Megalakult a Wireless Gigabit Alliance

Megalakult a Wireless Gigabit Alliance

2009. május 9. 00:04, Szombat
Az ágazat nagy neveiből álló csoportosulás a napokban egy új szövetség megalakulását jelentette be, amelynek feladata a különböző eszközök közötti gigabites vezetéknélküli elérések kialakítása.

A Wireless Gigabit (WiGig) Alliance megalakulását a szövetség saját új honlapján jelentette be, itt azonban a főszerepet az Intel és a Microsoft vállalta, mint az ágazat két legismertebb vállalata. A partnerek listáját böngészve sem kell azonban sokat kutatnunk az egyes cégek szerepe és jelentősége után, hiszen itt olyan neveket találunk, mint a Samsung, a Nokia, a Dell, az LG Electronics, a NEC, a Panasonic, a Broadcom, a Marvell, a Wilocity, az Atheros Communications és a MediaTek.



A közleményből kiderül, hogy mi is az új csoportosulás elsődleges célja: szerintük mindenképpen szükség van a vezetéknélküli szabványok egy teljesen új generációjára, amely biztosítaná a gyors és kényelmes eléréseket a különböző hordozható és asztali elektronikai eszközök között. Ennek érdekében már meg is kezdték a munkát a 60 GHz-es technológia kialakítása érdekében, amely a tervek szerint legalább 1 gigabites átviteli sebességet biztosítana gond nélkül, ez azonban akár 6 gigabitre emelkedhetne ideális körülmények között. Ezt elegendőnek találják minden új szolgáltatás és platform kiszolgálásához.

Nemrég, az In-Stat piackutató cég véleményére alapozva, még arról írtunk, hogy nincs igazán szükség a vezetéknélküli HD-szabványokra, hiszen a 802.11n itt szinte minden feltételnek megfelel, ráadásul már kellőképpen elterjedt ahhoz, hogy ne kelljen kedvezőtlen vásárlói fogadtatástól tartaniuk a fejlesztési és gyártási költségeket vállaló cégeknek. A jelek szerint azonban az ágazat nagy nevei ezt nem így gondolják - szerintük igenis szükség van az új generációra, amely 2010-től kezdhetné meg pályafutását.

A technológia végleges specifikációját a tervek szerint az idei év végén osztanák meg a nagyközönséggel.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások