GDF: A játékvilág komoly szemmel

GDF: A játékvilág komoly szemmel

2008. május 17. 15:34, Szombat
Az igény egy ilyen professzionális rendezvényre tehát megvan, hiszen a fejlesztők igyekeznek elérni minél több fiatal tehetséget, mert egyre több munkájukat csak komoly humán fejlesztéssel tudják lekövetni, ráadásul itt egymással is találkozhatnak, tanulhatnak, cseveghetnek. Szigetvári szerint a szakmai oldal mellett egy presztízs oka is van annak, hogy fejlesztik az eseményt. A többi szoftverüzletággal hasonlóan a játékipar is megérdemli a figyelmet, el kell fogadtatni itthon is, mint GDP gyarapító ágazatot, amiben kivételesen nem lemaradva vagyunk, hanem nagyon is jó pozíciókkal bír kis országunk.


Csoportterápia csak profiknak

A hazai fejlesztőcégek általában ugyan rendelkeznek nevesített projektekkel is, de többnyire külföldi projektek alvállalkozóiként vesznek részt a termelésben. Épp emiatt nincsenek is pontos statisztikák arról, hogy mennyi forintot pörgetnek meg évente, de ugyanolyan zöldmezős beruházásként kell ezekre tekinteni, mint mondjuk egy autógyárra vagy egy alkatrész gyárra. Ahogy a BMW Magyarországon gyártat kábeleket, az Audi meg motorokat járműveibe, ugyanúgy készülnek itthon textúrák, modellek és egyéb részegységek a videojátékokhoz. Valaki mosolyog ezen? Gondolkozzon kicsit.


Magyar ipar

A konferencia éppen ezen mosolyokat változtatja gondolkodó tekintetté, ráadásul a nemzetközi érdeklődés és az egyre jobb referenciák miatt az eseményben benne van a lehetőség, hogy a tág értelemben vett régiót képviselje. Idén Az Epic Games és a Crytek mellett az Eidos, Ubisoft, Digital Reality, Invictus, 3DBrigade és több más fejlesztő képviseltette magát. Nem titkolt szándékuk, hogy hasznos, tehetséges munkaerőre lelnek ezen a szombati napon. A fejlesztők mellett komolyan beleásta magát a rendezvénybe a CDProjekt is, akik hazánkban forgalmazóként vannak jelen, de Szeder Andrástól, a cég hazai marketing vezetőjétől megtudtuk, hogy a lengyel központ szintén keres fejlesztőket Magyarországról.

Így hazánk annak ellenére, hogy játékfogyasztásban siralmas adatokat produkál, fejlesztésben ász lehet. Ugyan van fejlődés a hazai játékpiacon, hiszen az AAA-kategóriás címek közül korábban jó ha ezret el lehetett adni, míg ma már a legnagyobbak 10-15 ezerig is felkúsznak. Egy Need for Speed is 7 ezer körül pörög. A magyar földön alig egy éve megkapaszkodott CDProjekt is bizakodó. Szinte minden általuk forgalmazott játékot lokalizálnak, ami többnyire feliratot jelent, de a The Witcher például teljes szinkront kapott, de, konkrét számok említése nélkül, tudni kell, hogy az eladások még a szinkron költségeit sem fedezték itthon.


Még a Witcher is eljött

A warez mellett a sanyarú gazdasági helyzet sem tesz jót a hazai játékpiacnak, de mindkét pocsolyából kifelé vezet az út remélhetőleg. A konzol épp ezért ígéretesebb felület, mert az extra opciók eléréséhez a tört változat kevés. Szerencsére mostanság volt elegendő minőségi darab ahhoz, hogy még azt se kelljen mondani, hogy szart nem éri meg megvenni.

Tóth Gábor, a Microsoft Xbox360 PR felelőse szintén az alacsony penetrációt teszi felelőssé az Xbox Live késlekedéséért, de elmondása szerint mindent megtesznek azért, hogy akik mégis játszanának, azoknak kedvükre tegyenek. Ebbe többek közt beletartozik a külföldi címre regisztrált magyarországi játékos Live-ozásának tűrése, a játékok árának leszorítása és a premier ár minél gyorsabb kipörgetése.


<< Előző oldal  1 2 [3] 


Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások