Fallout 3

Kiadó: Bethesda Softworks
Fejlesztő: Bethesda Games Studios
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: 1 GB RAM (XP)/ 2 GB RAM (Vista), 2.4 Ghz Intel Pentium 4 processzor, NVIDIA 6800 vagy ATI X850 videokártya vagy ennél jobb
Ajánlott: Intel Core 2 Duo processzor, 2 GB RAM, NVIDIA 8800-as sorozat vagy ATI 3800-as sorozat
Hasonló játékok: Oblivion, Fallout 1-2
Kategória: szerepjáték

Hosszú idő telt már el azóta, hogy legutóbb ráaggathattuk egy Fallout-epizódra az "új" jelzőt, pedig tagadhatatlan, hogy igény az lett volna rá, tekintettel a sorozat játéktörténelmi jelentőségére. Emiatt is nagy várakozás övezte a harmadik rész körüli munkálatokat, meg amiatt is, hogy a jogokat felvásárló és a fejlesztést végző Bethesda neve ismerősen cseng a szerepjátékok rajongóinak körében. Vajon a Bethesda poszt-apokaliptikus víziója felér az elődök legendás hírnevéhez?

Mielőtt belecsapnék a lecsóba, egy vallomással kell kezdenem: én is azok táborát erősítettem, akinek egyik szeme sírt, a másik pedig nevetett, amikor a Bethesda bejelentette, hogy felvásárolták a Fallout név jogait, és nekiláttak a harmadik rész készítésének. Egyrészt a cím hallatán azonnal beindult a nyálelválasztásom, másrészt azonban a stúdió eddigi munkásságát nem tartottam kiemelkedőnek, mivel a szakmai és anyagi sikerek ellenére az Elder Scrolls-epizódokban inkább hatalmas bevásárlólistákat ("szerezz 10 ezt meg azt, hozd el amazt, öld meg őt") láttam, mint igazi szerepjátékot, szerintem egyedül az Oblivion Dark Brotherhood küldetéseiben volt valamicske igazi eredetiség. Szerencsére a Bethesda is ráérzett arra, hogy az előbb említett küldetéssorozat munkásságuk azon része, mely a legközelebb áll a Fallout hangulatához, így az ezért felelős Emil Pagliarulót helyezték a fejlesztés élére, és láss csodát (előre lelövöm a poént): sikerült egy méltó Fallout-folytatást megalkotni.


Ha valakinek nem lett volna szerencséje az előző részekhez, és nem is tervezi a bepótlásukat (bár mondhatnám, hogy ez tarthatatlan állapot, de nem teszem, mert el kell ismernem, hogy a mai igényeknek már sok szempontból nem felelnek meg), azoknak egy rövid háttértörténet: 2077-ben kitört a nukleáris háború a Földön, és pár óra alatt összeomlott a civilizáció. A szemfülesebb és tehetősebb emberek a bombák lehullása előtt speciális földalatti bunkerekbe vonultak, a felszínen maradó többség szerencsésebbje azonnal meghalt, a szerencsétlenebbje pedig zombiszerű mutánssá alakult. Ezután a bunkerek a kormány hátsó szándékainak megfelelően különböző sorrendben kinyíltak vagy nem nyíltak ki (a felelősök ugyanis titokban szociológiai kísérleteknek szánták a bunkereket, és mindegyikben más módon szúrtak ki a lakókkal), és az emberek több-kevesebb sikerrel a felszínen próbálkoztak az élet folytatásával, valamilyen kezdetleges civilizáció újbóli kialakításával.

A Fallout 3 kétszáz évvel a Nagy Háború után játszódik, és az elődöktől eltérően ezúttal nem akkor kapcsolódunk be a történetbe, amikor hősünket kvázi kirúgják otthonából, egy komoly küldetést a nyakába sózva, hanem a születésekor. A karaktergenerálás ugyanis igen eredeti módon a 101-es Vaultban, karakterünk felcseperedése közben zajlik le: születésekor kiválasztjuk a nemét és a kinézetét, másfél évesen a fizikai tulajdonságait, tízévesen megtanulja a lőfegyverek használatát, 16 évesen meghatározzuk a képzettségeit, s hamar elérkezünk 19. életévéhez, amikor is minden a feje tetejére áll, és végre beindul az "igazi" játék. Hősünk Liam Neeson által megszólaltatott édesapja ugyanis eltűnik a Vaultból, és ez a hevesen elszigetelődéspárti Overseernek (ő lenne a helyi polgármester-féleség), aki még csak hallani sem akar a külvilágról, nem nagyon tetszik, így jobb híján karakterünkre uszítja a rendfenntartó erőket. Szó szót, ütés ütést követ, s hamarosan főhősünk is a felszínen találja magát, apja után kutatva.


Kiérve a "friss" levegőre végre szemünk elé tárul az Egyesült Államok porig rombolt fővárosa (pontosabban annak környéke) - a látvány nem okoz csalódást. A grafika volt az egyetlen terület, ahol még a cinikusok is elvárták a Bethesdától, hogy igazán odategye magát, hiszen a játéknak nyilvánvaló előnye van ilyen téren a Fallout 1-2 tíz évvel ezelőtti, 640x480-ban pompázó pixelhalmazaival szemben. A Fallout 3 még a legkellemesebb pillanataiban is nyomasztóbb, mint az elődök bármikor (ezt szigorúan csak a látványra értve), és a századik kiégett lakóház látványától is ugyanúgy a hideg futkározott a hátamon, mint az elsőétől. Mondjuk, azt nem tudtam eldönteni, hogy az Oblivion alatt is ketyegő Gamebryo motor tényleg annyira ki lett-e pofozva, mint amennyire úgy tűnik, vagy csak a textúrák felbontását és a karaktermodellek kidolgozottságát növelték, és minden más azért tűnik reálisabbnak, mert úgyis minden mocskos, szürke és kiégett.

De ez mindegy is, a lényeg az, hogy az egész tájból süt a nagybetűs Hangulat, és ezt csak az animációk darabossága töri meg néha. Ezen a téren még van mit fejlődnie a Bethesdának, mivel az NPC-k eszméletlen idiótán mozognak: lépnek hármat, eközben haladnak előre hat métert; mintha jégen járnának. Ez igaz a főhősre is, de őt legalább nem kötelező kívülről nézni. Sőt, a TPS nézet továbbra is olyan, mint az Elder Scrolls-okban: mintha csak az utolsó pillanatban zsúfolták volna be, hogy legyen benne az is, a megvalósításra már nem figyelve. (Talán még a Duke Nukem 3D-ben volt hasonló hatása a külső nézetnek, ahol annyi történt, hogy a játék az FPS nézet közepére bevágott egy Duke modellt, ami kitakarta a kép nagy részét.)


Hanghatások terén már nem ennyire felemás a helyzet, itt bizony, szinte minden a mérleg pozitív serpenyőjében foglal helyet. Az ellenfelek csatakiáltásai helyzetüktől függően fenyegetőek vagy kétségbeesettek (egyedül a szupermutánsokkal lőttek mellé, ők inkább röhejesek). A sima mutánsok hangjától mindig őrülten fordultam kettőt, hogy merre járnak, pedig már első találkozásunkkor sem jelentettek kihívást. Külön dicséretre méltó a zene, amelyet rádióadások képében kapcsolhatunk ki vagy be, mindenki ízléstől függően.

Az egyik adón a Three Dog becenevű DJ számol be a puszta eseményeiről (külön kitérve a főhős minden fontos tettére), majd a köztes blokkokban az '50-es évek muzsikáival szórakoztat (többek között a trailerben is hallható I Don't Wanna Set The World On Fire című nótával). Egy másik, opcionális (csak akkor kapjuk meg, ha teljesítünk egy mellékküldetést) frekvencián pedig egy hegedű hangjában gyönyörködhetünk reggeltől estig. Ezenkívül van egy zenementes adó, melyen az USA új elnöke fújja a propagandát szünet nélkül, s a rádiók között foglalnak helyet az elcsípett segélykérő adások is, melyek mindig új mellékküldetést jelentenek. A szinkronszínészek munkája külön dicséretre méltó, mivel csak elenyésző alkalommal futottam hiteltelenül előadott mondatokba, és azok is többnyire az - amúgy ritka - NPC-k közti párbeszédekben fordultak elő.