Magatehetetlen jogvédők

Magatehetetlen jogvédők

2007. február 5. 14:08, Hétfő
Az ASVA az egyetlen hazai jogvédő szervezet, amely nem ismeri el a matricás rendszerből adódó szabad magáncélú másolat létrehozására való jogot. Ennek oka természetesen az, hogy ők nem részesednek az üres adathordozók sarcolásából befolyt összegből. - ismerte be Kálmán András egy múlt heti sajtóreggelin.

A jogvédő szervezetek az ártatlan szerzők és előadók gyengeségeire fókuszálva zokognak a siratófalnál, miközben összeharácsolják a multinacionális kiadók számára az évről-évre csökkenő bevételeikhez a kiegészítést. Ki hiszi el azt a demagógiát, hogy egy bármilyen jogcímen beszedett jogdíj tisztán az azt megérdemlő jogtulajdonoshoz kerül? Az üres adathordozókért beszedett pénzek alapján hogyan számolja ki az Artisjus, hogy hányszor írtak ki rá Yonderboi-t és hányszor Amorf Ördögöket, akik a Mahasz TOP40-be sosem kerülhetnek be? Az igények változását jelzi az is, hogy a végtelenül kommersz NOX folyamatosan a listák élén van és zsírosra keresik magukat a jogdíjakból, míg az internetezők körében népszerű Last.fm-en csak a 829. helyet foglalják el.

A jelenlegi piacból túl sokan élnek túl jól, ezért senkinek sem érdeke a változtatás. Mint a magyar futball, de ott már a végkifejletet is látni, hiszen egyszerűen megkerülik a hazai szervezeteket: a magyar meccsekre már senki nem kiváncsi, viszont az angol, olasz, spanyol bajnokságok eredményeit fejből fújja minden rajongó.

Túljutva azon a sokkon, hogy a jogvédő szervezetek megvezetik a közvéleményt és jó fiúnak állítják be magukat, közben legálisan kizsebelnek, mindig szerettem volna megnézni, hogy vajon mit rontottak el. 2007-et írunk, ha bemegyek a MediaMarktba, akkor kevesebb CD lejátszót találok a polcokon mint MP3 lejátszót, viszont ha bemegyek egy zeneboltba, akkor csak CD lemezeket és kazettákat találok, MP3-mat és egyéb formátumot nem.

A kiadók annyira ragaszkodtak a saját jól megtervezett valóságukhoz, hogy sikerült elhitetniük egy egész világgal, hogy az a fényes műanyag korong és a színes tok a termék, aminek az ára pedig 2-6000 Ft. A valóságban a termék a hanghullám, melyet adott esetben lehet egy műanyag darabra is rögzíteni, amit a mai civilizáció CD lemeznek ismer. Az illegális másolás korábban is dívott, csak komolyabb technika kellett hozzá, illetve egy újabb materiális formát öltött a másolat. Jelenleg a jogvédők és a kiadók legnagyobb baja, hogy ez már nem így van.

Pár éve a letöltés szót démonizálták, a fájlcserélő rendszereket pedig egyenesen a gonosz jelképévé avatták. Lévén jelen esetben az ASVA tevékenységéről van szó, térjünk át a filmekre. Habár az internetezők és a szélessávú kapcsolatok száma a tavalyi évben szignifikánsan nőtt, a fájlmegosztó rendszerek pedig minden eddiginél frissebbek és gyorsabbak voltak, maga az ASVA is kénytelen bevallani, hogy 2006-ban szinte ugyanannyian mentek moziba, mint egy évvel korábban, sőt, a bevételek nőttek is 1,1%-kal. Ezek szerint a két érték nincs szoros összefüggésben egymással: nem azért nem megyek rendszeresen moziba, mert van szélessávú internetem.

Egy másik teóriát is sikerült a hivatalos adatokkal megerősíteni, mégpedig bejelentették, hogy az eladott DVD lemezek száma 20,6%-kal nőtt. Igaz, a bevétel csupán 6,2%-kal lett több, mivel átlagosan 12%-kal csökkent a lemezek átlagára. Régen szajkózzák az ellen-jogvédők, hogy ha nem lenne ilyen drága a lemez, akkor többen megvennék - tehát ez a tétel is megállja a helyét. Szerencsére hazánk igen kulturált és a 10-49 éves korosztály 85%-a filmnéző, bár ezek fele illegális tápcsatornából szívja a nedűt. A Kálomista képlet alapján számolva az ASVA szerint 40 000 000 000 Ft (40 milliárd forint) kárt okozunk a letöltésekkel évente. Bár ebből le kell vonni az oktatási és művészeti célú felhasználást, ami legális, tehát nem okozhat kárt.

Aki komolyan azt súlykolja, hogy ez egy valós elszenvedett veszteség, az demagóg és nevetséges. Az ASVA ezek szerint ilyen. Sőt, a szervezet képes volt tavaly büszkén bejelenteni, hogy koaliciót hoztak létre a kalózok ellen, és ezzel immár a kormány is együttműködik. Kálmán András, az ASVA képviselője az említett sajtóreggelin nyugodt hangon közölte kérdésemre, hogy mindenki aki jogokat sért, az szabálysértést vagy bűncselekményt követ el, bár nem minden esetben kriminalizálható a tett. Szerencsére, különben 3,5 millióan rács mögött ülnénk.

A jogvédő szervek klasszikus eszközei a változtatásra, hogy szövetséget kötnek más maguk fajtával, pereskednek, feljelentenek, hatóságnak álcázzák magukat, kiabálnak és fenyegetnek, illetve minden esetben pénzt szednek, ha van rá módjuk. Hazánkban talán az ASVA az egyetlen jogvédő szervezet, amelyiknek még nem sikerült sehogyan sem megadóztatni a népet. A feketegazdaság elleni koalícióval viszont elhúzták az állam előtt is a mézesmadzagot, hogy mennyivel több ÁFA folyna be, ha ezek a kalózok igenis elmennének moziba.

A számok szerint a magyar fiatal éhes a kultúrára, de nincs rá pénze, a szülői generáció pedig megelégszik a kereskedelmi televíziók közepes kínálatával és sokan nem rémülnek meg attól, ha a Csak szex és más semmit csak most fogják látni a CoolTV-n.
Akit viszont megérintett a hálózat szele, az nem tudja elképzelni, hogy 2016-ig várjon Jack Bauer legújabb kalandjainak megismerésére, főleg ha a hazai gagyi minőségű televízióadás helyett a torrent oldalakon az amerikai HD felbontású és 5.1-es hangú felvétel is elérhető. A kiadók érdekeit védő egyesület tisztán láthatja a folyamatokat, de a kínálat bővítése iránti törekvések mégis teljesen kimaradtak az eszköztárból.

Az egyszer nézhető filmek miatt moziba biztosan nem megy a tinédzser, így valami más megoldást kell választani. A hülyének titulált amerikaiak már évek óra rájöttek arra, hogy a hegy nem fog Mohamedhez menni, ezért sorban állapodnak meg a fájlcserélőkkel, az illegálisan feltöltött anyagok tömkelegét tartalmazó YouTube-al, megvették a Napstert és lám, működik. Az iTunes forgalma rekordokat döntöget, és az Amazon is jól teljesít a a DVD lemezek eladása terén. Mi lehet a megoldás Magyarországon? Az ASVA-nak nem koalíciót kellene alakítania, hanem leülnie befektetőkkel, a hazai kiadókkal és a TV társaságokkal tárgyalni, hogyan lehetne az online árusítást népszerűsíteni. Én biza vennék 300 forintért egy torrent fájlt, amivel egy jó film minőségi kópiáját tölthetem le. Kevés a 300 a kiadónak? Akkor töltjük tovább ingyen.

A baj viszont az igazából jóindulatú, csak tehetetlen ASVA szerint is az, hogy itthon a jogszabályi környezet és az amerikai kiadók licencpolitikája gyökerestül tépne ki minden ilyen megmozdulást. A hazai filmek esetében viszont lehetne még tenni valamit. Állítólag azzal is 9 millió dolláros kárt okoztunk. A Konyecnek is vége lett hamar, hiszen kikerült egy kamerás felvétel, így nehéz eldönteni, hogy a film azért bukik meg mert gyenge, vagy azért, mert mindenki letöltötte. Még a TV2 is bulvárszenzációt csinált saját produkciójuknak ellopásából, utána pedig azon röhögött a fél warez társadalom, hogy TV2-es hostokról is seedelték a filmet.

Az ASVA azt szeretné, ha a kalózipar visszaszorulna Magyarországon. Magyarország pedig azt szeretné, ha a kultúra nem lenne ipar, hanem modern szellemiségben, modern technológiával közvetítve jutna el az otthonokba, elfelejtve a vad kapitalizmus elvetélt módszerét a kizsákmányolásra. Sajnos a bőrfotelben viszont ilyen szempontból dilettánsok ülnek, ők nem értik, hogy mi az a torrent, nem értik, nem hiszik el, hogy a világ ennyire gyorsan változik. Amikor figyelmeztették őket a 90-es évek közepén, hogy jön a divx meg az mp3, akkor azt gondolták, hogy akkor jó, van még 20 évünk. Tévedtek.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások