Januárban jön a Libra

Januárban jön a Libra

2020. december 1. 08:51, Kedd
A kriptovaluta komoly csúszással jelenik meg a piacon.

A Financial Times és a The Information értesülései alapján a Facebook által fejlesztett Libra nevű digitális pénz jövő januárban elérhetővé válik, azonban sokkal korlátozottabb formában, mint ahogy arról eredetileg szó volt. A virtuális fizetőeszköz ugyanis először egyetlen érme formájában lesz hozzáférhető és az teljes mértékben, egy az egyben átváltható lesz az amerikai dollárra. Később a Libra más devizákat is támogatni fog.

A most kiszivárgott elképzelések az jelentik, hogy a Libra Szövetség úgy döntött, hogy olyan digitális, a kormány által támogatott pénzt ad ki, amely lehetővé teszi majd a különböző virtuális fizetőeszközök közötti tranzakciókat. Az új terveket ugyanakkor még a svájci pénzügyi felügyeletnek is jóvá kell hagynia. A lépéssel egyébként a Facebook nyomást gyakorol az Európai Központi Bankra, amely jövőre akarja tesztelni és 2022-ben bevezetni a digitális eurót.

A Libra súlyos helyzetbe került, amikor tavaly októberben kihátrált mögüle a Visa, a Mastercard, a PayPal, a Stripe, az eBay és a Mercado Pago, majd januárban a Vodafone is. Február óta azonban a projektet támogatja a Shopify kanadai elektronikus kereskedelmi platform, márciustól pedig a kriptovaluták kereskedelmével foglalkozó Tagomi Trading LLC. A mostani hír megerősíti azokat a márciusi információt, amely szerint megváltoztatta a Librát a Facebook és úgy döntött, hogy a jövőben a felhasználók a Libra zsetonok mellett az államilag támogatott devizák, például az amerikai dollár és az euró digitális érméit is megszerezhetik majd. Ezáltal a Libra egy olyan átfogó fizetési hálózattá válhat, amelyben számos deviza lesz elérhető.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások