Második atom­fegy­ver­ke­zési ver­seny - II. rész

A fent említett változat a kétfokozatú nukleáris fegyver, ahol az első fokozat a fissziós robbanótöltet, mely begyújtja a második fokozatot. Ezek lehetnek viszonylag "tiszta" fegyverek is, ha a felszabaduló energia nagy része a fúziós fokozatból származik (viszonylag kicsi a felszabaduló radioaktív sugárzás, és kevés a felhasználatlan, szétterülő hasadóanyag mennyisége).

A következő lépcsőfok az, amikor a második fokozat egy harmadik fokozatot (például U-238-at) bombáz gyors neutronokkal, így a harmadik fokozatban is maghasadás jön létre (fisszió-fúzió-fisszió fokozat). A kétlépcsős termonukleáris fegyver akár 20-50 millió tonna (megatonna) TNT robbanóerejét is elérheti, de az egymást követő fúziós és fissziós fokozatokkal elvileg korlátlan méretű termonukleáris robbanószerkezetett lehet létrehozni.


Az 50 megatonnás Cár volt a valaha felrobbantott legerősebb bomba
A valaha tesztelt legnagyobb nukleáris fegyver egy kétfokozatúvá visszabutított háromfokozatú szovjet bomba, a 27 tonnás Cár volt, melyet 1961. október 30-án detonáltak. Robbanóereje a becslések szerint 50 megatonna körül volt, eredeti változatában, háromfokozatú robbanás esetén pedig meghaladta volna a 100 megatonnát is.

Videó a Cár bomba tesztjéről

A neutronbomba

Ha egy kis méretű termonukleáris fegyvernél a felszabaduló neutronokat nem tartjuk bent a reakció lezajlása alatt a bomba belsejében, neutronbombát kapunk. Tömören így lehetne felvázolni e fegyver működését, amelynél a cél az volt, hogy az energia legnagyobb részét nukleáris sugárzás, elsősorban neutronsugárzás és röntgensugárzás formájában szabadítsuk fel. Egy neutronbombánál ez az arány az 50%-ot is elérheti, míg a hagyományos nukleáris fegyvereknél csak a 15%-a szabadul fel ebben a formában.

A neutronbomba két fő tervezett alkalmazási területe az ellenséges nukleáris robbanófejek tönkretétele, illetve az erős neutronbesugárzás által, ballisztikus rakéta-elhárító rakéták robbanófejeként használva. A harctéri, taktikai alkalmazás volt a másik cél: a neutronbomba robbanóereje viszonylag kicsi, de a felszabaduló neutronsugárzás elég nagy távolságból is képes halálos sugárzást okozni a területen lévő katonáknak.

Egy 1 kilotonnás neutron robbanófej felrobbanásakor az attól 690 méterre lévő korai T-72-es harckocsi személyzete szinte azonnal harcképtelen lesz, és rövid idő alatt meghal, de még ha a robbanás után egy új személyzet is száll a harckocsiba, a besugárzott acélpáncélzatból a személyzet 24 óra alatt halálos mértékű sugárzást kap. Nyílt terepen védelmi felszerelés nélkül tartózkodó katona 1100 méteres távolságon belül rövid időn belül meghal, 1350 méteren belül pedig rendkívül súlyos (mintegy 50%-os halálozási arányt jelentő) besugárzást szenved el.

A neutron robbanófejek előnye, hogy a baráti csapatokhoz viszonylag közel is bevethető, de természetesen a kockázati tényező így sem elhanyagolható. A modernebb harcjárművek egy részébe gyárilag neutronelnyelő burkolatot építenek a veszély csökkentése céljából.

Kobaltbomba, és más ítéletnap-fegyverek

Az ítéletnap-fegyverek egyik klasszikus változata az, hogy a Föld előre meghatározott pontjain egyszerre robbantanak fel nagy mennyiségű termonukleáris fegyvert, és a légkörbe kerülő radioaktív anyagok annyira elszennyezik a Föld felszínét, hogy az már alkalmatlan lesz az életre (nukleáris tél). Más elképzelések szerint föld és/vagy tenger alatti nukleáris robbantásokkal gigászi földrengéseket és szökőárat lehetne produkálni, melyek hatalmas pusztításra lennének képesek. Ezen tervek legnagyobb része azonban inkább a tudományos-fantasztikumhoz áll közel, mint a valósághoz. Persze ez nem jelenti azt, hogy az ítéletnap-fegyver teljesen fantazmagória lenne.

Szilárd Leó vetette fel először 1950-ben azt, hogy hamarosan akár olyan nukleáris fegyvereket is kifejleszthetnek, amelyekkel az egész Földön kiirtható az emberiség. A felvázolt terv alapja olyan termonukleáris fegyver, ahol a neutronsugárzás hatására egyébként stabil anyagokból (kobalt, arany, tantál vagy cink) erős gammasugárzást kibocsátó radioakítv izotópot hoz létre és szór szét az egész világon.

Szilárd Leo 1949-ben

A nukleáris fegyverekből bizonyos mennyiségű radioaktív anyag mindenképpen a légkörbe kerül, de a legveszélyesebb keletkező izotópok viszonylag rövid felezési idejük miatt hamar el is tűnnek. A kobalt-60 izotóp azért ideális e fegyver számára, mivel 5,26 éves felezési ideje miatt kevés az esély arra, hogy egy bunkerben ki lehessen húzni addig, amíg az izotóp magától eltűnik a légkörből. Leó - aki a kezdektől fogva az atomfegyverek által felvetett morális problémák egyik fő szószólója volt - nem komoly tervként hozakodott elő ezzel a rémképpel, hanem éppen a nukleáris fegyverkezés szélsőséges veszélyére akarta felhívni a figyelmet. Amennyire tudni lehet, egyetlen ország sem készített soha kobaltbombát.

Jövőbeli atomfegyverek

Több atomhatalom is szembesült azzal a problémával, hogy a nem tudják pontosan a sokszor évtizedekkel korábban legyártott nukleáris robbanófejeik hogyan is viselkednének, ha adott esetben szükség lenne rájuk, illetve nem merültek-e fel velük kapcsolatban biztonsági problémák. Egyes rendszerben lévő nukleáris fegyverekben a hasadóanyag akár 40-45 éves is lehet. Ugyan bizonyos becslések szerint még a 100 éves hasadóanyag sem okozhat komolyabb problémát a tárolás során, illetve akkor sem, ha esetleg működésbe kellene lépnie. Más vélemények ezt a szemléletett kritizálják, és nehezményezik az atomarzenál elavulását.