Medal of Honor: Warfighter

Grafika: A Medal of Honor: Warfighter legnagyobb erőssége minden kétséget kizárón a küllem, ami egyáltalán nem véletlen, hiszen a játék a DICE által megalkotott és többek között a Battlefield 3-ban már bizonyított Frostbite 2 grafikus motort használja. Habár a Danger Close – ezt is a sietség számlájára írhatjuk – képtelen volt olyannyira kihasználni az engine képességeit, mint korábban a DICE, így minimális a rombolható környezet és akadnak azért hiányosságok, de az effektek és főleg az éjszakai pályák elképesztő látványosak, a víz és az eső ábrázolása pedig kiemelkedően szépre sikeredtek.

Kezelőfelület, irányíthatóság: Mind a kezelőfelület, mind az irányítás terén a szokásos FPS-klisékbe botolhatunk a Warfighter pályáin, így aki már életében legalább egy ilyen videojátékot feltelepített, az biztosan azonnal képes lesz beletanulni a virtuális háborúzásba. Apró újdonság egyébiránt az előző részhez képest, hogy egyszerűsödött – vagy inkább átalakult – a fedezékrendszer, aminek a legnagyobb hasznát többnyire a magasabb nehézségi szinteken látjuk majd.

Játszhatóság: A játékidőt tekintve a Medal of Honor az utóbbi évek hasonló stílusban fogant alkotásaihoz képest is alulmarad, hiszen bár a kampányt tekintve átlagos hosszúságról beszélünk – 5-6 óra –, de a szavatosságon a többjátékos mód sem tud módosítani, ellentétben a fentebb már példaként felhozott sorozatokkal. A legnagyobb baj azonban mégis az, hogy a játék egy óriási kliséhalmozás, ami alaposan rányomja a bélyegét a végeredményre.

Intelligencia, nehézség: Újabb sarkalatos pont a Warfighter esetében, hiszen a mesterséges intelligencia bőven alulmúlja mindazt, amit eddig a műfajon belül láttunk. Gyakran futunk majd például olyan helyzetekbe, amikor társaink jócskán lemaradva, a levegőbe lövöldöznek ahelyett, hogy valódi segítséget nyújtanának a csatamezőn, de az ellenféllel való találkozások során is gyakran lesz olyan érzésünk, hogy nem a komplett sereget, sokkal inkább csak minket lőnek fáradhatatlanul. A nehézség ugyan skálázható, de összességében egy kicsit túl könnyűre sikeredett a kampány, és hiányzik az igazi arany középút.

Hangok, zene: Ramin Djawadi ismét képes volt óriásit alkotni a Medal of Honor: Warfighter zenéit tekintve, és bár a hangeffektek nem mindenhol egységesek, a szinkronok és a háttérben felcsendülő dallamok legalább hozzák az elvárható szintet.

Összefoglalás: Óriási várakozás előzte meg a legújabb Medal of Honor megjelenését, de a végeredmény sajnos hatalmas csalódás lett, hiszen a Danger Close nem volt képes felülmúlni az elődöt, sőt, inkább még rosszabb teljesítményt nyújtott, mint korábban. Hangsúlyozandó, hogy a játék egyáltalán nem rossz, de egy Battlefield 3-hoz vagy egy Call of Duty: Modern Warfare 2-höz képest erősen átlagos és unalmas. Ha csak egy újabb háborús FPS-t keresel, akkor jól szórakozhatsz a Warfighterrel, ha viszont egy – a stílushoz mérten – újdonságoktól hemzsegő akciójátékot, akkor óriásit fogsz csalódni a végeredményben.