A USA alapvetően a világ vérét szívja, ez elsősorban dél Amerika, Afrika, illetve Ázsia és Európa bizonyos részeit jelenti. immár lassan 150 éve. Egyszerűen oda áramlik a tőke ahol eleve koncentráltabb, mindössze erről van szó. Csakhogy ma már egyre inkább Kínába áramlik az a tőke, ami eddig őket táplálta. És, mivel hozzá szoktak, függők is lettek tőle. Úgy érzik jár nekik.
Mint minden függő, ha megjelennek az elvonási tünetek, mindent megtesznek, hogy újabb forrásból szerezzenek még. ha az nem sikerül, akkor kétségbe esnek és agresszívvá válnak, azt pedig a verbális és akár fizikai támadás is követheti, saját barátaikkal és szövetségeseikkel szemben is.
Mint minden függő, ilyenkor a környezetét elidegeníti önmagától, és ezt észre véve azt gondolja mindenki ellene fog össze és elárulja őt.
A vége az, hogy a drogost sorsára hagyják és hagyják egy árokban heverni és figyelmen kívül hagyják a létezését. Jelenleg efelé halad az USA, a pária státusz felé. És ezen az sem segít hogy nála vannak sokkal jobban megvetett országok.
Illetve annyiban segít, hogy eljátszhatják a jófiú szerepét, aki megvéd minket a mumustól, védelmi pénzért cserében.