Sarki jég lehet a Plútón 

Sarki jég lehet a Plútón 

2015. május 4. 10:36, Hétfő
A NASA szondája a távolról készített képeken is világosabb és sötétebb régiókat mutat meg nekünk.

A New Horizons szonda a terveknek megfelelően egyre közelebb kerül a Plútóhoz, hamarosan lezárva a 2006-ban megkezdett hosszú utazását. Bár az égitesthez csak júliusban érkezik majd meg, a szakemberek már most, mintegy 110 millió kilométeres távolságból is igyekeznek minél részletesebb képeket készíteni, ami az évekig tartó várakozás, majd pedig a tavaly decemberi aktiválást követően nagyon is érthető.

Hasonlóan az április elején befutott első színes képekhez, a mintegy két héttel később, a hónap közepén készített felvételeket ezúttal is a Long-Range Reconnaissance Imager (LORRI) kamera jóvoltából vehetjük szemügyre, miután azok átestek az ilyenkor szokásos dekonvolúciós eljáráson, amely alaposan feljavítja azok élességét. Bár mind a Plútó, mind pedig a körülötte keringő, azt 6,4 naponként megkerülő Charon hold apró foltoknak tűnnek csak a képeken, néhány érdekesebb régió már most kivehető, amelyek közül a sarki régió világosabb pöttye, valamint néhány sötétebb rész bizonyulhat igazán fontosnak.


Előbbi a NASA illetékesei szerint jég-, illetve hótakaró lehet, de az sem kizárt, hogy fagyott nitrogénről van szó. Biztosat ezzel kapcsolatban egészen addig nem tudunk mondani, amíg a szonda megfelelő közelségbe ér, vagyis itt még egy-két hónap türelem javallott az érdeklődőknek, de még ennél is érdekesebb lehet a sötétebb régiók kérdése, hiszen ezzel kapcsolatban egyelőre mi is a sötétben tapogatózunk, a szakemberek sem tudják, hogy minek köszönhető a jól kivehető eltérés. Ahogy említettük, az utazás júliusban zárul majd le, a New Horizons ekkor kerüld majd a legközelebb a Plútóhoz, a 12,5 ezer kilométeres távolságból pedig bőven lesz alkalma részletes képeket készíteni.

A nyár közepén nemcsak a fentihez hasonló eltéréseket, hanem a felszín főbb jellemzőit is közelebbről tanulmányozhatjuk majd, ez pedig választ adhat számos, régóta meglévő kérdésre.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások