Na mégegyszer. A molekuláris hidrogén attól függően látszik vagy sem az elektromágneses spektrumban, hogy van-e a közelében (vagy mögötte) egy megfelelően erős fényforrás. Az viszont NEM követelmény, hogy a Föld felszínéről legyen látható, az meg pláne nem, hogy mondjuk az óceánok vagy bányák mélyéről. Ha teszem azt a Plútó távolságában elhelyezünk egy szondát és onnan látszik, akkor LÁTSZIK.
Kitartóan értetlenkedsz:
"Azt különben nem értem mit akarsz ezzel a kifagyott hidrogénnel, hogy képzeled ezt? Ott néhány atom van egy köbméter vákuumban, tisztában vagy vele mit jelent a kifagyás? "
A helyzet az, hogy a hidrogén átlagos sűrűsége és hőmérséklete NEM volt mindig olyan alacsony, mint mostanság. MILLIÁRD ÉVEK ALATT ment végbe a hidrogén gáz tömörödése (gravitációs kollapszusa). Eközben a tömörödésnek két fő akadálya volt:
1.) A megemelkedő hőmérséklet, amely úgy korlátozta a további tömörödést, hogy az csak a fölös energia kisugárzása révén/után vált lehetővé.
2.) A gázhalmaz impulzusmomentuma: Ugyebár az első generációs csillagok keletkezésénél ez viszonylag enyhébb korlát lehetett (ezért is válhattak azok a csillagok marha naggyá), azonban a második generációs csillagoknál már mindenféle jelentős kavargó mozgások lehettek jelen, ezért a gravitációs kollapszusnak már ez is lényeges akadályává vált. (Pl. a mi naprendszerünkben is a bolygók nem a napszél, vagy a Nap hőmérséklete miatt nem tudnak belehullani a Napba, hanem a saját impulzusmomentumuk miatt!)
A hidrogén gázfelhő tehát gravitációsan tömörödik, amíg a hőmérséklete nem túl magas és nem túl alacsony, és ameddig az impulzusmomentuma is megengedi azt. E folyamat során vagy keletkezik termonukleárisan sugárzó csillag, vagy nem. Ha nem keletkezik, akkor a hőmérsékleti sugárzással az anyag pár millió év alatt lehül a CMB aktuális hőmérsékletének közelébe.
Ha keletkezik, akkor amíg a csillag aktív, addig ő fogja meghatározni a közelében lezajló dolgokat. Egyes csillagok sok száz milliárd évekig is aktívak maradhatnak, ezért az ő közelükben biztos, hogy a hőmérséklet is jó darabig magas marad. De a legtöbb csillag pár száz millió év alatt (sokat taglalt stációk után) eléri a végállapotát (fehér törpe, neutroncsillag, feketelyuk), amelyek KÖZÖS JELLEMZŐJE, hogy már csak sok nagyságrenddel kisebb tartományt tudnak melegen tartani, mint tették azt korábban. Ezért tehát viszonylag nagy tartományok lesznek, ahol VOLT SOK gáz, amelynek tömörödését korábban az előzőleg aktív óriás csillag akadályozta meg, de mostmár nem, ezért a tömörödés folytatódhat. Azonban ez most is egy versenyfutás, nem eleve biztos, hogy el tud jutni második generációs csillagok születéséig, és ha igen, azok meddig tudnak érdemben sugározni.
A mi Napunk pl. egy második generációs csillag, ahogyan a hozzánk közeli többi csillag is, ráadásul azokból a maradványokból keletkezett, amelyeket az előző óriáscsillag maga után hagyott. De annak ellenére, hogy valaha igen nagy élet volt errefelé, mint írtam, ha a Plútó távolságánál csak 10-szer messzebb megyünk (és hol van még a legközelebbi csillag, az Alpha Centauri!), már a hőmérséklet 14 K alá esik. Abban a tartományban tehát fagyott állapotú, "üstökös szerű" képződményekre számíthatunk, amelyek a haladó mozgásuk során kémiailag magukhoz kötik (kondenzálják) a túlhűlt hidrogént is. VILÁGOS, hogy ezen objektumok "takarító munkájának" eredményeként a maradék tér viszonyleg tisztává válik.
Normálisan ezek sohasem jönnek a Naprendszer belsejébe, mert az impulzusmomentumuk azt megakadályozza. Ha azonban a naprendszeren kívülről érkezik egy eléggé nagy objektum amely megkavarja az adott tartományt, akkor a fagyott objektumok egy (kicsiny) részének a Nap felé fog módosulni a pályája, és igazi üstökössé válhat. Ahogy közeledik a Naphoz, kb. 10-szeres Plútó távolságban ELVESZÍTI A HIDROGÉNJÉT, minthogy az megolvad illetve felforr, és gravitációsan azt NEM képes (és sohasem volt képes) megtartani. (Ha tehát volna valami, ami megvilágítsa azt a hidrogén gázt, akkor akár láthatnánk is!)
Aztán ahogyan közeledik tovább az üstökös a Naphoz, elkezdenek elpárologni belőle a magasabb olvadáspontú anyagok is (N2, O2, CO) majd kb, a Mars-Föld térségbe érve HCN, NH3, H2O, CO2, stb. - PONT EZÉRT LÁTJUK MEG! (Iskolapéldája annak, hogy hogyan és miért válik láthatóvá egy egyébként sötét anyag darab.)