De a Buddhizmusnál is, ki kell írtan gyökerestõl az elmét-egot, nem? Nem elég csak a hajtásokat levágni, gyökerestül ki kell tépni. És akkor nincsen szenvedés sem.
ha valóban nem lenne az embernek szüksége a tökéletes boldogságra, avagy az Önvalóra, amely az ego kiíratás gyökerestõl, akkor nem a külsõ tárgyakban keresnék ezeket. Mert a legtöbb ember Önmagán kívül keresi ezt. Pedig ez az emberben benne rejlõ. És ezt külsõ dolgokkal nem lehet megkapni-kielégíteni.
Akinek csaponganak a GONDolatai, külsõ tárgyak után hajszolják magukat, güriznek, szenvednek, stb…. Annak sztm elég nagy szüksége volna rá.
Te, az 50fokos melegben a tûzõ napon maradsz, vagy inkább egy árnyékos helyen? Csak egy bolond megy ki a árnyékos hûsrõl az 50fokos forróságba.
A forróság a elme-ego, a pihentetõ árnyék pedig az Önvaló.
Nagyon régen meditáltam már akkor is csak néha néha, és azt vettem észre, hogy amikor iszonyat fáradt vagyok mint most is:) , és elmegyek lepihenek, de nem alszom el, mondjuk zenét hallgatok közben, akkor néha 1-2 másodpercre elég gyakran amiket látok képeket elmélkedés közben szinte teljesen élethûek. Elõfordult, hogy minden olyan részletes volt, mondjuk a saját házamban, hogy még én is elcsodálkoztam, hogy mennyire. De nem csak az ismerõs helyeken. VOlt hogy sétálok egy ismeretlen folyosón és minden kicsi részletet látok. Nem csak minden fekete, meg ilyesmi. De mondom, néha annyira részletesek az álmaim amikor fáradt vagyok, hogy nem is értem hogy csinálom.... volt már vkivel hasonló eset vagy van?
Sztetek van értelme úgy meditálni, hogy nem tanította senki? Mármint személyesen nem, hanem csak olvastam róla. Több kárt okozhat mint jót, vagy csak annyit érne, mintha relaxálnék? Régen 1-2 hónapig csináltam, de nem igazán láttam hasznát. kb. 1 hónapja meg meditálás után rövid idõvel pár másodpercre full össze-vissza dobogott a szívem. El lehet baszni egyáltalán a légzést, vagy ehhez semmi köze? :DD
mondjuk jobban belegondolva általában lenyugtat teljesen, minden ideg elszáll. Szóval nem mondanám, hogy semmi hatása nem volt. a másik zavaró dolog meg az, hogy bárhogy ülök, egy jó 15 perc után mindig elzsibbad a lábam, aztán nem tudok járni sem 5 percig :D
nem igazán tudod elbaszni.. a meditálás nem csak az egy helyben ülés lehet... de ha azt szereted csináld azt... csak ülj és figyeld a légzésed, rosszat nem teszel vele....
hogyan ülsz? ha teljes lotuszban, akkor nem szabadna zsibbadnia semmidnek... ha valahogy máshogy akkor meg lehet tényleg rosszul ulsz.. a török ülés lehet még jo, de szokni kell azt is, eleinte kényelmetlen lesz, az biztos..
ált. törökülés/fél lótusz, ez az, amitõl zsibbadok. a lótuszülés az meg csak olyan 5 percre megy, inkább nem erõltettem, mert ha abból felállok eszméletlenül hasogat a lábfejizület.. nem vagyok elég hajlékony talán, vagy nem tudom, de nekem a lótuszülés pár perc után rendkívül fáj.... lehet sokat kéne gyakorolni.
Sziasztok! Azt olvastam, hogy a meditáció veszélyes tud lenni. Állítólag létezik ez miatt ezotérikus elmegyógyintézet is. Idézet: "Egy meditációs élmény során a tudatunk egy része kiléphet fizikai testünkbõl és olyan területre tévedhet, amely annyira csábító, hogy nem akarunk visszatérni. Ilyen esetben zavartság vagy akár komoly mentális probléma is kialakulhat. Ezért fontos, hogy aki nem gyakorlott még a meditációban, az vezetett meditációkat alkalmazzon vagy járhat csoportos meditációkra is." Kicsit félek megpróbálni, nem tudom mit higgyek. Nem nagyon értem, hogy milyen problémákat tud okozni. Ti mit tudtok errõl?
nem hiszem hogy ilyen problémáid lesznek :) szerintem akinek ilyen mentális gondjai vannak annál elõfordulhat....
a meditácio meg akármi lehet... séta, futás, kertészkedés, üldögélés a nappaliban vagy a természetben stb a lényeg hogy egy valamire koncentrálj és az nyugalommal töltsön el... alap meditácio a légzésed figyelése...
Ha valaki nagyon magas szintû tudatállapotokat ér el, akkor könnyen beleragadhat, mint valami drogos, de amég nem hanyagolod el a hétköznapi feladataid miatta, addig abszolut veszélytelen.
Ha nagyon mélyre akarsz menni, akkor kénytelen vagy a hétköznapi feladataiddal felhagyni.Akkor képes az ember a legmélyebb tudatállapotba kerülni, ha megismeri az élet mind2 oldalát teljes mértékben. Most ha leülsz és arra vársz (mint a mostani buddhisták) hogy majd egyszer csak sikerül, akkor nem nagyon fog sikerülni.Hol marad az életük? Õk nem hinném, hogy nagyon ismerik az élvezeteket, ha jól tudom akkor nem is nagoyn szexelnek. Így hogyan akarnak eljutni a legmélyebb pontra?Márpedig az élethez hozzátartozik az is hogy élvezz, ne csak szenvedj.
nem kell szerzetesnek lenned ahhoz hogy meditálj és eljuss a legmélyebb tudatállapotba...
A Tibeti meg a szerzetes buddhistákra gondoltam, mondjuk a világi meg a theravádákat nem ismerem.Én úgy tudom, hogy egy Buddha létezett és olyan, hogy buddhista , háát elég vicces dolognak tûnik számomra, elvégre Siddhartha elég rendesen ott volt mind a paráznaságban, mind pedig a züllés tekintetében is.Viszont ezek a szerzetesek (tibeti vagy akármilyen) úgy tudom, hogy nem igazán csinálnak ilyesmit.Szerintem Buddhának az is közrejátszott a megvilágosodásában, hogy ismerte azt az oldalát is az életnek meg persze azt az önsanyargatást, amit szerzetesektõl tanúlt.(persze nem voltam ott az õ idejében senki sem tudhajta, hogy mi történhetett, esetleg néhány fentmaradt írásból.)
Buddha tanult a szerzetesektõl?! Azoktól a szerzetesektõl, akik az általa alapított vallás tanait követik, és az õ példája alapján nevezhetõek szerzetesnek? Azoktól a szerzetesektõl, akik akkor még nyilvánvalóan nem létezhettek?
Csak hogy tudd, akkor is voltak már olyan emberek akik önsanyargatással próbáltak dolgokra rájönni és igen voltak ilyen szerzetesek akik mellé beálhatott.Õ a saját élettapasztalata plusz a tanultakból eljutott odáig ahova egyikük sem.Ebbõl meg kialakult esetleg a buddhizmus, de attól függetlenül szerzetesek léteztek (ha nem is ilyen néven) Nem azért, de Zero neked mindenbe bele kell kötnöd?Ráadásul olyanba is amirõl aztán végképp fogalmad nincs.
FAIL... nem siddharta volt az elsõ szerzetes, szóval igenis látot és találkozott szerzetesekkel :) Indiában ez már javában létezõ dolog volt, ezt mos elnézted, legközelebb finomabban szólj le másokat...
