"a dimenzió nálam önmagát metszi, nincsenek koordinátái , ehelyett a saját metszéspontjai önmaga koordinátái.. "
Eddig jutottam.
Egy önellentmondásos fogalomalkotás jó arra, hogy bármi levezethető legyen belőle, de nem jó azért, mert bármi levezethető belőle (bármely állítás tagadása is), ezért a gyakorlatban használhatatlan, illetve csak arra használható, hogy elgáncsolja az értelmesen működő dolgokat létrehozni szándékozó gondolkodást.
Ha valami képes önmagát metszeni és több annál, mint ami csak egy pont, akkor annak RÉSZEI VANNAK.
Ha részei vannak, akkor NEM IGAZ, hogy eleve ne lehetnének koordinátái.
A metszéspontokat tekintheted különleges koordinátáknak, de mert minimum ezek meghatározzák a "NEM METSZÉSPONTOKAT" is, ezért tehát vannak nem metszéspont koordinátáid is, még ha másképpen is nevezed azokat.
De tegyük fel, hogy a gondolati konstrukciód a girbe-görbe egyetlen dimenziódról mentesíthető a belső ellentmondásodtól! A gond az, hogy ez még rosszabb, mint az a dimenzió konstrukció, amit általában elfogadnak, vagy amit a relativitáselméletben igyekeznek használni, ugyanis egy BELSŐ szemléletmódot igyekszik általánosnak feltüntetni, ami kb. ahhoz hasonlítható, mintha valaki a heliocentrikus világképtől visszamasírozna a geocentrikusra, ami KIZÁRÓLAG akkor bír némi praktikus haszonnal, ha csak a Földön lezajló eseményeket akarjuk leírni, mert amúgy a világ nagyobb részére igen nagy hülyeségek adódnak belőle.
Ugyanígy, habár egy belső szemléletes dimenzió felfogás esetenként egyszerűsítheti bizonyos belső törvényszerűségek felírását, varhatóan rendkívül elnehezíti a dolgok általános leírását. Hasonlatként azt mondanám, hogy pl. egy rugó vonalát is tekintheted az egyetlen és egyenes dimenziónak, de ha ezek után úgy adódik, hogy mégis csak kilátsz a saját pirinyó rugó-világodból a nagyobb és igazibb Világra, akkor arra nézve majd abszurd mozgásokat fogsz észlelni.