Az idő igazából nem a ciklusok számolgatása, hanem az a jelenség, amelynek során a jelenben képesek _ÚJ_ dolgok is keletkezni, amelyek tehát korábban sohasem léteztek (ebből fakad az irreverzibilitása is). A ciklusok számolgatása csupán a _MI_ legjobb módszerünk arra, hogy valahogyan kifejezzük, illetve mérjük, amihez egy olyan ÓRASZERKEZET is kell, amely lehetővé teszi magát a SZÁMLÁLÁST, amely lépésről lépésre majd mindig olyan számot ad ki, amely nem azonos egyetlen korábbival sem (tehát maga is mindig újdonságot jelent). Szóval ez egy elfogadható komprumisszumot jelent, de nem tudhatjuk biztosan, hogy nem létezik-e egy elvileg még jobb (pl. logaritmikus, vagy exponenciális jellegű). Azt sem vehetjük eleve biztosra, hogy a ciklusokat generáló ún. oszcillátor feltétlenül változatlan frekvenciával jár-e, mert hiszen fizikai objektumként biztosan tartalmaz energiát, tömeget, térbeli kiterjedés, időbeli kiterjedést, és valamilyen fajta rugalmasságot, ugyanis röviden szólva képesnek kell benne lenni az energiának kétféle állapot (tipikusan kinetikus és potenciális) között ide-oda "pattogni", szóval a frekvencia mindezen dolgok függvénye. Einstein úgy gondolta, hogy ebben az egészben csak egy bizonyos fix dolog van, mégpedig az, hogy közben az energia terjedési sebessége mindig legfeljebb c.
Sötét anyag:
Mint írtam a sötét anyag (most NE a hülyéket kérdezd!) NEM LEHET molekuláris hidrogén, ugyanis a hőmérséklete jóval a fagyáspont (14 K) alatt van, és ez igaz arra a tartományra is, amely a Nap és a környező csillagok között van (lokális csoport). Ennek a térfogatnak a nagy többsége is ilyen rettenetesen hideg (alig a CMB 2.7 K-es hőmérséklete felett). Ezért tehát a hidrogén KONDENZÁLT, FAGYOTT, SZILÁRD HALMAZÁLLAPOTBAN van - mint a hópelyhek, egyedül azt nem tudjuk eleve megmondani, hogy mégis mekkorák ezek a hidrogén hópelyhek, mikroszkopikusak-e, vagy bolygó méretűek is. (És kell-e mondjam, hogy a szilárd hidrogénnek NINCS a molekuláris hidrogénre jellemző molekula elnyelési vonala, de még ha volna is, a hatáskeresztmetszete sok nagyságrenddel kisebb! (Pl. ha UGYANAZ a hidrogén mennyiség nem gáz, hanem 1 mm-es hópelyhek formájában volna jelen, akkor kb. tízmilliószoros faktorral.) Egyedül azt tudjuk, hogy akkorák azért nem lehetnek, hogy csillaggá tudtak volna alakulni, mert akkor látnánk a sugárzásukat.
Gravitációs hullámok:
Ez ugyanúgy c-vel terjed mint a fény, vagy még "úgyabbul", ugyanis a fényt alkalmasint le tudja lassítani a közeg, a gravitációs hullámokat pedig még az sem. (Az ún. virtuális részecske-antirészecske párokat nem kell idekeverni, az egy külön történet.) Ha kiszámoljuk azt, hogy mekkora energia mennyiség lehet MAGÁBAN A GRAVITÁCIÓS TÉRBEN, akkor azt kapjuk, hogy minimum összehasonlítható azzal, mint ami az ún. forrásainak a belsejében van. Tehát pl. egy feketelyuk energiájának (és ezért tömegének is!) jókora része az eseményhorizontján KÍVÜL van, és pont ez teszi lehetővé azt, hogy amikor mondjuk 2 feketelyuk egyesül, akkor gravitációs hullámok révén energia és tömeg távozzék onnan. (Egyes elméleti spekulációk szerint a TELJES tömeg kívül van az eseményhorizonton.)
De akár a gravitációs, akár az elektromágneses térre fogjuk a "sötét energia hatást", szügségtelen úgy misztifikálni, mint teszik olyan felesleges feltevésekkel, miszerint c-nél milliószor gyorsabb hatalmas nyomóerők hatnának.
Lassulás vs. gyorsulás:
A gravitáció lassítja a tágulási sebességet, csakhogy a megfigyelések szerint nem az elvárt mértékben, amit ahelyett hogy azzal magyaráztak volna, hogy "a jelek szerint ahogyan peregnek a százmillió évek, az Univerzum belső tartományaiból egyre fogy az energia és ezért a gravitáló tömeg is", helyette bevezettek egy HIPOTETIKUS gyorsító ("antigravitációs") hatást, azzal magyarázva a gravitációs lassulásban mutatkozó hiányt. Az elmélet azért NEVETSÉGES, mert eleve tudható volt, hogy a fény és a gravitációs hullámok bizony gyorsabban tágulnak, mint a nyugalmi tömeggel bíró részecskék, ezért a belső tartományokból egyre fogy ez a tömegkomponens.
Infláció:
Az Univerzum inflációs korszakára szoktak FELTÉTELEZNI c-nél sok-sok-sok nagyságrenddel gyorsabb tágulási sebességet, amiben főleg az a vicces, hogy egyáltalán még az sem biztos, hogy létezett ilyen inflációs korszak.
A relativitáselmélet c sebességi korlátja úgy értendő, hogy a MEGFIGYELŐHÖZ KÉPEST nem észlelhetünk c-nél nagyobb energia és információ (kölcsönhatási terjedési) sebességet. Másfajta sebességek (pl. két távoli objektum egymáshoz mért sebessége) vidáman lehet nagyobb. Továbbá, akinek tetszik, az KÖVETKEZTETHET, vagy FELTÉTELEZHET bármekkora sebességeket, de az egy másik eset lesz. Vegyünk erre is egy példát:
Tegyük fel, hogy békák vagyunk a tó felszínén, és úgy találjuk, hogy a vízfelszín hullámainak van egy bizonyos maximális terjedési sebessége. Vajon jelenti-e ez azt, hogy ne keletkezhetne egy olyan hullámvonulat a víz felszínén, amelyről ÚGY TŰNIK, mintha megszegné az előbbi törvényt? Képzeljük csak el, hogy egy repülőgép egy vízbe mártott izével nagy sebességgel elhúz a tó felett, ezáltal létrehozva egy sajátos hullámzást, amely természetesen a repülőgép sebességével látszik haladni. Csakhogy ebben az esetben nem egy bizonyos, a vízben lévő energia adag terjedt tova gyorsabban, mint a vízhullámzás ottani törvényei megengednék, hanem a repülőgép újabb és újabb energiaadagokat táplált bele a vízbe olyan geometriában, hogy nekünk úgy tűnik, mintha a hullámzás a VÍZBEN terjedt volna akkora sebességgel - pedig nem. Ami a vízben terjed, az a szokásos sebességgel terjed.