Én úgy gondolom, hogy bármelyik rend bármelyik szerzetese jobban érti a szenvedésteli létet, mint akár egy -a mi kulturkörünkben élõ hedonista. Van idejük rá, hogy megfigyeljék, hogyan mûködnek ezek a dolgok. Sziddhárta pedig nem züllött, és paráználkodott, hanem egy olyan elszeparált világban élte le a fiatal éveit, ahol nem találkozhatott az élet árnyoldalával, mint a betegség, öregség, és halál. Ez a három elég volt neki, hogy meglássa, hogy ráb*szás a lét.
De van egy topicom, ez a téma inkább már abba tartozik.
Nos, akkor az én "erõs" hitem abban, hogy hülye vagy, meg hogy nem voltak Buddhának tanítómesterei, áll szemben a ti tudásotokkal, hogy de, voltak.
Szerinted egyenlõ a kettõ? Ha egyenlõ, akkor annak ellenére, hogy tárgyi tévedéseim vannak, el kell fogadnod, hogy hülye vagy. Vagy beismerheted, hogy a hit és a tudás nagyon nem nevezhetõ egyenlõnek.
Na, melyik?
(És most visszavonnám a hülyézést és bocsánatot kérek. De ahhoz, hogy behúzzalak ebbe a csõbe, kellett a provokatív hangnem.)
HA te úgy hiszed, hogy buddhának nem voltak tanítómesterei, akkor nem voltak ,viszont ettõl függetlenül lehettek. Én elhiszem neked ,hogy nem voltak, de ettõl függetlenül tudom hogy voltak.És teljesen mindegy most ,hogy melyiket hiszem vagy melyiket tudom, mert én mindkét állítást igaznak tartom és mindkét állítást hamisnak.
Egyikre sem mondhatjuk 100 % ra hogy igaz, és azt sem mondhatjuk 100%ra hogy hamis. Itt azon van a hangsúly ,hogy mi a célunk az életben, attól függõen választasz az "igaz" állításokból meg a "hamis" állításokból ahogyan te azt szeretnéd.Lehet, hogy amit tegnap igaznak fogtál fel, mára már hamisnak és hazugságnak.A váltakozás mindíg jelen van .
Éltek szerzetesek Buddha elõtt, ez tény, nincs mit rajta gondolkodni, igaz e vagy sem... a hinduizmus már létezett akkor, guruk járták a vidéket stb, mit feszengtek ezen? :)
Másik topikból jött elhúzódó vita, szerinte a hit és a tudás egyenértékû. Megpróbáltam provokálni, hogy fordított szituációban esetleg felismeri, hogy az álláspont tarthatatlan... tévedtem.
Onnantól kezdve, hogy közölte, hogy "hiszem, hogy igaz, de közben tudom, hogy nem", meg hogy két ellentmondó állítás egyszerre igaz, én sok mindent nem tudok tenni.
Szerintem vagy elmebeteg, vagy fizetik érte, hogy itt tegye a hülyét.
NEm tudom hol olvastam, hogy Siddhartha a züllésben is jelen volt, de valahol azt olvastam hogy használt drogokat is (persze az akkori kornak megfelõl drogokat). Bocsi amúgy , hogy meditáció topicban buddháról beszélek de szerintem ez még elfogadható téma ide.
Hát, én sem tudom, hol olvastad, pedig jelentõs mennyiségû írást olvastam a témában. :)
Én csak buddhista meditációs központokat ismerek, azokat szangháknak (szangha:) hívják, de biztos vannak más közösségek is, akik összejárnak meditálni. Itthon, és úgy általában nyugaton leg elterjedtebb szerintem a Láma Ole Nydahl féle karma kagyü vonal (tibeti buddhizmus), majdnem minden nagyobb városban van központjuk, ahol naponta meditálnak. Gyémánt út - Itt találsz róluk infót. Én is jártam pár hónapig egy ilyen szangájukba, de nem tetszett.
A szangha maga a gyakorlók közössége. A hely pedig lehet ashram, gompa, dojo, függõen attól melyik hagyományt követik. Ole urat mondjuk pont nem javasolnám de it van néhány más közösség. http://www.dharma.hu/ http://www.buddha-tar.hu/ http://www.dzogchen.hu/ http://mokushozen.hu/home/
Ami még szerintem nagyon fontos, hogy ezeken a helyeken megtanulhatod a technikákat, a helyes testtartást, mantrákat, stb de az igazi munka az már a hétköznapokban zajlik. Ez a praxis, vagyis az, hogy minden nap szakítasz magadnak idõt a gyakorlásra. Azt is fontos megérteni, hogy valójában minden pillanatban gyakorlunk valamit, csak nem mindig azt amit kéne. legtöbbször a zavarodottságot, a haragot, elégedetlenséget és úgy álltalában a kettõs látásmódot és csak néha a szeretetet, az elengedettséget, megnyílást, stb. Éberség és jelenlét!!! Ez minden dolgok sarokköve!
Olvasgattam a Topic-ot és több helyen is azt írjátok, hogy az "ego felszámolása"
Ez bizony egy sarkallatos pont a tanításban, de ebben a formában ahogy itt több helyen is szerepelt nem állja meg a helyét. Sokan gondolják azt, hogy a Buddha felszámolta az egót. Ez így nem igaz. Ugyanis Buddha pont arra jött rá, hogy nincsen olyan, hogy ego, vagy személyes én. Nincsen mit felszámolni. és minden olyan próbálkozás ami erre irányul, csak az eltévelyedést mélyíti. Szenvedésünk fentartója az a téves szemlélet miszerint van valami amit meg kell védenünk, amit táplálnunk és óvnunk kell, amiért harcba szállunk másokkal. Valami, ami ellenáll a változásnak és állandó. Az "egó" nem más mint egy érzelmi reakció.
Az ego egy 20. századi fogalom a pszichoanalítikus pszichológia személyiség strukturális modelljébõl. :) wtf fölszámolás? Ha már annyira népszerû lett egy pszichoanalízisból átvett kifejezés a 'szellemi tanítók' körében, akkor miért nem az id-t akarják felszámolni?
A meditáció lényege szerintem valami lassú folyamat, ami lehetõvé teszi, hogy egyre kevesebb dolgon idegesítsd fel magad. Egyre komolyabb, és élvezhetõbb életed legyen. Ennek a gyors útja a tudatmódosító szer. De az eredmények ritkán hasonlítanak. Mondhatni csak arra jó, hogy megmutasson valamit, amire adott esetben nagyon sokáig emlékezni fogsz.
Viszonylag ritkán, de sikerül leülnöm huzamosabb ideig meditálni. Aki nem tudja komolyan venni ilyen dolgokat, annak elõször igen kell egy guru. De a guru is olyan mint a drog. Ha nem vagy képes otthagyni, akkor egy életre tévútra kerülhetsz.
Az ego fogalmat szerintem is rosszul használják. Szerintem éppen az a baj, ha valakinek gyenge az egója, mert akkor egy erõs személyiség (guru) gyakorlatilag úgy használja, mint a hackerek a zombiszámítógépet.
Sziasztok! Szakdolgozatot írok a meditálók énképérõl, kérlek töltsétek ki ha van idõtök, sokat segítenétek. Ezer hála! :)
Magam kerek 1 év 5 hónapig meditáltam napi rendszerességgel (Eleinte 15 perc volt és utána eljutottam 1 óráig is.), és szinte brutális változást hozott. Legalábbis az érzékeim (hallás, megérzés és a durvább helyzetekre való reakcióm is másabbá vált...) sokkal kifinomultabbak lettek. Ennél több pluszt is tapasztaltam, de ez már azért olyan irány lehetett, ami csak nekem volt lehetséges. Nem találkoztam a környezetemben másik személlyel, aki nyomokban is hasonló dolgokat tapasztalt meg.
Nagyon érdekes dolog a meditáció. De szerintem emberenként változó, hogy kinél mit hoz ki. Van, akinél egyszerűen működik, és van, akinél egyszerűen nem.
Na 4 éve nem írtam a saját kedves topikomba...de létezem.
Mostanában ugyan nagyon ritkán vagyok képes meditálni. Általában akkor valahogy lelkileg megszívom magam, akkor le tudok ülni. Viszont amit mostanában elértem, az az, hogy otthon folyamatosan ülőpárnán ülök fél-lótuszban. Ha nagyon akarom, már megy a lótusz is. Ezt javasolják, mert ez egy állandó testi feszültséget ad, ami miatt nem tudsz belealudni a dologba.
Nagyon fontos, hogy szigorúan próbáld az úgynevezett zazen pozíciót tartani. Nekem leginkább a kéztartással van gondom. Nem tudom pontosan, hogy jól csinálom-e. Én is ha jó passzban vagyok, egy jó 40 percet tudom csinálni. Úgy szoktam, ha zsibbad a lábam egyszerűen átmegyek fejenállásba egy ideig, majd folytatom. Lényeg, hogy legyenek végig kikapcsolva az érzékeid. Ne mocorogj, legyen csukva a szemed.
Szia ! Én a jóga felől közelítem meg a meditációt, mert kaptam egy modernabb jóga könyvet, azt olvasgattam. A "hulla pózig" jutottam el, ez olyan felfokozott lazításra jó, a többi testhelyzetet csak torna mutatványnak tartom. Eleinte közben rendszeresen elaludtam, aztán már sokkal jobban ment. De már régebbtől felhagytam vele.
Dr. Weninger Antal _ Az idő partján – Jóga és személyiség, 348 oldalas könyv, Nagyon értelmesen, minden misztifikáció nélkül, kimerítően, élvezhetően írja le, amit a jógárál tudni lehet haladó szinten. Köztük az elején valahol a hullapózt( savászana) is. A könyv tárgymutatójában az oldalszámokat megtalálhatod a hullapóz lexához. Nagyon ajánlom, hogy keresd meg magadnak pl. a könyvtárból, az antikvariátban, interneten.
Szerintem sokféle meditáció van. ...vagy inkább összekeverjük néha a meditációt az imagonációval, relaxációval, vagy fantáziálással.
Olvastam egy jó cikket erről, ami kitér ezekre meg arra is, hogy miért lehet veszélyes csak úgy vaktában meditálgatni, anélkül, hogy tudnánk mit csinálunk, meg hogy miért nem nevezhetjük meditációnak például az 5 perces lazítást.
Idézet: "...a tömegkultúra összekeverte a meditációt a relaxációval, és összemosta az imaginációval, tehát rosszul használja ezt a kifejezést. A meditáció ugyanis nem a pihenés vagy az ellazulás egyik alternatívája (ez a relaxáció), sem pedig a kreatív fantáziálásé (ez az imagináció), hanem egy hihetetlenül éber állapot elérését jelenti, a szupertudatosságot, amelyben a külső és belső univerzum jelenségeit a maguk valóságában képes szemlélni az ember..."
A relaxáció, az egy normális test ellazitásos gyakorlat-- de a többi a meditáció, imagonáció és az agykontroll is önszugesszió, amely hallucinációkra tanitja a tudatot, helyesebben az ÉN szellemi tudatát aminek az a veszélye, hogy ha valaki gyakran és elég sokáig gyakorolja, előbb v. útóbb skizofrénné válhat. Az hogy mit mutatnak az indiai vagy tibeti abnormálisok az részben szélhámosság, amelyik pedig nem volt az, az pedig már egy ideje kint ül a Gangesz partján vagy épp a tibeti kolostor udvarán elmebetegként. Amit pedig amerikásból behozott egy kintről hazavándorolt" orvos, csak azért hogy ezzel is több pénzt kereshessen, az agykontroll tanítás tanfolyamaival,-- az is csak egy agybugyant amerikás hűjének Sylva-nak a kitalációja a keleti baromságot másolta le csak átfogalmazva Istent és az univerzumot kihagyva belőle!!! ezek mind olyan kitalációk, mint a Buddhista újraleszületés, vagy a keresztény mennyország és pokol vagy az angyalok, és ördög fantazmagóriája.