A zuhanó PC-piac trónján ül a Lenovo

A zuhanó PC-piac trónján ül a Lenovo

2013. január 15. 09:19, Kedd
A kínai gyártó az utóbbi évek látványos bővülésével a legnagyobb PC-gyártóvá vált, miközben a piac összeladása zuhan, a cégnek alig van nyeresége. Vezetőjük azért hisz a sikerben.

A kínai céget 1984-ben alapították Legend Computer néven mindössze 25 000 dolláros alaptőkével és napjainkra a világ meghatározó számítógép-gyártójává vált. Az Economist cikke szerint a Lenovo elmúlt évei közel sem voltak problémamentesek, ami az IBM személyi számítógép divíziójának 2004 decemberi felvásárlására vezethető vissza. Az amerikai hatóságok 2005 márciusában engedélyezték az üzletet, amely 2005 májusában zárult le. Az első problémát az jelentette, hogy a társaság egy olyan részleghez jutott, amely kétszer nagyobb volt nála, ami komoly kihívást jelentett a vezetőknek. Ehhez társultak még a kulturális differenciák, mivel az IBM alkalmazottai nyilvánvalóan nem igazán örültek a kínai irányításnak. A feszültség egyre nagyobb lett és 2008-ra a társaság már pénzügyileg sem volt túl sikeres, habár közben lassan a világ legnagyobb számítógép gyártójává nőtte ki magát.

A céget 2009 óta vezető Yang Yuanqing kirúgta a munkatársak tíz százalékát, majd fokozatosan meghódította a kínai piacot. Kínából származik a Lenovo bevételeinek 45 százaléka, melyet úgy értek el, hogy biztosították, az ügyfeleknek legfeljebb 50 kilométert kelljen utazniuk egy PC vásárlásához, illetve kizárólagos jogokat adtak a boltoknak. Ez segítette a márkahűség növelését és csatornát biztosított a visszajelzéseknek: a cég pontosan tudta mire vágynak a fogyasztók, amit termékfejlesztésben is lekövettek. A módszert Indiában is szeretnék alkalmazni, de nem könnyű, mert ott még viszonylag ismeretlen a márka, így a boltok nem fogadják el az exkluzív szerződésekkel járó kötelezettségeket.


A Lenovo 2011-ben 738 millió dollárért megvásárolta a Mediont, ezt pedig további felvásárlások követték Japánban és Brazíliában. A Lenovo 14 negyedév óta növekszik gyorsabban a PC-piac átlagánál, és ma már 34 országban kétszámjegyű a piaci részesedésük. Az informatikai termékek konvergenciájában gondolkodó Yang kétszeres áron vásárolta vissza a 2008-ban eladott okostelefon-részleget, majd komoly összegeket fordított termékfejlesztésre, hogy az olcsó készülékek mellett csúcsminőségű modelleket is kínáljanak.

Azonban az agresszív bővülés nem nyereséges, szinte csak a vállalati ThinkPad eladások hoznak profitot. A társaságot két részlegre bontják, a részlegek neve Lenovo Business Group, illetve Think Business Group lesz. A Lenovo részleg és márkanév jelöli majd a felhasználóknak szánt termékeket, asztali számítógépeket, mobil eszközöket és digitális háztartási berendezéseket, míg a Think márkanév az Apple konkurenciája lesz, a csúcstechnikájú és üzleti készülékek, valamint a munkaállomások esetében fogják használni.

A cég jelenleg nagyon erősen a kínai piactól függ, mely hátrány abból a szempontból, hogy más országokban nem érvényesek az ottani tapasztalatok, nem lehet lemásolni az ott működő dolgokat. Ráadásul a vállalat akkor ért a PC-piac tetejére, amikor úgy néz ki, hogy a hegy összeomlik: az eladások világszerte zuhannak, az asztali számítógépek helyét egyéb hordozható eszközök veszik át. A vállalat bevételeinek 85 százalékát ez a szektor nyújtja, kritikus elemzők szerint éppen ezért lehetséges, hogy az erőltetett növekedésnek meg fogják inni a levét. Yang nem ért egyet ezzel, szerinte a jövő a PC, a mobilok, táblagépek, okostévék közös hálózatba összekötéséről szól majd és titkos fegyverüknek tartja a gyártás házon belül tartását, amivel hatékonyan vehetik fel a versenyt az olyan globális játékosokkal is, mint az Apple vagy a Samsung.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások