Először is kérem a bizonyítékaidat, konkrét hsz-eket, a jellemtelen hazudozásaimra!
Ha nem tudsz ilyennel előállni, akkor az azt jelenti ugye, hogy te vagy aki jellemtelenül hazudozol, szal hajrá? Már párszor eljátszottuk ezt a kört, és akkor sem tudtál semmi érdemivel előállni.
Szánalom, amit művelsz!
"Tehát mivel állításod szerint Ukrajna nemzetközi szereplő és nem ismeri el Oroszország ezen jogát ezzel kijelentetted hogy Oroszországnak nincs területi joga ukrán terület felett. Igen/nem?"
"Az hogy az anyaország nem fogadja el, amikor bizonyos részeit a nemzetközi politika más szereplői megpróbálják leválasztani arra hoztam példát #352-ben, Koszovó/Szerbia szituációját. Aminek párhuzamát te többszöri szájbarágós kifejtés után sem voltál képes felfogni."
Álláspontom ennek a #393-ban történt részletes kifejtése óta cseppet sem változott. Szóval miért nem megfelelő a Koszovói példa, azonkívül, hogy nem vagy képes felfogni, hogy a koszovói szituban és az ukránban melyik szereplő, melyiknek feleltethető meg?
Tudod ott is reagálni kellett volna a korábbi vádaskodásaidra, meg a feltárt jellemtelen fórumozási "kultúrádra". De nem tetted. Szal elismered a vádjaimat?