Látjuk, újra és újra és újra, ahogy Keanu Reeves újra és újra és újra közvetlen közelről beleürít egy egész tárat ellenfele szeme közé, majd még lepuffantja a magatehetetlen, földön fekvő, gyak harcképtelen ellenfelét a "realizmus" jegyében, miközben igazából egy teljesen szürreális önismétlő akcióorgia az egész, amiben Reeves a szinte védjegyként is működő imbolygó járásával megy végig az egyik extravagáns helyszínről a másikig. Ezen akciók közötti szünetben ugyan elhangzik néhány párbeszédnek nehezen minősíthető, sokatmondónak, gyak a rajongók fülébe, a későbbi idézések céljából beégetni szánt "magvas" beszólás, de a forgatókönyv ezen része is a film második felére már valami monumentálisan hihetetlen magaasságba törő sablonosságba fullad.
Számomra továbbra is rejtély, hogy a JW rajongók kik közül is kerülnek ki, hiszen az alvilág ilyen klasszikus, irreálisan arisztokratikusan modoroskodó bemutatása Tarrantino és Ritchie filmjeiben feltűnő hétköznapi gengszterek óta igazán atavisztikusnak ódivatúnak hat, ami által azt feltételezhetnénk, hogy a rajongók valszeg a 60+ korosztályból kerülnek ki, miközben valszeg egyáltalán nem ez a helyzet.
Tekintve, hogy lássuk be, ez egy rétegfilm, ráadásul elég erős tartalmi korlátokkal és igencsak szűk szélesebb tömegek számára is értelmezhető mondanivalóval, ezért a cikk által javasolt 9/10-es értékelést indokolatlannak érzem. Az, hogy egy rajongó ír a többi rajongónak egy cikket az azért még, lássuk be, nem éri el a filmkritika minimális szintjét.
Informatika és tudomány
