem hogy HD-ben ez az asszimmetria már lebuktathatja a talaj megdöntős módszert.
Felőlem zárható téma, én újat mondani már most sem tudtam, számomra egyértelmű hogy csúcstech nélkül is készíthetőek ilyen pormozgásokat tartalmazó felvételek, megértettem hogy szerinted ez nem lehetséges.