Fallout 3

A külsőségeket kivesézve végre rátérhetek a játék velejére, először a szerepjátékos elemeket véve górcső alá. A küldetésekben a Bethesda ezúttal a minőség a mennyiség helyett elvét követte. Ezáltal összesen kevesebb, mint 30 küldetést találhatunk a játékban (ha a részekre osztott főszálat egynek számolom). Ügyesen kikerülték azt a csapdát, melybe a szerepjáték-készítők gyakran beleesnek, és nem tömték tele a játékot sem fetch-questekkel, azaz a "gyűjts össze 15 ezt meg azt" típusú rémálmokkal (a bekerült pár ilyen még éppen elviselhető, akkor van gond, ha ezek túl sokan lesznek), sem azokkal az idegesítő továbbpattintós küldetésekkel, amelyekben minden egyes érintett NPC egy bagatell feladattal továbbküld egy másikhoz, aki majd egy harmadikhoz stb..

Ha mégis az előbbi két kategóriába tartozik egy misszió, akkor vagy rövid, lényegre törő és egyedi a jutalom (mint például a korábban említett hegedűszóval andalító rádióadó), vagy értelmesen megmagyarázzák már az elején, hogy milyen helyszíneket kell bejárnunk (emiatt egyszer sem éreztem úgy, hogy mesterségesen nyújtják a küldetést, mivel mindig elég jól becsülhető volt, hogy hol és mikor fog véget érni).

A párbeszédek azt nyújtják, amit szerepjátékokban megszokhattunk: vannak a jó választások, a rossz választások, meg a köztesek. Ugyan a Witcher alapján a fejlesztők már megtanulhatták volna, hogy tényleg lehet olyan küldetéseket kitalálni, amelyekben semmi nem fekete-fehér, de hát nem lehet mindenki CD Projekt Red (bizony, szentségtörő módon egy elismert stúdió munkájának viszonyítási alapjául egy egyjátékos fejlesztőcsapatot választottam).


A karakterfejlesztés lényegi elemeit természetesen az első két részből hozták vissza, kisebb átalakításokkal. A Special rendszer változatlan: hét tulajdonságunk van, mindegyik 5 pontról indul, legfeljebb 10 lehet az értéke, és a játék elején 5 további pontot oszthatunk szét közöttük. A skilleket már kicsit átírták, mivel az elődökhöz képest jóval kevesebb van, és 300% helyett csak 100%-ig fejleszthetjük fel őket. Továbbá kivették a traiteket (ezek a karaktergeneráláskor választható speciális tulajdonságok, melyek egy előnnyel és egy hátránnyal jártak), viszont minden egyes szintlépéskor (korábban ez minden harmadik volt) választhatunk perkeket (ezek olyan speciális tulajdonságok, melyek csak előnnyel járnak).

Az egyetlen gond a rendszerrel, hogy akármennyire is igyekeztek a fejlesztők kiegyensúlyozni azt, a fegyverhasználati szakértelmeknek egyszerűen nincs jelentősége: egy karizmatikus és intelligens karaktert kezdve, beszédre és számítógépek feltörésére fektetve a hangsúlyt végig egy gyilkológép voltam, akármilyen fegyvert is vettem a kezembe. Egyszerűen, ha elég közel kerültem az ellenséghez (ami rendkívül könnyű feladat), akkor fejre célozva pár lövéssel el is intéztem.

Persze, ez nem lenne ilyen egyszerű a rendkívül túltápolt VATS rendszer nélkül. Ennek az eredeti célja valószínűleg az lett volna, hogy kicsit visszahozza a Fallout 1-2 körökre osztott, akciópont-alapú csatáinak emlékét (és kombinálja a célzott lövések lehetőségével), de míg az elődökben ez korlátozást jelentett, itt hatalmas helyzeti előnyt mutat az ellenfelekkel szemben. Még szerencse, hogy hatalmas élmény a fejek szétloccsantása, így senkit nem fog zavarni, hogy az egyetlen reális esély az elhalálozásra (a sugárfertőzésen és a zuhanáson kívül) az, hogy hagyjuk magunkat sarokba szorítani akciópont nélkül.

