Áprilisban jön a Windows 7 utolsó előzetese

Áprilisban jön a Windows 7 utolsó előzetese

2009. február 22. 16:15, Vasárnap
A Microsoft megerősítette, hogy az RC-változat április 10-én lesz elérhető, mégpedig az első bétához hasonlóan mindenki számára. A Vista és a Server 2008 második javítócsomagja most lépett ebbe a fázisba.

A Neowin számára maga Steven Sinofsky, a fejlesztést felügyelő alelnök árulta el a pontos megjelenési dátumot, amely a jelek szerint egyáltalán nem jelent gondot a mérnököknek, hiszen eleddig semmilyen komolyabb problémával nem találkoztak munkájuk során. A hátralévő néhány hét elegendőnek tűnik az utolsó simítások elvégzéséhez, ezt követően pedig csak a kisebb hibák javítására lesz szükség, hogy elkészüljön az operációs rendszer végleges verziója.

Sinofsky azt tartja a legviccesebb fejleménynek, hogy az interneten néha olyan verziókról szivárognak ki hírek, amelyek még nem is léteznek, vagyis házon belül is kisebb számozású változatokat használnak. Elmondta, hogy ezekben a napokban a build 7046 készülget Redmondban, miközben néhány nappal ezelőtt már a 7048-as számmal illetett verzióról szóltak a "jól értesültek" beszámolói. Az érdeklődést jól jelzi, hogy számos felhasználó (a kisebb gondok ellenére) a bétaváltozatot használja saját számítógépén, az első béta nyilvános megjelenése óta pedig több mint félmillió javaslat futott be a Microsoft központjába.

Azt sajnos nem lehet tudni, hogy az RC-változat pontosan milyen téren jelent majd előrelépést a bétához képest. Az biztos, hogy a korábban felmerült UAC-sebezhetőséget javítják, azt azonban csak remélhetjük, hogy a sebesség ismét eléri majd az első előzeteseknél látottakat. Az alelnök az Ars Technica számára is adott interjút, ebben pedig elárulta, hogy április 10-én az Release Candidate széles körben elérhető lesz, vagyis nemcsak a tesztelők jutnak majd hozzá a várva-várt utolsó előzeteshez.

Ami a Vista és a Windows Server 2008 használóit illeti, számukra az SP2 jelenthet némi újdonságot, amelynek RC-kiadása a napokban vált elérhetővé, igaz a Microsoft hivatalosan nem volt hajlandó megerősíteni ezt .Jó hír, hogy a sebesség növekedni látszik a frissítés hatására, igaz néhány szintetikus mérőprogram szerint éppenséggel lassulásról van szó.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások