ATI All-in-Wonder Radeon 32MB DDR

ATI All-in-Wonder Radeon 32MB DDR

2000. szeptember 19. 20:33, Kedd


Mióta 1974-ben megjelent, a személyi számítógép szerepe a mindennapi életben egyre csak nőtt. Eredetileg munkához találták ki, az első PC-t nem magánszemélyeknek, hanem kisebb cégeknek ajánlották. A nagy számolási teljesítmény, amivel akkoriban még csak a nagyszámítógépek rendelkeztek, mára már az otthoni felhasználók és a cégek alapvető eszközévé vált. Nem sokkal ezután, a PC megtalálta célrétegét: az átlagos vevőközönséget. Olyan újításokkal, mint a grafikus kezelőfelület, a PC munkaeszközből szórakoztató termékké vált. Már nem csak a műszaki fanatikusok használták, hanem sokkal inkább a társadalom nagy része. Sok otthonban tolták az íróasztalt a falhoz, hogy el lehessen helyezni az újonnan szerzett számítógépet.

Ahogyan a számítógép szerepe egyre inkább szélesedett, ugyanígy lett a vásárlóközönségével. Ahogyan a PC-s játékok egyre fejlettebbek lettek, sok háztartásban már két számítógép lett: egy a munkára és tanulásra, egy pedig a gyerekek szobájában szórakozás céljából. Ez csak még tovább folytatódott, a számítógép megtalálta a helyét az anyuka, apuka, a lány és a fiú asztalán.

De sajnos, volt egy szoba, ahol a számítógép helye még üresen állt. Nem, nem a mellékhelység. A nappali. Azt mondhatnánk, egyszerűen tegyük le a TV mellé. Ez azonban nem igazán kényelmes, és kicsit megkavarná a rendet sok lakásban. Senki nem látta értelmét még csak a közelébe is tenni a számítógépet a TVnek. Pár év óta sok vállalat megtesz mindent, hogy ezt megváltoztassa, és a PC-t átalakítani számítógépből otthoni szórakoztató központtá. Sok cég próbálkozott, ezek közül az egyik legsikeresebb az ATI lett.

Mióta megjelentette az első All-in-Wonder kártyáját, amit a Rage chipset működtet, az ATI megpróbálja egy kártyába belezsúfolni a videokártyák minden fajtáját, nem csak a számítógépes grafikus képességeket, hanem a TV-tunerekét is. Azzal, hogy egyesítették a számítógépezést és a tévénézést, az ATI All-in-Wonder videókártyái két vevőréteget vonzottak.
Az első az azon felhasználók csoportja, akiknek nincs más választása, mint a számítógépen tévézni, mert kevés a helyük a lakásban. Jó példa erre egy kollégiumi szoba vagy egy kicsike lakás, ahol nincs igazán hely arra, hogy egy televíziókészüléket és számítógépet is betegyenek a szobába. Így megoldás lehet egy olyan videokártyát venni, mellyel TV-t is lehet nézni, így a felhasználók a monitort használják a számítógép megjelenítőjének és TV-nek is.

A második fajta felhasználócsoport azért választja az All-in-Wonder termékeket, mert fokozni szeretnék a tévézés élményeit. Az All-in-Wonder típusú termékekkel nem csak TV-t nézhetsz a számítógépeden, de megjelenítőként is használható a tévé. Minden video-in és video-out porttal rendelkező kártyával el lehet érni ezt, de az All-in-Wonder kártyát használva, a TV-t nem csak ablakban nézheted, hanem teljes képernyőben is, windowsképernyő nélkül. Talán nem hangzik olyan biztatónak az, hogy a TV kábelét a számítógépbe dugjuk, a számítógépes tévézésnek sok előnye van.

Mik ezek az előnyök? Vessünk egy pillantást az ATI legújabb All-in-Wonder kártyára, az All-in-Wonder Radeon azt szeretné elérni, hogy ahelyett hogy a csúnya számítógépdobozod helyett egy esztétikus fekete dobozkát tegyél a videód mellé.


 [1] 2 3 4 5 6 7 8  Következő oldal >>


Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások