Gyorsabb lesz a gyorssegély

Gyorsabb lesz a gyorssegély

2007. november 26. 16:45, Hétfő
A tervek szerint egy-másfél éven belül megújul a segélyhívó rendszer, s hatékonyabbá válik a segélynyújtási folyamat azáltal, hogy a hívást fogadók szűrik a hívásokat, és csak a tényleges, intézkedést igénylő bejelentések jutnak el a feladatot végrehajtó készenléti szervezetekhez.

Az egységes, 112-es európai segélyhívószám, illetve a hívásokat fogadó szolgálat működtető közösségi előírás. Ez a segélyhívószám 1999 óta ingyenesen hívható a magyarországi vezetékes és mobiltávbeszélő-hálózatokból, a segélyhívásokat a megyei rendőr-főkapitányságok fogadják. Eközben továbbra is megmaradnak az úgynevezett nemzeti hívószámok (104, 105, 107). A 112-es hívószámot már ma is ismeri a lakosság, éves szinten az összes segélyhívás 40 százaléka fut be ezen keresztül - tudtuk meg a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) elektronikuskormányzat-központi illetékesétől.

A segélyhívások fogadása és a kapcsolódó tevékenységirányítási feladatok koordinálása jelenleg eltér egymástól. Ma, a megkövetelt szolgáltatási szint hiányában a segélyhívásoknál az állampolgár tárcsázás után esetenként akár háromperces várakozás után tudja csak megtenni a bejelentését. Ezen változtatna a kormányzat azzal, hogy a segélyhívó rendszer egységesítése nyomán 15-20 másodperc lenne a szintidő. Az ehhez szükséges kormány-előterjesztés tárcaegyeztetésen van - tudta meg lapunk. A fejlesztés költségigénye nem ismert, az a MeH tervei szerint nyílt, nemzetközi közbeszerzési pályázaton dől el, de a teljes beruházás értéke milliárdos nagyságrendű.

A 112-es segélyhívások az úgynevezett segélyhívás-fogadó központokba érkeznek, ahonnan csak a tényleges, intézkedést igénylő bejelentések jutnak el a feladatot végrehajtó készenléti szervezetekhez, akár valamennyihez egyszerre. A segélyhívások fogadásával együtt működtetni kell egy, a különböző veszélyhelyzetekben összehangolt irányítást lehetővé tevő, a készenléti szervek között élő és operatív kapcsolatot biztosító tevékenységirányítási keretrendszert. E kétszintű rendszer magában foglalja a központi hívásfogadást és a végrehajtó szervezetek kompetenciájában maradó, de a jelenleginél koncentráltabb és hatékonyabb tevékenységirányítást.

A tipizált eseményekhez döntéstámogató és intézkedési protokoll rendelhető, így gyorsul az intézkedési és tevékenységirányítási folyamat. Ha szükséges, a segélyhívást fogadó operátor egyidejűleg tudja riasztani valamennyi készenléti szervet, amelyek már a riasztás pillanatában információt kapnak az eseményről, így a segélynyújtó egységeket azonnal indíthatják. A 112 megújításával a nemzeti hívószámok nem szűnnek meg, továbbra is hívhatók lesznek, azonban fokozatosan a 112 hívásfogadóra irányítják át azokat.

Az Országos Mentőszolgálat a 104-es számra érkező hívások fogadására 26 központot alakított ki; a 107 hívását a rendőrkapitányságok és a rendőr-főkapitányságok fogadják, a 105 fogadása pedig az önkormányzati és köztestületi tűzoltóságokon történik, mindkét feladat esetében országosan több mint 150 helyen.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások