A sötét energia az csak egy HIPOTÉZIS, vagy legfeljebb csak egy ELMÉLET, ráadásul tudományos elméletként NINCS IS BIZONYÍTVA, cáfolni külön pedig azért kétes, mert eleve ELLENTMONDÁSBAN ÁLL bizonyos elfogadott tudományos elméletekkel, ezért tulajdonképpen CÁFOLT TUDOMÁNYOS ELMÉLET, és mindezekért CSAKIS OLYAN ALAPON van értelme beszélni róla, hogy egyúttal feltételezzük azt is, hogy az elfogadott elméleteink egyike-másika is ÉRVÉNYÉT VESZÍTHETI itt-ott a vele való konfliktusban. Mindezekért nem sok kutató tölti vele a napjait, mint ahogy olyan elméleteken sem törpölünk sokat, hogy "Vajon lehetséges-e, hogy a világunkat egy omnipotens varázsló (isten), rendszeresen eltünteti, aztán meg újra vissza, csak hogy nekünk úgy tűnjék, folytonosan létezik."
Mindezekért tökéletesen értelmetlen holmi 72%-okon rugózni. NEM is találkozhatsz a sötét energia propagálásával máshol, mint olyan "tudománynépszerűsítő" helyeken (TV-től folyóiratokig), ahol a BOMBASZTIKUS megjelenítés a cél, nem pedig az, hogy a dolog valami bizonyított és pontosan megfogalmazott tudománys igazság legyen, következésképpen ÉRDEKESNEK TŰNŐ HIPOTÉZISEK TÖMEGÉT öntik a nagyérdemű nyakába, SZÖGES ELLENTÉTBEN Sir Isaac Newton bölcs megközelítésével: Hypotheses non fingo