Vanguard: Saga of Heroes

Kiadó: Microsoft Game Studios
Fejlesztő: Sigil Games
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Pentium IV 2 GHz, 1024 MB RAM, 22 Gbyte szabad hely, 128 Mbyte-os videokártya
Ajánlott: UFO-technológia
Hasonló játékok: World of Warcraft, Everquest
Kategória: MMORPG

Az MMORPG jó - szeretik sokan, legalábbis a World of Warcraft esetében minimum 8 millióan. A Sony is igazi nagyágyú már az online szerepjátékban, az Everquest sorozatra méltán lehet büszke. Ennek a vonalnak a folytatásaként jelent meg most a Vanguard: Saga of Heroes. Habár a szerepjátékos rész korrekt és a grafikája sem mindennapi, a program mégis egy bughalmazra emlékeztet inkább.

Mostanság minden MMORPG-t divatos a World of Warcraft-hoz hasonlítani, hiszen azt ismerik a legtöbben. A kettő közti különbség elsősorban az, hogy míg a WoW nevezzük úgy, konfekció szerepjáték, tehát egyszerűen paraméterezett, nem túlbonyolított, a tömegek számára könnyen emészthető, könnyen érthető, addig a Vanguard nem hajaz arra, hogy csilli-villi legyen a környezet, nem kell minden régiónak homlokegyenest másnak lennie, igaz sokkal jobban testreszabható, sokkal részletesebben ki vannak benne dolgozva a szerepjáték elemek, ami miatt a régi vágású RPG-sek bele is szerethetnek gyorsan.

A karakterkészítésnél már kiderül, hogy itt a teljes fantasy paletta terítékre kerül, hiszen 19 faj és 15 kaszt közül lehet választani és annak ellenére, hogy a fajok nem térnek el annyira egymástól, mint a WoW-ban, mégis jelentősége lehet a választásnak. A kasztok felosztása itt a Warcraft 3-as megoldása helyett 4-re bővül, hiszen védekező harcos, támadó harcos, gyógyító és varázsló kasztokra osztották a készítők az egyébként kissé átláthatatlanul sok egyedi osztályt.


Az első kategória feladata a klasszikus tank, tehát felfogni az ellenség ütéseit: ide tartozik a Warrior, a Paladin, a Dread Knight. Ők viselhetik a nehéz páncélokat, lassan ölnek, de annál is lassabban halnak. A támadó harcosok között találjuk a Ranger, Rogue, Bard és Monk kasztokat. Ők kevésbé páncélozottak, de komoly csapást mérhetnek az ellenfélre akár közelharcban, akár távolról is. A gyógyítók (Cleric, Shaman, Disciple, Blood Mage) feladata nem kérdéses, ők támogatják a csapat többi részét gyógyítással és pozitív varázslatokkal, ráadásul viselhetnek bőrruhát is, így viszonylag védettek a hirtelen meglepetésektől. Az utolsó csapatban a Sorcerer mellett a Druida, Psionicist és a Necromancer áll, ők óriási sebzést képesek bevinni, cserébe nagyon keveset képesek elviselni, hiszen csak ruhát hordhatnak.

A kasztok közül a legtöbb egyedül nem viszi semmire, ellentétben a WoW karaktereivel, itt a kasztok nagy része egy idő után egyáltalán nem szólózható. A példa kedvéért a WoW Hunter-e íjászkodik, miközben az idomított állata fogja az ellenséget, addig itt a Rangernek nincs saját tankja, kénytelen a többi karakterre támaszkodni, esetleg gyúrni kicsit a közelharcra is.

A karakterkészítés után Talon világának három földrésze közül pottyanunk valamelyikre, elsőre kicsit olyan érzése van az embernek, mint amikor a Second Life-ban kreál egy karaktert. A világ kicsit sivár, unalmas és hirtelen nem is tudja merre induljon. Az első néhány bemelegítő küldetés után elkezdődhet az igazi szerepjátszás. Nyilván elsőként mindenki szárnyát próbálgatja, bolyong és ismerkedik a világgal, a kezelőfelülettel és a gépigénnyel, amiről majd később szólok. Ez az ismerkedés egészen a hetedik szintig tart, ameddig a halálozás is büntetlen marad, ezek után viszont bekeményedik a játék és olyan is marad egészen végig.


Ahogyan a karakterosztályokat sem úgy építették, hogy szólózzanak, úgy a küldetéseket sem egy főre tervezték. Ugyan eleinte még jóval több az olyan küldetés, ahol nincs jelezve, hogy csapat ajánlott, de ezek esetében is érdemes összefogni. A 10. szint környékén már olyan területekre bóklászhatunk, ahol az ellenfelek között vagy kemény sebzés osztók bújnak meg, vagy komoly tankok, esetleg 4-5 fős őrjáratok, de egy biztos, egyedül nem lehet elbánni velük. A helyzetet pikánsabbá teszi, hogy a Vanguardban a WoW-val ellentétben nincsenek instance-ok, azaz olyan helyek, ahová a csapattal betérve csak mi vagyunk ott és egy újabb csapat is zavartalanul kezdhet neki ugyanannak a helynek velünk egyszerre.

Tehát itt ha egy szörnyet valaki leölt, akkor kénytelenek vagyunk megvárni, míg újra megjelenik és ez kellemetlen lehet. A taktika az adhoc csapatok felé tereli a játékot, hiszen volt arra példa, hogy egy adott mobból 13 darabot kellett leölni úgy, hogy 3-5 percenként jelent meg egy belőle. Viszont a csapatba verődésnek itt csak haszna van, a szólózást az sem teszi csábítóvá, hogy egyedül a miénk a dicsőség (XP), mivel a csapat minden tagja maximális tapasztalati pontot kap bármilyen felállásban.

Éppen ezek miatt minél hamarabb érdemes egy kedves céhbe belépni és ott jó benyomást kelteni az emberekben, mert egyedül semmire nem megyünk. A játék komolysága sokakat elriaszt, ami a megmaradt játékosok számára előny, hiszen itt szinte elképzelhetetlen, hogy egy arra kószáló ismeretlen ne gyógyítana fel minket, ne osztana buffokat, ne segítene ki egy rázós helyzetből vagy éppen csak egyszerűen ne segítene a tájékozódásban, míg WoW-ban szinte könyörögni kell a mágusoknak hogy idézzenek vizet és élelmet, ami mindössze 3 kattintásba kerül nekik. Hozzáállás kérdése, akik a nyugodtabb és becsületesebb fantasy-t szeretik, azoknak érdemes elgondolkodni ezen a világon.