Jammie Thomas - az utolsó esély?

Jammie Thomas - az utolsó esély?

2008. szeptember 26. 06:00, Péntek
Egy amerikai bíró határozata értelmében új eljárást kell lefolytatni a fájlcserélés miatt korábban elítélt édesanya ügyében.

Michael Davis szövetségi bíró elmondta, hogy azért döntött így, mert észrevette, hogy a korábbi eljárásban hibás utalásokat tett az esküdteknek, ezáltal pedig befolyásolta a per végkimenetelét. Tény, hogy voltak érdekességek az ítélet meghozatalakor. Michael Hegg, az egyik esküdt a Wired blogjában, a Threat Levelben még tavaly úgy nyilatkozott, hogy az esküdtek alig öt perc alatt döntöttek. A 38 éves férfi, aki egy duluthi acélmű alkalmazottja, saját bevallása szerint soha nem használta az internetet.

A bűnösség kimondása után az esküdtek öt órán át tanácskoztak a zeneszámonként kiszabandó büntetésről. Végül az összeget 9250 dollárban határozták meg. Két esküdt azt akarta, hogy dalonként a maximálisan kiszabható 150 000 dolláros büntetést kérjék az édesanyára, ezt azonban elvetették, miként az egyik esküdt által javasolt minimális, 750 dolláros összeget is. Jammie Thomas rendkívül boldogan fogadta a hírt és arra számít, hogy a zeneipar mindenképpen fellebbezni fog a döntés ellen és az ügy végül a legfelsőbb bíróság elé kerül. "Be kell bizonyítaniuk az állításaikat" - közölte a gyermekét egyedül nevelő nő.

Davis bíró egyébként a határozat kihirdetése után egyúttal azonnal a Kongresszushoz fordult és azt kérte: a szervezet változtassa meg a jelenlegi jogszabályokat és ezáltal akadályozza meg, hogy a jövőben a hasonló ügyekben a zene- vagy a filmipar túlzott követelésekkel állhasson elő. A bíró utalt rá, hogy a 3 CD-n lévő 24 dal kevesebb mint 54 dollárba kerül bármely boltban. Ezzel szemben a zeneipar ennek az összegnek a 4000-szeresét követeli kártérítésként. Az elrettentéshez viszont akár a 100-szoros kártérítés is bőven elegendő lenne.

A RIAA tavaly októberben első fokon megnyerte a Jammie Thomas ellen indított pert, amelynek értelmében az édesanyának 222 000 dolláros kártérítést kellene fizetnie. Az ítélet ellen a nő fellebbezett, majd ügyvédjei a büntetés radikális csökkentését kérték. Idén januárban Thomas pénz és ügyvéd nélkül maradt, a reménysugarat júniusban az Electronic Frontier Foundation (EFF) jelentette számára. A szervezet arra hivatkozott, hogy a másik oldalnak nem sikerült a letöltéseket bizonyítania, vagyis azt igazolni, hogy valóban végbement-e az illegális másolatok terjesztése, vagy sem.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások