Nem baj, már megvannak az Asgardia tervei, a tehetőseknek nincs miért aggódni! <3
Múltkor még nem 100 év volt hátra?
@dregnarr1 Miért, ha lenne csillagközi utazás, akkor nem ugyanúgy azok mennének, akiknek van pénze rá? Nem tudjuk majd, és nem akarjuk majd elköltöztetni az egész emberiséget, de annak még egy picit is számottevő töredékét sem.
Egyébként is Hawking az emberi faj túléléséről beszél, nem a Föld emberi populációjának megmentéséről. Mondjuk gőzöm sincs, hogy az emberi faj túléléséhez hány ember szükséges minimum. De szerintem legalább 10000-es nagyságrendben mérendő, különben úgy járunk, mint a Stargate-ben az Asgardiak (ha már Asgardiánál tartunk :D). Ez pedig picit soknak tűnik még 200-500 évvel számolva is. (Mármint hogy eljutunk arra a szintre, hogy ennyi embert tudunk transzportálni fényévekkel odébb, nem beszélve a cuccról, amit még vinni kéne.)
Egyetértek vele, én is úgy 200 évet adok az emberiségnek. Jelenleg naponta 200k+ fővel gyarapszunk és ha marad ez az ütem (meg persze az újabb milliók újabb növekvő reprodukciót jelentenek) akkor kb 10 évenként 1 milliárd + fővel számolhatunk. Mire elérkezünk a századfordulóhoz kb 15 milliárdan biztosan leszünk majd ezen a sárgolyón és vajon honnan lesz nekik elegendő mennyiségű ételük, ivóvizük ne adj isten munkájuk (az egyre inkább robotizált iparban semmiképpen)... ennek csak 1 vége lehet és remélem majd egy másik faj jó pár millió év múlva (és ha az evolúció is úgy akarja) talán okosabban bánik a földi javakkal (már ami maradt), mint ahogy mi tettük.
Csak azt nem értem minek olyan bolygókat keresni, ahová technikailag képtelenek vagyunk eljutni?
Igazat adok Musk-nak. A gyakorlatilag megfelelő, elérhető bolygó a Mars.
Még pénz is lenne az akár 1.000.000 odatelepülőre (ahogy tervezi), ha valamiféle egyezség születne, hogy az oda települők által belakott területek a tulajdonukba megy át, vagyis aki odaviszi őket, aki finanszírozza az utat és az ott létet, amíg önfenntartóvá nem válik, az ebből az értékből részesedhet.
Mint valamikor az amerikai földfoglalás. Ha oda telepedtél, kaptál egy papírt az államtól, hogy egy adott méretű földdarab a tiéd. Mindaddig ment ez, amíg el nem fogyott a szabad földterület és be nem lakták az országot.
Hawking lehet fizikusként lángelme, de ezek az ötletei meglehetősen vadak. Egy: A Földet, mint bolygót elpusztítani nem tudnánk, még ha akarnánk se. Nincs hozzá elegendő energiánk. A hangyák a víztorony gömbjén hozzánk képest óriások. Kettő: Az életet a Föld nevű bolygón szintén nem tudjuk elpusztítani, hiszen az nagyon szívós. Van, ami bírja a sugárzást, hideget, meleget, extrém ph-t. Három: Arra, hogy az állatok, növények jó részét, netán egész fajokat kipusztítsunk sajnos jó esélyünk van, képesek vagyunk rá, sikerült is már néhányszor. Négy: Utoljára hagytam magát az embert, illetve az emberiséget. Az sem olyan könnyen kipusztítható. A világtörténelemben sok példa volt arra, hogy népek eltűntek, mert jöttek agresszívabb, ügyesebb, hatékonyabb népek, akik mindenféle háborúk útján átveszik a helyüket. Ez sajnos volt, van, lesz. Sok-sok ember fog még erőszakos halált halni, köztük lehet bármelyikünk, de a maradék képes lesz újrakezdeni valami a jelenleginél jóval alacsonyabb szintről. Egyetlen kivétel valamilyen globális kozmikus katasztrófa. Ami pedig a 200, 100, stb. évet jelenti: A jelenlegi állapot extrapolálása. Csak azzal nem számol, hogy az okos, sokat fogyasztó, ámde elkényelmesedett emberek helyét kevéssel beérő, buta, ám sokkal agresszívebb emberek veszik át. Utána meg mikor ez sikerült, önmagukat nyírják ki, végül mégiscsak lesz valami új felemelkedés a régi romjain.
Felhozta a kozmikus katasztrófát is. Igaz az (nyilván), amit írsz, de Hawking emberközpontúan és nem bolygó-/életközpontúan vetette fel a problémát. Szerintem épp elég gond az, ha "lepratelep" lesz a bolygóból. Az emberhez hozzátartozik pl. a kultúrája is, ami így nem nagyon marad meg, legfeljebb hobbiszinten valaki majd emlékezni fog rá.
Egy kérdés: Csak a vicc kedvéért tegyük fel, hogy valóban tönkretettük ezt a bolygót. Ebben az esetben miért is kellene tovább állnunk? Terjedjen a fertőzés a galaxisban??? Nem lenne jobb inkább csendben kihalni és átadni a helyet egy olyan fajnak akik képesek felnőni???
Ezt a csodálatos bolygót elhagyni örökre? Nagy butaság lenne.
Szerintem Hawking párszor megnézte az Interstellart és onnan vette az ötletet...
A népességnövekedés nem teljesen így működik. A fejlődéssel lassul. Az előjelzések is előrevetítenek még a fejlődőországokra is egy tetőzést, ami után a népesség csökkenni fog.
"Egy kérdés: Csak a vicc kedvéért tegyük fel, hogy valóban tönkretettük ezt a bolygót. Ebben az esetben miért is kellene tovább állnunk? Terjedjen a fertőzés a galaxisban??? Nem lenne jobb inkább csendben kihalni és átadni a helyet egy olyan fajnak akik képesek felnőni???" Nem, nem lenne jobb. Minden egyes faj a túlélésre törekszik bármi áron.
"Igazat adok Musk-nak. A gyakorlatilag megfelelő, elérhető bolygó a Mars." Az, hogy oda el akarunk jutni, csak mert el tudunk, nekem még ok. De ha a cikk témáját vesszük, és azért tesszük, mert már szétcsesztük a Földet, azt baromságnak tartom. Még egy atomháború után is lakhatóbb lesz a Föld mint a Mars. Talán nem is tudnánk úgy szétcseszni a Földet, hogy élhetőség szempontjából rosszabb legyen mint a Mars.
"Talán nem is tudnánk úgy szétcseszni a Földet, hogy élhetőség szempontjából rosszabb legyen mint a Mars." -Érdekes, hogy Hawking, azzal a nagy eszével erre nem jött rá.
Itt nem a bolygó tönkretételével lesz a legnagyobb bajunk! Folyamatosan szaporodunk,mit fogunk enni? Ráadásul a kaja előállításához rengeteg kőolaj meghajtású gépet használunk.Az meg ugye hamarosan elfogy...Nem hiszem hogy még 200 év múlva lesz belőle elegendő mennyiség...Ráadásul a gépjárművek is folyamatosan sokasodnak.
Bolond vagy... Az indiánok sem haltak ki miután kiirtottak minden élőlényt a prérin a bölény kivételével, és megtanultak csak bölényen élni. Megtanultak harmóniában élni a környezetükkel, mert nem volt más választásuk. Utoljára szerkesztette: ostoros, 2017.06.24. 12:13:03
Semmi szükség arra, hogy ez a parazita faj más bolygókat is hazavágjon, maradjon csak mindenki itthon.
Ekkora sületlen ostobaságot... Ezt tanítják valahol, hogy valaki ekkora buta, szélsőséges, agymosott baromságokat tudjon mondani, vagy csak úgy kipattan a fejedből?
Itt az a lényeg (amit Musk is mond), hogy ha nem csak a Földön élnek emberek, akkor kisebb a kihalás kockázata, mint addig, amíg egy bolygós faj vagyunk. Ha mondjuk most jönne egy üstökös, akkor ennyi volt, de ha önfenntartó kolóniák élnek más bolygókon is, akkor van második esély.
Nem magával az emberrel van a baj, hanem az ostoba emberrel. Nagy különbség. Van egy-két kollégám, akiket szívesen elhagynék valami szeméttelepen és az a gond az egészben, hogy felsővezetőkkel dolgozok együtt, akik komoly erők/eszközök felett diszponálnak, mindenféle végzettség és szakmai tapasztalat nélkül. Félelmetes látni, hogy komoly szinteken is az idiotizmus dominál. A kontruktiv emberek kő kemény harcot vívnak a destruktív emberek ellen és sajnos vesztésre állnak. ..és akkor még nem is beszéltem azokról, akik két fűszálat sem akarnak keresztbe tenni, de amikor kaja van, akkor elsők között mennek a kondérhoz. Itt a baj.
A Mars-on a létező földi technológiával lehetséges az élet. Megfelelően nagy számú odatelepülővel és odaszállított technikával önellátóvá is tehető. [A terraformálás sok-sok évtizedes kérdés, nem érdemes még vele foglalkozni.]
Ennek oka nem a Föld túlnépesedése (annyi ember nem átszállítható) és nem is a földi életkörülmények romlása (nem lesz jobb, élhetőbb belátható távon ott mint itt; másrészt olcsóbban helyrehozható a földi ökoszisztéma, mint a marsi szállítási költségek). De egy űrből jövő kataklizmát nem lehetséges jelenleg elhárítani, így az emberiség kipusztulásának egyetlen értelmes kivédése egy önfenntartó marsi kolónia. Az meg hogy néhány száz éves távlatban mire juthat egy ilyen kolónia (milyen erőforrásokat találnak, mennyire iparosítható és hasznosítható a bolygó) az egy másik téma.
Nem tudom Van egy ember egy 1 szobás lakásban. Majd lesz egy párja. Ugyan ott élnek elvannak. Szeretik egymást nem szennyezik a lakást sem a környezetüket,de születik egy gyeremekük és átköltöznek egy kétszobásba. majd ugyan úgy jó emberként élnek. Születik mondjuk 2 gyermekük akkor már 5-n vannak és átköltöznek egy kertesházba . Akkor Ők gonosz paraziták? Neked elmentek otthonról ,de tényleg. Ne is haragudj ,de kb. veled is csak többen vagyunk a Földön és mégis létezel. Senki sem bánt azért ahogy kezeled a dolgodat. Ugyan úgy kapsz fizetést a munkádért és ehetsz is. Utoljára szerkesztette: Whysper, 2017.06.26. 08:02:23
Nincs olyan másik bolygó, ami a Földnél - annak bármilyen állapotában - alkalmasabbá, vagy csak elviselhetőbbé tehető az emberi lét számára. Ellenben a földi körülmények a jelenlegi technológiai színvonalon is kialakíthatók az űrben, űrtelepülések formájában, és ezek létrehozása reális, szemben az egyéb bolygók terraformálásával. Érthetetlen, miért nem követjük ezt a gondolatot. Kinek éri meg jobban az álmodozás, mint a gondolkodás?
Ha a Föld állapota romlik, a terraformálás itt legalább megvalósítható (persze egyszerűbb volna rendben tartani...). Egy globális kozmikus katasztrófa következményei is átvészelhetők az űrvárosokban, nem beszélve arról, hogy a növekedésnek sincsenek abszolút korlátai. A jelenlegi földi lélekszám elenyésző ahhoz képest, aminek létfeltételeit a Naprendszer élettelen anyagából meg lehet teremteni.
megzakkant szerencsetlen. o a fold vago istvanja. sok latszik, keves van.
Abból a forrásból, amiből ezt megcsinálod egyszerűbb a földi klíma megőrzésére fordítani. Az összes olyan emberen gurulva röhögök, akik a túlélést egy másik bolygó kolonizálásában látják ma a Naprendszerben.
Aszteroida ellen egyszerűbb, ha van tartalék máshol. Brúsz Vilisz már öreg, nem bírná a strapát. Persze elég kicsi az esélye, hogy pont a köv 100 évben történik ilyen mérvű katasztrófa..
+ Vagy atomháború. De elég az is, ha egy olyan környezeti katasztrófát okozunk, amibe ugyan nem hal ki az emberiség, de civilizációt évszázadokkal visszaveti. Másrészt a geoengineering csak úgy működik, ha a Föld összes országa beleegyezik, ami valószínűtlen, konfliktusforrás ami háborúhoz vezet. Vagyis elvben lehetséges, de lehetetlen. Mars esetében ilyen konfliktusforrás nincs. Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.06.26. 10:31:52
Howkingnak legmélyebb tiszteletem,olvastam tőle 1-2 könyvet az elmúlt 20 évben,kedvelem őt,viszont be kell látnom,hogy lemaradt egy kissé,Húr elmélet,majd multiverzumról már ,tovább léptek rajta,sajnos az egységes képletről lemaradunk tőle ami az univerzumot leírja. Kicsit öregszik,így hülyeségeket beszél,én szerintem nem kell túl nagy jelentőséget adni szavaira.Őrülünk ,hogy itt van tiszteljük őt elmondhatja a véleményét ennyi. Én azt gondolom ,hogy a naprendszerben az életünknek a legalkalmasabb bolygója a föld,erre vigyázzunk,ha kinyírjuk magunkat a föld 1-2 évezred alatt rendbe szedi magát,nem ez lesz az első a föld történetében ....az ember jön ,majd megy ,lesz majd más is itt.Az élet megpróbálta az embert ,nem jött be,dinók is kihaltak! Emberi gondolkodás egy vírus,ezt szétkürtölni a világegyetemben nem túl szerencsés,remélem mind meghalunk! :) Nem túl jó véleményen vagyok magunkkal kapcsolatban,az emberiség 98% haszontalan...hozzáteszem ,hogy szerintem. Utoljára szerkesztette: MZperX75, 2017.06.26. 11:18:29
Jelenleg a láthatáron nincs az a technológia, amivel értelmes léptékben önellátó lehetne egy marsi vagy bármilyen kolónia. Ellenben aszteridát el tudunk téríteni már most is, ha időben felfedezzük. Nem kell semmiféle robbantgatás és hülyeség, mellé teszel egy műholdat és a gravitáció a kettő között módosítja a pályát, hogy néhány tízezer km-re a Föld mellett húzzon el a nagyobb szikla. Ha 20 műhold kell, akkor 20 db-ot küldesz oda. Filléres egy kolóniához képest. Ráadásuk földi gravitáció nélkül igen érdekes emberek fejlődnének ki...
Az elmúlt 60 év történelme eddig arra bizonyíték, hogy egy globális atomháború következményeit képesek voltak felmérni és senki nem vállalja fel. A II. vh milliós halottai után sem merték, ma meg néhány száz halott/év veszteség miatt is spítoznak a nagyhatalmak is.
Egy korlátlan atomháborúnak amúgy sincs győztese, ezért belevágni sem érdemes, mivel a döntéshozó sem éli túl hosszútávon... Annyira nagyon kevés politikus ostoba, hogy öngyilkos legyen...
Az elmúlt 60 év nem biztosíték a következő 1000 évre, a világháború egy idő után már csak olyan történelem lesz, mint a Muhi-csata, és bizony az emberek egy idő után elfejtik a borzalmakat. Ha valamit tanultunk a történelemből az, az, hogy a dolgok nem állandóak, és az emberek állandóan háborúznak. Elég egy szó szerint őrült diktátor hatalomra kerülése, vagy elég egy bolond, tanulatlan ember akit meggyőznek (Trump klímaváltozás tagadása megvan?), hogy nem is olyan veszélyes. Nem folytatom, érthető, hogy nincs garancia. Másrészt írtam klímaváltozást is...
Azonkívül, azért nincs olyan technológia amivel önellátó lenne, mert nem építették meg, és nem azért mert fizikai akadálya van. Ugyanígy azért nincs olyan rakéta amivel elmehetünk most ebben a pillanatban a Holdra, mert nem építették meg. Ez mérnöki és pénz kérdés.
Egy aszteroida eltérítése nem olyan egyszerű, ahogy felvázolod. Csak abban az esetben lehet gravitációs traktaorral arrébb lökni, ha évekkel korábban felfedezzük, ha hónapok, hetek, vagy napok vannak hátra esélytelen módszer. Ha Nap irányából érkezik egy aszteroida, azt meg soha az életben nem vennék észre. És tudom, hogy csillagászati ismereteid egy kőművesével vetekszik, de kérlek használd a googlét. Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.06.26. 12:52:14
Ezért írtam, hogy kicsi az esélye hogy a következő 100 évben olyan természeti csapás történjen (hah, az aszteroida természeti csapás? :D), ami miatt ez indokolt lenne, cserébe 100 év múlva várhatóan lényegesen megvalósíthatóbb lesz egy kolonizáció (tech oldalról). Vagy ha nem 100, akkor 200.
Az elmúlt 60 évben mennyire volt közel a világégés? Nem mintha túlzottan lehetne ezeket a jövőre vetíteni. A gépfegyverre is azt mondták, hogy olyan elrettentő erővel bír, hogy nem lesz többé háború. És a római birodalom is a örökké létezik, ha már x szá évig kihúzta.
Eleve annak gyakoriságát nézd meg, hogy milyen gyakran van olyan aszeroida, amit minimum egy nagyvárost eltörölne. Na, akkor ebből mennyi az, ami valóban eltalál egy várost? Na, akkor a fentiek mikor kombinálódnak azzal, hogy éppen pont a Nap felől jön?
És tudom, hogy csillagászati ismereteid egy kőművesével vetekszik, de kérlek használd a googlét. Más sértegetésében újabban világbajnok vagy. Azt hiszed, hogy a monitor mögül te ismersz bárkit itt komolyan?
Ezen felül gondoljuk már át... Ha sikerült kolonizálni egy másik bolygót, az azt jelenti, hogy olyan rohadt olcsón küldünk fel bármit, hogy n+1 figyelő műhold is felmehet és kinemszarja le, hogy a Földhöz képest a Nap irányában mi jön? Látja más és fillérekért rakunk több ezer tonnán az aszterodia mellé.... Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2017.06.26. 14:52:30
Nem városokat eltaláló kisbolygóról beszélünk, és ezt te is tudod, erre a szánalmas troll érvelése csak annyit tudok mondani, hogy használd goolét, jót fog tenni. És igen, azt hiszem, hogy az itteni tevékenységedet ismerem, hiába játszod el újfent a szűzlányt. Nagyon sokszor beszél csillagászati témában hülyeségeket, néha egyszerűen azért mert nem értesz hozzá, de most éppen csak trollkodásból nyomod a városokat elpusztító kisbolygókat. Én elgondolkodtam, hogy te tényleg ennyire hülyének nézed a másikat, vagy csak egyszerűn te vagy ennyire hülye és nem tudsz jobbat kitalálni, mint a városokat pont eltaláló kisbolygók esetét? Így a végére már elmosolyodtam, hogy ez mekkora baromság a részedről. Ha úgy érzed valódi válaszod is van a kritikámra, kérlek írj, de ha csak ennyire futja inkább hagyjad, senki nem kíváncsi az érveknek látszó primitív trollkodásodra. Vagyis nyilván van akit érdekel, aki röhög rajtad, és szórakozni jár ide... Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.06.26. 15:09:16
Csillagászat témában te vagy az, aki házhoz ment a pofonért, azóta tolod fullba a kretént... Most is éppen...
Off. :Nyilván arra gondolsz, hogy dilettáns Cifu barátoddal folytatott vitában, ő képtelen volt belátni a tévedését, és ezért kitiltott. Amit te, a hiányos ismereteid (és hőkultuszod) révén úgy értékelsz, hogy én tévedtem. Nézd, a privát levelezésben már kiderült, hogy egyszerűen csak talpnyalásból fröcsögsz ilyenkor kígyót-békát rám, konkrétumot ugyanúgy nem tudtál mondani, ahogy most sem, és csak ilyen nyálkásan trollkodsz tovább. Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.06.26. 15:30:31
Lehet hogy hiányos ismereteim az oka, de igazából furcsa nekem hogy mennyire nagy dolog ha Hawking megszólal, miközben igazából - tudtommal - nem nagyon tett le semmi olyasmit az asztalra ami a végén bizonyítást nyert volna - sőt ugye elméleteiről inkább az derült ki hogy hibásak illetve tudományos fogadásait rendszerint el is vesztette. Meg ugye volt az a partis "kisérlete" hogy bebizonyítsa az időutazás nem létezik - ami inkább kicsit blikk jellegű ripacskodás mintsem nagy tudóshoz méltő cselekedet.
Szóval miért is olyan nagy koponya ő ami miatt figyelni kell arra ha kinyilatkoztat valamit?
Én ketté venném. Egyrészt van tudományos munkássága, amit nem tudok értékelni, hogy mennyire alapozza meg a második kategóriát így nem tudom. Másrészt (a nevére alapozva) kiad egy valag anyagot, amit laikusnak is többnyire emészthető. Mindenféle dologba beleszól, nyilatkozik, jósol, stb, ami tovább emeli a hírnevét, persze nem tudományos körökben. Magyarul ismert, kvázi celeb, ezért a nem ténylegesen tudományos méda rendre lehozza a kinyilatkoztatásait. És ráadásul a róla kialakított kép egyértelműen az, hogy ő valami istentelen nagy zseni, tehát amit mond az úgy is van. És az embereknek ez elég, ahogy a embereknek az is elég, ha DiCaprio beszél a GW-ről. (Sőt nem csak elég, egyből hihetőbb is, mintha a "tudósok" mondanák ugyanazt.)
És valójában tökmindegy, hogy a szakterületén mit alkotott amivel a hírnevét megalapozta, mert ettől még olyan témákba szól bele, amikhez nem ért. Ettől persze még lehet igaza, főleg nagyvonalakban, bár amikor konkrét számokkal dobálózik, hogy most épp 100 vagy 200 vagy 1000 évünk van, azt nehéz elhinni..
Pontos számítás van rá, a becsapódó test sebessége négyzetétől és tömegétől függ - E=1/2m*c^2. A ha planetocentrikus pályáról kisebb 12–20 km/s sebességgel csapódik be, heliocentrikus pályáról nagyobb kb. 50-72 km/s sebességgel csapódik be (üstökösök ezért veszélyesebbek, nagyobb energiát hordoznak). Továbbá ha pályamenti sebességet is hozzáadjuk még nagyobb sebességet, és így pusztítást érünk el. A felszabaduló energiából adódó környezeti károkról is komoly elemzések készültek, ez táblázatba van összefoglalva. Minden számítást egybevéve 10 km test becsapódása ami végleg eltörölné az emberiséget, de már egy 1 km test is globális pusztítást, civilizáció leamortizálódását jelentené.
Kereszturi Ákos, Sárneczky Krisztián - "Célpont a Föld?" könyvében a pontos számítások, veszélyek és táblázatokat is megtalálhatod. Érdemes megvenni, jó könyv. Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.06.26. 16:23:19
"Elég egy szó szerint őrült diktátor hatalomra kerülése, vagy elég egy bolond, tanulatlan ember akit meggyőznek (Trump klímaváltozás tagadása megvan?), hogy nem is olyan veszélyes." Vagy elég egy rakétapajzs ami közel 100%-ban működik, és emiatt a döntéshozók egy atomháborút megnyerhetőnek gondolnak. Ha pedig megnyerhetőnek gondolják, akkor jöhet olyan pont amikor kívánatosnak is gondolják.
Ismerem a táblázatot. Csak azt kellene még tudni, hogy hány 1 km-nél (vagy akár 10 km-nél) nagyobb aszteroida rohangál a naprendszerben, és abból hány keresztezi a Föld pályáját.
Ha az Oorth-felhőt is számításba veszed, milliónyi, vagy még több, azonkívül az aszteroidák feldarabolódás során újak is keleteznek, akár nagy darabok, akár a Föld közelében, mint láttunk már példát. Nem ritka esemény. Bónuszként ezek a pályák nem stabilak, kaotikusan változnak, akár néhány év, vagy évtized alatt teljesen új pályája lehet. Szóval kiszámíthatatlan sokaság.
Hát a becsapódás gyakoriságból következtetve nem sok keresztezheti a Föld a pályáját.
Az aszteroidaövben meg van egy csomó 900 km átmérőjű aszteroida is, de az nem jelent veszélyt. A jelenlegi legnagyobb ismert aszteroida, ami gondot okozhat, kb. 5 km átmérőjű, de az is 7 millió km-re ment el a Föld mellett pár éve.
Közelében nincs semmilyen rakétapajzs 100%-nak még a TBM és MRBM ellen sem, nemhogy ICBM szinten. Ráadásul az ICBM és SLBM tűzereje tetszőlegesen oda helyezhető, ahova akarod. Tehát minden célpontot minden max. emléleti terhelése méretezni kéne... ---> Fizikai képtelenség.
Soha nem lesz olyan fasz, aki megnyethetőnek mond egy korlátlan atomháborút. Ja, és mivel nem egy ember dönt ilyen kérdésekben... Ez nem Hollywood... Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2017.06.26. 20:13:11
Akkor ez gondold újra. Több ezer földsurló-kisbolygó van, ebből 1 km körül olyan 140 ismerünk, és becslések szerint még olyan 200 ismeretlen van, és újabb 200 ami ténylegesen keresztezi a Föld pályáját. És lehet nem olvastad amit írtam, de ezek a pályák nem stabilak, kaotikusan változnak, akár néhány év, vagy évtized alatt teljesen új pályája lehet, így az sem veszélytelen ami a kisbolygó övezetben van + azonkívül az aszteroidák feldarabolódás során újak is keleteznek, akár nagy darabok, akár a Föld közelében, mint láttunk már példát. Nem ritka esemény. Szóval kiszámíthatatlan sokaság, és az nem jelent a következő találkozásra semmit, hogy most 7 millió km haladt el.
Miért ne lenne? Nem azért választanak meg valakit, mert okos. Lásd Trumpot, aki konteokban hisz, vagy megvan az az USA elnök aki jósnőhöz járt? Sőt, olyan sem volt soha, ha jól emlékszem, hogy a szoftverek, radarok hibásan jeleztek, és csak kis híján múlott, hogy nem lett baj. Az, hogy meg mi lesz száz-kétszáz év múlva, meg te sem tudod. Éppen az a Hollywood azt hiszed az csak is olyan ember kerülhet atomfegyver közelébe aki idézlek nem "fasz", aki elhiszi, hogy megnyerheti. Nem kell száz százalékos rakétapajzs, egy két tucat bombát elvisel egy nagy ország, sőt megelőzőcsapásban gondolkodva még erre sem lenen szükség... Hát szép dolog a királylányos mese, de veszélyes, ha az ember ennyire homokba dugja a fejét, és azt hiszi mindenki okos, illetve ő jobban tudja. Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.06.26. 20:22:48
Az egész érvelésed arra építed, hogy eddig nem tették. De ez nem garancia arra, hogy a jövőben sem fogják megtenni. Olvass egy kis történelmet, főleg a hidegháborúról, hogy mennyire is fért bele az emberveszteség akkoriban, és mit gondoltak az atomháború veszélyeiről. Meg fogsz lepődni! De legfőképpen annak nézz utána mennyire érdekelte a Szovjetuniót, vagy Kínát az emberveszteség, vagy közvélemény mit gondol. Hihetetlen, hogy most történelemben trollkodsz!
De a legszebb, hogy szemezgetsz, és jó trollként nem is reagálsz arra, ami viszont nem embereken múlik, vagy múlott. Erre sincs biztosék, hogy nem történik meg. Tíz pillanat amikor majdnem kitört az atomháború Ugyanígy nem tudhatod, milyen rendszerek lesznek száz vagy ötszáz év múlva, de nagyon unalmas ismételgetni magamat, ugye tudod? Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.06.26. 22:17:09
Hagyd ezt a trollt, és ne kelts pánikot! A másik: azért annyira nem kaotikus az a mozgás, vagy rendezett káosz.
Az emberiség jövőjével kapcsolatban én már rég POSZTULÁLTAM, hogy egyetlen esély a túlélésre, ha a jelenlegi – törzsi társadalomból fennmaradt – politikai vezetőkiválasztási rendszert lecseréljük érdemek szerinti kiválasztódást alkalmazó rendszerre (van amúgy a Fészen egy Meritokrata Társaság vagy mi a csuda, de az meg pl. a migránsok kezelésével kapcsolatban nyomat örült dumát).
Ehhez tényleg paradigmaváltás kell – és most nem túlzás ennek a kifejezésnek a használata. Utoljára szerkesztette: Kara kán, 2017.06.27. 00:40:11
A Naprendszerben számtalan kisméretű égitest, üstökös és aszteroida kering. Ezek a nagybolygók perturbáló hatása alatt állnak, s mivel mozgásuk igen érzékenyen függ a kezdőfeltételektől, melyeket nem ismerünk elég jól, hosszú távra nem jelezhető pontosan előre. Ezt jól szemlélteti a Chiron kisbolygó példája. A Chiron erősen elnyúlt pályán kering a Nap körül. Perihéliuma (napközelpontja) a Szaturnusz pályáján belül, aféliuma (naptávolpontja) az Uránusz pályájának közelében van. Felfedezése után több kutató numerikus integrálással vizsgálta a kisbolygó mozgását. A kezdőfeltételeket a legpontosabbnak tartott pályaelemekből számított kezdőértékek körül változtatták. A számítások azt mutatták, hogy a Chiron többször szorosan meg fogja közelíteni a nagybolygókat. Az egymáshoz közeli, különböző kezdőfeltételekkel végzett numerikus integrálások azonban igen különböző végeredményekre vezettek, ami tipikus jelenség kaotikus rendszerek esetén. Így a Chiron sorsával kapcsolatban csak valószínűségi kijelentések tehetők. Eszerint 1/8-ad a valószínűsége annak, hogy a Szaturnusz perturbáló hatására a Chiron olyan hiperbolapályára kerül, melyen kidobódik a Naprendszerből. Nagyobb, 7/8-ad annak a valószínűsége, hogy a Szaturnusz szoros megközelítései során elszenvedett perturbációk a Chiront a Naprendszer belsőbb vidékei felé terelik, ahol azután a Jupiter gravitációs hatása alá kerül majd... Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.06.27. 01:06:23
Olvastam egy egyszerű módszert egy jégmagú üstökös eltérítésére. Mellé áll egy műhold és egy nagy tükörrel (mi csak egy alufólia ugye) a Nap fényét rávetíti. Az a kevés hőtöbblet olvadást okoz, az gázneműként távozik az üstökösről, ezzel nyomóerőt fejt ki és eltéríti a pályájáról.
Az aszteroidák észlelésével is gond van, meg hogy időben eléjük menjünk, azzal is. De a Nappal szemből érkező űrvándorokat észlelni sem lehetséges.
És a marsi telepnek ez az egyik előnye, hogy lottó nyereménynek s kicsi valószínűsége, mégis megtörténik időnként. Jöhet valami kataklizma az űrből, de még a földmagból is. Egy nagyobbacska vulkán kitöréssel sem tudnánk mit kezdeni.
A másik hogy nem árt a technikai fejlődésnek célokat adni. Annak idején a holdutazás is nagyot lendített a technologiai fejlődésen.
A költségek meg hatalmasak, de a hadiipari költségvetéshez képest még mindig csekélyebb. A hadiipart meg nem lehet átállítani másra (pl. kombájn) csak úgy, de pl. űrtechnologiára pont lehet.
És a Földet a hadiipar túlburjánzása is veszélyezteti (ha már sok fegyver van, használni is akarják valamire azt a politikusok.
Ha meg a meghódítók tulajdonba kapják a marsi területeket, akkor a nagyhatalmak nagyon nem akarnak majd lemaradni az üzletről, átcsoportosíthatják a hadi költségvetéseiket erre.
Kár hogy alap matematikai dolgokkal sem vagy tisztában..
A lottón annak az esélye baromi kicsi, hogy te a 1 szem szelvényeddel rendesen nyerni fogsz. Ez mondjuk 5-ös lottónál ugye a közismert ~1/:44millióhoz. Annak az esélye viszont, hogy lesz egyáltalán telitalálat, kissé más. Hirtelen nem találtam mennyien játszottak múlt héten, de 2 éve mikor rekord sokan, akkor 6 millió szelvény volt. Vegyünk akkor 1 millió szelvényt egy átlagos alkalomra, számoljunk ezzel: Így 1misi/44 misi az esélye annak, hogy lesz telitalálat, szóval kb 10havonta. Egyből nem olyan kevés..
Másik topicba is írtad ezt a területes marhaságot. Anno a vadnyugaton azért volt értelme a földnek, mert ott tudtál termelni, legeltetni. Próbáld meg ugyanezt a Marson, ahol kicsit nehezebb, plusz bazidrága odajutni.. Nyilván megéri.
A hsz többi része is hülyeség, de már ezzel is túlterhellek.
Lehet igazság a területes dolgokban azért. Csak nem legeltetésre, hanem bányászati jogokra kell gondolni. Pontosabban arra, hogy bármit amit helyben elő tud állítani, ahhoz ingyen használhassa amit a területén talál, mert az övé.
Hókirály is mondogat dolgokat, nincs ebben semmi új vagy különleges. Én is szoktam. :-)
Csak ezért nem éri meg odamenni, mivel semmit nem fogsz ott találni, ami megérje pénzben az odautat. Ha meg nem azért mész oda, hanem pl. azért, hogy két helyen éljünk, akkor meg pont mindegy. Azaz egyik esetben nincs jelentőssége, a másik esetben simány hülyeség ez az érv.
Ha megvan politikai/társadalmi/tudományos erő az odaköltözés mögött, ezáltal megvan az odaúthoz és az ottéléshez szükséges lóvé is akkor lehet számolgatni azt, hogy vajon olcsóbb ott előállítani valamit, vagy olcsóbb mindent hozatni. Az viszont borítékolható, hogy nem olcsóbb visszaküldeni ide, úgyhogy mielőt jön a kereskedelmi hülyeséggel, ezt is rövidre zárhatjuk. Mert nála ez a területhasználat ezt akarja jelenteni. Csóró de kalandvágyó emberek mennek kolonizálni (ahogy anno a vadnyugatra), aztán beindul az ottani termelés és a javakat hazakülik. A folyamat beindítására meg elegendő az, ha ott szabadon használhatod a területet. Apró különbség, hogy anno tonnaszám hordhatták haza a rabolt cuccot (pl. aranyat), ezért megérte odamenni, míg a Marsról jelen utazási költségek mellett nem tudsz gazdaságosan hazahozni semmit.
Van jópár értelme egy állandó marsi jelenlétnek, legyen az néhány fős bázis, vagy jelentősebb kolónia, de a gazdasági haszon az nincs közte. És sajnos anélkül sokat kell várni a sült galambra.
Hát nem is exportban gondolkoztam... Cégeknek odamenni jelen gazdasági egyenletek szerint értelmetlen, mert nem érdemes a Földre hozni semmit. Magánszemélyeknek viszont megérheti, ha tényleg ott képzelik el a jövőjüket, és a gyerekei, és unokáik fenntartásához szükségük lesz egy ipari háttérre, amit nyersanyaggal kell ellátni.
A gazdasági haszon pedig ilyen értelemben majd a Marson fog realizálódni, abból a Föld egy kanyit nem fog látni. Ugyanez a témája a Földre hullt sárkány nevű sci-finek, a Föld folyamatosan hozza létre az újabb és újabb kolóniákat, de a gazdasági megtérülés negatív. Éppen ezért azok a cégek, amelyek megégették magukat, eladják a kolóniákkal szembeni követeléseiket behajtó cégeknek, akik a zsoldosaikkal napok alatt elfoglalják a kolóniákat, majd ott a gyárakban legyártott csipeket, drágább alkatrészeket, egzotikus gyógyszereket, stb. Egyszerűen elrabolják, és aztán a Földön eladják. :) Utoljára szerkesztette: ostoros, 2017.06.27. 17:53:07
Csak a magánszemély nem fogja megfizetni az odautat, aki meg megtehetné, az aligha kockáztatja az életét :) Ha van egyéb finanszírozás, akkor oké, de itt jön be a politikai/társadalmi rész. Csak az meg nem holnap lesz...
Vannak őrültek, akik gazdagok, lesz rá vevő... Ha és amennyiben lesz infrastruktúra, (űrben) akkor pedig mennek majd a rabtranszportok :) No persze nem csak sima száműzetés, hanem munkatáborok. :)) Szép új világ.
Valószínűség. Vegyük példaként az 500 évente várható kataklizmát, Ez azt jelenti (ugye a tanult matematikusoknak, mint pl. én, akinek legalábbis a diplomájában ez szerepel, ha nem is tartom magam ilyen szakembernek), hogy lehet hogy vagy 2000 évig nem lesz ilyen, de lehet hogy a jövő héten bekövetkezik. Vagyis bármilyen kicsi a valószínűség, lehetséges. Innen már csak optimalizációs kérdés, hogy az adott valószínűség mellett milyen költség/haszon áll a lépéseknél, megéri-e, akarjuk-e, azaz mekkora kockázatot válllalunk.
A texasi sivatagi terület sem ért semmit, de valaki birtokolta. Aztán eltelt egy-két száz év és olajat találtak alatta. Nagyon rövidtávú, szemellenzős a hozzáállásod gazdasági kérdésekhez. Ha egyszer beindul a marsi expanzió (mert be fog, ez nem kérdéses, csak az hogy mikor.... ez is optimalizációs kérdés csupán: költségek/várható haszon), na onnan a "marsterület" valós pénzben meghatározható értékké válik.
Miért is kellene "hazaküldeni", mikor ott várható folyamatos expanzió, nagymértékű növekedés? Mindennek, amit elő tudnak állítani meg lesz a helye helyben. Mert bővül, növekszik.
Ugye érted a különbségez az azonnali haszon és egy potenciális piac/terület birtokba vétele egy lehetséges jövőbeli haszon érdekében?
Jelenleg nem üzleti cél az odaút, ez most politika! De ha be akarják vonni a pénzpiacok erőforrásait is, akkor valamit adni kell, egy jövőképet-lehetséges profit pályát. Márpedig mást nem lehet adni a Marson, mint a területet. Ez az egyetlen érték (ellentételezés), amivel bevonható tőke.
Hát tanult matematikus létedre elég tekintélyes hülyeséget írtál, úgyhogy eléggé megkérdőjelezném azt a tudást.. Igen, a valószínűség azt jelenti, hogy várhatóan holnap nem fog fejbeverni egy kődarab az űrből, de megtörténhet. Ettől még erre nem lehet alapozni. Az egész életedet kockázatok alapján éled, ha mindig ordenáré összegeket tolsz bazi kicsi eséllyel megvalósuló eseményekre, akkor jó életed lehet.
Ilyen logika(?) entén viszont nem elég a Marsra menni, mert kb ugyanannyira valósznű(tlen), hogy az ottani kolóniát is elcsapja egy kő. Hiszen ha tojunk arra, hogy mekkora az esélye, akkor pont ugyanúgy bekövetkezhet mindkettő, bármennyire is valószínűtlen.
"Vagyis bármilyen kicsi a valószínűség, lehetséges. Innen már csak optimalizációs kérdés, hogy az adott valószínűség mellett milyen költség/haszon áll a lépéseknél, megéri-e, akarjuk-e, azaz mekkora kockázatot válllalunk." Így van. Ott van hogy mekkora a valószínűsége (bazi kicsi) és ott van hogy mekkora összegbe kerülne (irgalmatlan sokba). Akkor miről is beszélünk? Ugyanezt a lóvét hány értelmesebb, garantáltan problémát jelentő dologba lehetne ölni? Miközben nem a jelenlegi tech-el akarunk kolonizálgatni, hanem fejlődünk, kutatunk, és ha eljött az ideje, akkor megyünk oda?
"A texasi sivatagi terület sem ért semmit, de valaki birtokolta. Aztán eltelt egy-két száz év és olajat találtak alatta. Nagyon rövidtávú, szemellenzős a hozzáállásod gazdasági kérdésekhez." Ez megint ökörség: 1: leírtam már, nincs olyan anyag amit megérné onnan hazahozni. Nem a Marson nincs olyan, hanem simán nincs olyan. Majd ha drasztikusan olcsóbb lesz a szállítás, akkor vissza lehet erre térni, addig marhaság. 2: Az hogy hozol egy példát, majd leáltalánosítod, az megint a remek matematikai képzésed mutatja. Esetleg azt a lépést is bizonyítani kéne, hogy miért is következik a texasi esetből az, hogy itt is ez lesz. Van kismillió olyan eset, amikor befektettek valamibe, aztán mégse lett semmi. Miért nem arra hasonlít? A spórolt pénzemen vegyek egy földet a szaharában, mert biztos lesz ott valami értékes, hiszen texasban is (1-200 év, dehát az egy befektetésnél nem érdekes) találtak valamit?
Persze nyilván én vagyok a hülye, ezért tolonganak a gazdasághoz jobban értők, hogy beindítsák a kolonizációt.
"Ugye érted a különbségez az azonnali haszon és egy potenciális piac/terület birtokba vétele egy lehetséges jövőbeli haszon érdekében?" Ez nem potenciális, hanem kérdéses, és pontosan értem. Egy erősen kérdéses haszonért kellene brutális összegeket befektetni. Irgalmatlan sokan hajlandóak ilyenre, nem is értem miért nem tudok egyből 100-at felsorolni.
"Jelenleg nem üzleti cél az odaút, ez most politika! " Akkor miért hadoválsz gazdaságról? Elmondtan ezt is, politikai támogatással mehetne. Csak nincs ilyen politikai erő jelenleg, nem véletlen.
Olyan időtávon lehetne ebből profit, amibe egyetlen cég sem fog beruházni, mert nem bírja ki. És ugyanez igaz az államokra is, amíg van egy valag nagyobb problémájuk, addig nem fognak irgalmatlan pénzeket beleölni egy olyan projektbe, ami talán térül meg garantáltan nem a közeljövőben, és a meglévő problémákból semmit nem old meg.
"Ez az egyetlen érték (ellentételezés), amivel bevonható tőke." Nem, ez max egy lehetséges érték. Érték akkor lesz, ha valami hasznos is lesz ott, addig éppúgy lehet értéktelen is.
"Miért is kellene "hazaküldeni", mikor ott várható folyamatos expanzió, nagymértékű növekedés?" Aztán miért is lesz? Mert lufit fújsz? Valakinek bele kell ölnie rengeteg pénzt, és ha nem küldesz haza semmit, akkor ez garantáltan nem térül meg neki. Tuti találsz befektetőt ilyenre.
Valami áttörés kéne sebesség fronton mert ezzel a csiga tempóval a MARS kolonizálása is évezredekig fog tartani.
Szerinted mennyi idő a Marsra jutni? Mert nem évezredek... Nem a tempó/sebesség miatt nem valósult meg eddig ez az elképzelés, hanem pénz és akarat hiányában.
Nem az odajutas sebessege a gond, hanem az ara. Ezt probalja emberi ido alatt emberileg megfizetheto szintre hozni Musk. Onnantol meg az megy a Marsra akinek van ra penze es van hozza kedve. Statisztikai alapon minel olcsobb lesz annal tobb embernek lesz hozza kedve is. Ezzel elosegitheto hogy az emberi civilizacio tobb bolygos legyen. Aztan ha tovabb fejlodik a technika akkor lehetnenk tobb naprendszeres civilizacio is, stb.
"Ilyen logika(?) entén viszont nem elég a Marsra menni, mert kb ugyanannyira valósznű(tlen), hogy az ottani kolóniát is elcsapja egy kő." Mivel nincs légköre és a kolónia is kicsi én több nagyságrend különbséget mondanék arra hogy kozmikus katasztrófa miatt kipusztul az oda települt élet mint a Földön maradt. Egyébként ha nagyon megfeszülnénk és ráállnánk akkor nem látok semmi elvi technikai akadályt ahhoz hogy biztosítsuk a biológiai ember túlélést akár más naprendszerekben. Fagyasztás+mestreséges méh+oktató robot-al a téridő egy távoli pontjára is eljuttathatunk ember kezdeményeket.
Nyilván rengetek probe-ot kell relatíve vaktába kiküldeni aminek nagy része zsákutca. Ennek ellenére nem gondolom hogy ez a jövő. Egy az ember-szintetikus hybridek során át kialakuló full synth megoldást sokkal praktikusabban lehet ilyen távolságokba mozgatni mivel sokkal nagyobb a környezet paramétereivel szembeni toleranciája. Ezt ma a többség még nem fogadja mint köv. evolúciós fázis, de a haldokló milliárdosok vagyona meg fogja teremteni ezt a túlélési technológiát. Az élet él és élni akar...
Hawking lehet, hogy okos elméleti fizikus, de ettől függetlenül a Föld elhagyási mániája egyszerűen nettó hülyeség az űrutazás jelenlegi szintjét és fejlődési terndjét nézve is...
Arról nem is beszélve, hogy marsi ember igen hamar nem lenne életképes a Földön vagy máshol sem a kisebb gravitáció miatt.