A harcrendszer másik gyenge pontja a közelharc: pár kifröccsenő vércseppen kívül semmi visszajelzés nem érkezik arról, hogy egy ütés becsapódott... az ellenfelek nem tántorodnak meg, nem kapnak a végtagjukhoz, gyakran még hanghatásokkal sem jelzik, hogy ez bizony fájt. Erre az egyetlen mentség, hogy a játék 99%-ában lövöldözni fogunk (kivéve egy közelharcos karakterrel, de olyannal nem próbálkoztam), így ez nem lesz sokáig zavaró.

Ahol tényleg nem ér fel a Fallout 3 az elődökhöz, az a nyomasztó hangulat (ezúttal szigorúan nem a grafikára értve). Egyszerűen sokat elvesz az éléből a prostituáltak és a gyerekek elleni erőszak hiánya. Ez elég furán hangzik ebben a formában, valószínűleg érdemes bővebben kifejtenem. Egyrészt, ha eljönne egy, a játékban felvázolthoz hasonló nukleáris Armageddon, és visszaesnénk a civilizáció egy korai, primitív korszakába, biztos vagyok benne, hogy a nők nagy része kénytelen lenne a világ legősibb szakmájához fordulni a túlélés érdekében (hasonlóan a férfiak jelentős hányada útonálló orvgyilkossá képezné magát), és nem az egyenjogúság kérdése lenne a legfőbb problémája. E nélkül egyszerűen hiteltelen a játék. Hasonló a helyzet a gyerekgyilkossággal is: ha nem is célom a fiatalság lemészárlása (bár a játék egy bizonyos, gyerekek lakta városában nagyon viszketett az ujjam, hogy eleresszek pár sorozatot), azért az, hogy a lehetőségtől is megfosztanak, szintén butítja a helyzet komolyságát. Így lett a Fallout 3 egy családbarát apokalipszis.


Akadnak kisebb gondok a történetmeséléssel is. Gyakran kiábrándító, hogy az események teljesen függetlenek a játékmenettől. Előfordult például olyan helyzet, ahol egy elzárt ablakon keresztül vizsgáltam az eseményeket, mert (a játék szerint) úgysem lett volna semmi esélyem a beavatkozásra, miközben az ott látható ellenfeleket (igyekszem óvatosan fogalmazni, hogy kerüljem a spoilereket) fejenként egy-két lövéssel intézem el egy normális találkozó közben.

Hasonlóan zavaró volt az is, hogy az utolsó küldetés folyamán a történet szerint komoly akadályba ütköztem a radioaktivitás képében (akik végigvitték a játékot, azok biztosan azonnal tudják, miről van szó), miközben ott állt mellettem a sugárzásra teljesen immunis szupermutáns kísérőm, akinek pár másodperc lett volna az amúgy körülményes feladat teljesítése, minden erőfeszítés nélkül. Tudom, hogy valamilyen formában előre kell lendíteni a történetet, de ezt megpróbálhatnák jobban egyensúlyba hozni karakterünk lehetséges képességeivel, hogy az ilyen helyzetek ne egy - a játékosnak lekevert - pofon érzetét keltsék.

A végére hagytam még pár technikai kérdést, elsősorban az irányítást. Érdekesség, hogy míg a gamepaddal is irányítható játékokat érdemes azzal játszani, addig a Fallout 3 esetében áldás az egér + billentyűzet kombó. Ráadásul nem csak az FPS nézet miatt (abban alig érezni a különbséget), hanem sokkal egyszerűbbé válik a dolgok kiválasztása. Ami a gamepaddal három-négy gombnyomás, az az egérrel csak egy kattintás. Ez leginkább a célzott lövéseknél feltűnő, ahol egérrel elég a támadni kívánt testrészre kattintani, míg gamepaddal az analóg kar segítségével kell végiglapozni a célpontokon, ami nem humanoid ellenfelek esetében egy rémálom (néha csak azért támadtam kart vagy lábat, mert a fejet egyszerűen nem tudtam kiválasztani).