Egymilliárd dollárért választotta a Nokia a Microsoftot

Egymilliárd dollárért választotta a Nokia a Microsoftot

2011. március 10. 11:25, Csütörtök
A finn mobiltelefon-gyártó cég a Microsofttal kötött együttműködése keretében kapja meg az összeget és cserébe olyan eszközöket kell kifejlesztenie, amelyeken a Windows Phone 7 futtatható.

A hírről a Bloomberg gazdasági hírügynökség számolt be bennfentesekre hivatkozva. A finn vállalat minden egyes Windows Phone 7 után licencdíjat fizet az amerikai IT-társaságnak, ugyanakkor azt még nem lehet tudni, hogy a licencdíj pontosan mekkora. Laurie Armstrong, a Nokia egyik szóvivője azt nyilatkozta, hogy a pénzügyi kondíciók tekintetében még nem született döntés és azt sem lehet tudni, hogy a papírokat mikor írják alá. Az viszont már eldőlt, hogy a megállapodás öt évre fog szólni. Melissa Havel, a Microsoft szóvivője egyelőre nem akarta kommentálni a Bloomberg tudósítását.


A több mint egymilliárd dollárért cserébe a Nokia gyakorlatilag azt vállalta, hogy a következő öt esztendőben biztosan nem készít olyan mobil- vagy okostelefont, amelyen a Google Android operációs rendszere fut majd. A finn cég arra számít, hogy az együttműködésnek köszönhetően megállíthatja piaci részesedésének csökkenését és ismét erőre kaphat. A Nokia vezetői alighanem úgy ítélték meg, hogy erre a redmondi konszern operációs rendszerével nagyobb esélyük van, mint az Android választása esetén. A Google ugyanis korábban megpróbálta a Nokiát a táborába csábítani, de erőfeszítései nem jártak sikerrel. Eric Schmidt, a Google vezérigazgatója akkor azt mondta, hogy az ajtó továbbra is nyitva áll a finn mobiltelefon-gyártó előtt.

A Nokia és a Microsoft február elején kötött stratégiai szövetséget. Az amerikai konszern arra számít, hogy az együttműködés "segíti a Windows Phone operációs rendszer elterjedését" a Nokia "hardver fejlesztés és nyelvi támogatás terén szerzett tapasztalatainak köszönhetően, a szoftver használatának különböző árkategóriák széles választékára, több piaci szegmensre és földrajzi régióra való kiterjesztésével". Emellett a fejlődő piacok is gyorsabban és hatékonyabban megnyílhatnak a Windows Phone 7 előtt.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások