SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!A végzetes verés
Egy bentlakásos iskola igazgatójának irodájában vagyunk, ahová behívatták az egyik ott tanuló fiú édesanyját.
– Jó reggelt kívánok, igazgató úr!
– Á, Mrs. Pharkins, kedves öntől, hogy befáradt.
– Szóra sem érdemes, ha Tomyval valóban valami gond van, szeretném csírájában elfojtani.
– Az igazat megvallva, tényleg nincs minden rendben a fia körül. Újabban a viselkedése nagyon sok kívánnivalót hagy maga után. Egyáltalán nem vesz részt a közösség életében, távol marad a sportfoglalkozásoktól, és hetek óta nem írt leckét.
– Hát ez hihetetlen!
– Az igazat megvallva, ha nem halt volna meg, kicsapnám.
– Tessék???
– Jól hallotta, kicsapnám! Ha nem venném figyelembe, hogy a fia halott, repülne innen.
– Tomy meghalt?
– Igen, fönt fekszik a betegszobában. Merev és világoszöld. Én megpróbáltam a lelkére beszélni, de nem mozdul.
– Tomy meghalt?
– Borzasztóan szélsőséges a viselkedése. Az egyik pillanatban le-föl járkál a folyosón, másnap meg teljesen mozdulatlan, és bűzleni kezd.
– Én ezt nem értem. Hogyan halt meg?
– Fontos ez?
– Igen, úgy gondolom.
– A könyvtár miatt volt az egész. Tudja a fiúk elkezdtek könyveket kivinni aláírás nélkül. A maga fiát is elkaptuk, én verésben részesítettem, és eközben meghalt.
De megnyugtathatom Mrs. Pharkins, a hangadót elcsíptük, így már semmi probléma nem lesz a könyvtári fegyelemmel. Tudja a kartotékrendszer bevezetésével….
– Jól értem, hogy maga agyonverte a fiamat?
– Igen, de ne haragudjon, nem szoktam hozzá, hogy félbeszakítsanak. Tehát a kartotékrendszer bevezetésével…
– Tulajdonképpen mi történt?
– A fiúk belógtak a könyvtárba, és könyveket vittek el.
– A verésnél mi történt?
– Ja, akkor?! A fia az egyik pillanatban még hajolt, aztán már feküdt.
– Holtan?
– Olyasmi. Őszintén szólva Mrs. Pharkins kicsit betegesnek találom, hogy így vájkál a fia halálában. Itt most a gyerek hozzáállásáról van szó, és most már kezdem sejteni, hogy kitől örökölte.
– Én legalább nem vertem agyon!
– Valóban nem, ez azonnal látszott rajta, amikor hozzánk került. Tűnődtem is rajta: nem vált volna-e belőle egy egészen más gyerek, ha maga korábban már néhányszor agyonveri.
– Maga megőrült!?
– Igen, megőrülök a dühtől, mert a szerda délutáni tanítás elmarad a temetés miatt. De ne haragudjon, mennem kell.
– De hát ez képtelenség!
– Igen az…. lenne, ha igaz lenne.
– Mit mond? Hogy mondja?
– Csak vicceltem, Mrs. Pharkins.
– Hála Istennek!
– Szombaton lesz a temetés.